Tenki Réka: „Igyekszem az életem minden percét kihasználni és megélni!”

2023. október 19.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A 2023-as őszi GLAMOUR Book divatanyagában négy előadóművészt és influenszert fotóztunk különböző generációkból; Tenki Réka a milleniál nők stílusát képviselte a rá jellemző természetes lazasággal és eleganciával.

Tenki Réka
Tenki Réka színésznő ma már nem ragaszkodik a tárgyakhoz
Fotó: ajkai dávid / glamour

Tenki Rékát, a Jászai Mari-díjas színésznőt az öltözködéshez fűződő első benyomásairól, a tárgyakhoz való ragaszkodásról és a kedvenc magyar tervezőiről kérdeztük – és természetesen a színházról.

Emlékszel mikor vagy minek a hatására kezdtél el foglalkozni tudatosabban az öltözködéseddel?

Tinédzser koromban nagyon kerestem magam. Vékony voltam, a többiek nőiesedtek és igyekeztem eltakarni a "deszkaságom". De szerencsére nagyon jó középiskolába jártam, a debreceni Ady Endre Gimnáziumba, ahol mellékessé vált, hogyan nézel ki; az együtt töltött kreatív idő eltörpítette ezt az akadályt.

Abban hiszel, hogy a ruháinkkal az érzelmeinket is közvetíteni tudjuk, azt, hogy milyen emberek vagyunk. Van olyan ruhadarabod, amihez sok olyan jelentést társítasz, ami számodra fontos?

Vannak ruhák, amelyek jó emlékekhez kötődnek, de nem ragaszkodom már tárgyakhoz.

Tudatosan bontottad meg a ragaszkodást? Minek a hatására engedted el a materiális tárgyakat?

Egyszer egy nagy esemény előtt ellopták a bőröndömet, amiben fontos dolgok voltak. Először egy rossz előjelnek vettem, hogy semmi nem fog sikerülni, aztán pedig koncentráltam arra, ami megmaradt. Milyen érdekes, a Döntés című darabban pont van egy hasonló gondolat: “…van döntési lehetőségünk, te döntesz, hogy arra figyelsz oda, amit már elvesztettél, vagy arra, ami még meg van!” Az a nap lett végül életem egyik legfontosabb napja!

Ha nulláról kéne felépíteni a gardróbodat, milyen darabokkal kezdenél?

Mindennel, ami kényelmes, sportos, elegáns.

Többször nyilatkoztad, hogy a természetesség és a természetes szépség híve vagy. A mindennapokban ezt hogyan tudod önazonosan képviselni? Sikeres színésznőként, nagy követőtáborral nehezebb kiállni a filtermentesség mellett?

Igyekszem jól érezni magam a bőrömben, és nem másoknak, hanem magamnak megfelelni. Törekszem arra, hogy az életem minden percét kihasználjam és megéljem! Sosem gondoltam rá, hogy hangsúlyt fektessek arra, hogy filteres vagy nem filteres- e egy kép. Engem az egész közösségi média világa nem érdekel. Én nem ott szeretnék jelen lenni az emberek mindennapjaiban, hanem a színpadon és a filmekben! Amiatt ismerjenek meg, gondoljanak rám, kövessenek és higgyenek bennem, amit a munkámban teszek, nem pedig azért, amit aznap eszek.

Volt- e gyerek- vagy kamaszkorodból olyan, akire felnéztél az öltözködése miatt, és akire hasonlítani akartál?

Mindig mindenki akar valakire hasonlítani, aki más, mint ő! Ezért kell magunkat nagyon szeretni, felismerni az egyéniségünket és azt alakítgatni, nem pedig másokat utánozni!

Liptai Claudia: „Maradj mindig nyitott, és soha ne sérülj meg annyira, elzárkózz a jó dolgok elől.”

Liptai Claudia: „Maradj mindig nyitott, és soha ne sérülj meg annyira, elzárkózz a jó dolgok elől.”

Neked mikorra szilárdult meg az önismereted és ezzel együtt a kompromisszumok nélküli önszereteted?

Konkrétan nem tudom megmondani, de valahogy kezdetektől fogva errefelé sodort a belső ösztönöm.

Magyar tervezők közül kinek a ruháit hordod a legszívesebben?

Aeron, Je suis belle, Sármán Nóri, Tomcsányi Dóri, The Four, Cako gram.

Ősszel végre újraindul a városban a kulturális élet, kezdődik a színházi szezon. Van olyan darab, amit vársz, vagy amit ajánlanál?

Az Örkény Színházban továbbra is játszom a The Black Rider, a Várományos, és a Hattyú című darabokban. És folytatjuk tovább a Jurányiban az Egyasszony című előadást, valamint a MOM Kulturális Központban A Döntés című darabot, amit a férjemmel, Csányi Sándorral közösen készítettünk - így jelenleg ez a legkedvesebb mindkettőnknek!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
0 of 1 minute, 52 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:02
01:50
01:52
 

Ez is érdekelhet

A francia nők ezt a csodaitalt fogyasztják vacsora után: a gyulladás és a stressz ellen is tökéletes

A francia nők ezt a csodaitalt fogyasztják vacsora után: a gyulladás és a stressz ellen is tökéletes

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Te tudod, melyik az egyik leggyakoribb nőket érintő betegség? (x)

Te tudod, melyik az egyik leggyakoribb nőket érintő betegség? (x)

Így csinálják a profik: készítsd el a tökéletes mindennapi lookot (x)

Így csinálják a profik: készítsd el a tökéletes mindennapi lookot (x)

Nem is gondolnánk, de a partnerváltás ezzel is járhat (x)

Nem is gondolnánk, de a partnerváltás ezzel is járhat (x)

Mutatjuk, milyen csizmát válassz szoknyához és milyet nadrághoz (x)

Mutatjuk, milyen csizmát válassz szoknyához és milyet nadrághoz (x)