Te mit üzennél önmagadnak? Takács Nóra nőnapi üzenetében elmondja

Egyszer volt egy furán szuper álmom. Szentesen járkáltam egy játszótéren (ahol gyerekkoromban sokat játszottam), felmásztam egy mászókára és beszélgetni kezdtem egy kislánnyal, aki a tetején ült. Csakhamar rájöttem, hogy az a kislány én vagyok gyerekként. Nagyon megörültünk egymásnak. Emlékszem nagyon jó érzés volt, hogy csillogó szemekkel nézett rám, és végig csak azt mondogatta: alig várom, hogy nagy legyek, szuper leszek! Meséltem neki a jövőjéről, arról, hogy miket fog csinálni, modellkedés, tévézés, a youtube-nál viszont leakadtunk, mert azt nem tudtam rendesen elmagyarázni, akkor még nem volt internet, hogy megértse.
Aztán felébredetem, és sosem álmondtam többé a kislány önmagammal, pedig nagyon szerettem volna folytatni. Jó lett volna hosszasan beszélgetni, megsúgtam volna neki, hogy mi az, amire figyeljen oda, ki az, akivel töltsön több, vagy éppen kevesebb időt, és mi az, ami miatt nem érdemes majd kiakadnia tinikorában. Elmondhattam volna, hogy nem az ötösért tanulja az angolt, hanem mert később szüksége lesz rá, hogy ne hagyja abba a táncot majd 18 évesen, mert többé nem kezdi újra, hogy ne essen pánikba, amikor nem találja a párját, mert kicsit később mégis eljön majd az Igazi. Szerettem volna meghallgatni azt is, hogy mit gondol, hogyan látja magát, mit szeretne elérni, hiszen menetközben sokszor elfelejtjük milyenek is voltunk gyerekként, milyen édes tervekkel indultunk. Olyan jó lett volna ezeket felidézni!
Életem legérdekesebb álma volt ez, és azt tanultam belőle, hogy úgy kell élni, hogyha találkozunk a gyerekkori önmagunkkal és mesélünk neki az előtte álló életéről, akkor az izgatottan várja majd, hogy belekezdhessen.

Te mit mesélnél magadnak?