Te mennyivel keresel kevesebbet, mint egy férfi?

Olyan világban élünk, ahol munkahelyeink szépen megtanítottak minket arra, hogy a fizetésünkről beszélni tabu. Van is erre egy szép szó, a bérfeszültség. Tudjátok, amikor összeugrik két ember, mert kiderül, hogy bár ugyanabban a pozícióban dolgoznak százezer éve, ugyanolyan képzettséggel és kvalitásokkal, egyikük lényegesen kevesebbet keres, mint a másik. A fizetések tabusítása, a bérfeszültség kiküszöbölése nem a mi érdekünk, hanem elsősorban a munkaadóé, aki hülye lenne kifizetni több pénzt, ha te kevesebbért is megcsinálod a munkát. És éppen ez a titkolózás az egyik táptalaja a nők munkahelyi diszkriminációjának, és a kimutatható fizetéskülönbségeknek. De hogy jutunk el idáig, és mit tehetünk ellene?

Cikkünkben megkérdeztük egy jogász, egy politológus és a Google Magyarország volt vezetőjének véleményét.

Transzparencia és tudatosság
Heal Edina a Google Magyarország volt vezetője, az Egyenlítő Alapítvány alapítója és vezetője szerint a nők munkahelyi hátrányáról való beszéd ingoványos terep, a diszkriminációt bebizonyítani nagyon nehéz. A munkaadók egyelőre nem vizsgálják a fizetésbeli különbségeket, így nem is tudnak azokon változtatni. A munkakörök egy cégen belül legtöbbször nehezen hasonlíthatóak össze, de ha ez mégis megtörténik, akkor a munkaadók könnyen érvelhetnek azzal, hogy az ugyanabban a pozícióban ülő férfi azért keres többet, mint kolléganője, mert munkája vagy tapasztalata többet jelent a cég számára. A diszkrimináció legtöbbször nem tudatos: a cégek a legritkább esetben hoznak helyzetbe direkt egy férfit egy nő ellenében.

Transzparenciára és tudatosságra van szükség, hogy ezeket a folyamatokat megváltoztassuk – mondja Heal – ha ez nincs, akkor elkezdünk berögzült előítéleteinkre hagyatkozni, amelyek azt sugallják, a férfi munkaerő többet ér, mert a férfit találták ki arra, hogy dolgozzon, alkosson, megcsinálja, megverje, hazahozza, megvédje és a többi. A nőt pedig arra, hogy csöndben táplálgassa az utódot, és vigyázzon magára, mert neki szülni kell. Ezeknek az ősi berögződéseknek a következménye, hogy a nők kevésbé vállalják a konfliktust, a férfiak pedig arra vannak bekódolva, hogy harcoljanak. De ma már nem ezekre a készségekre van szükség a munkahelyeinken. Általában a cégeknél nincs olyan rendszer, amelyben átlátható a bérezés, és míg a férfiak jellemzően mernek maguktól fizetésemelést kérni, addig a nők nem. Ha a HR-esek nincsenek ennek tudatában, és csak arra koncentrálnak, hogy például Péter jött és fizetésemelést kért, akkor cégen belül megvitatják, hogy Pétert meg akarják-e tartani ezekkel a feltételekkel, és ha igen, magasabb bért adnak neki. Ezzel a probléma le is kerül az asztalról, és senkinek eszébe sem jut, hogy Judit, aki ugyanezt a munkát végzi a másik osztályon, nem kapott semmit, mert ő nem jött kérni. Ezeket a helyzeteket jó HR-politikával és ellenőrző pontok beiktatásával el lehet kerülni, vagy hosszútávon lehet korrigálni egy cégnél. Sajnos már a kezdő fizetések között is különbség van egész Európában, és a szakadék idővel egyre mélyül férfiak és nők között. Mire nyugdíjba megyünk, épphogy a felét kapjuk meg annak, amit férfi társaink. Pedig ez a férjeinknek sem érdeke. Itt mindenki vesztes.

Kérdésemre, hogy mit üzen a pályakezdő nőknek, Heal a következőt válaszolta:

"a legfontosabb, hogy tájékozódjanak, legyen a fejükben egy helyes adat azzal kapcsolatban, mennyit lehet keresni azzal a munkával, amire jelentkeznek, és mondjanak bátran egy afölött lévő összeget, hogy abból alkudjanak."

Eltitkolni férjet, gyereket, beteg rokont, mert kell a munka
Gulya Fruzsina jogász, szociológus szerint a bértárgyalás sokkal komplexebb problémakört vet fel, mert hiányzik a vállalati kultúránkból az a partneri viszony, amely elősegítené ennek az olajozott működését. Véleménye az, hogy a tárgyalás menetének hazánkban nincsenek pontosan lefektetett szabályai, a férfiak és a nők számára egyaránt bizonytalan terep ez. Ugyanakkor abban egyetért Heal Edinával, hogy a nők a tőlük elvárt viselkedésmintákhoz igazodnak a bértárgyaláson is, ezért általánosságban rosszabbul képviselik az érdekeiket, mint a férfiak. Ráadásul egész korán szembe találják magukat a családalapítással kapcsolatos kérdésekkel, a munkáltató tudni szeretné, van-e férjük, élettársuk, mennyire komoly a kapcsolatuk, hány gyereket terveznek, mikor és a többi. Ezeket a kérdéseket a magyar törvények szerint nem szabad feltenni az interjún, de a munkáltatók többnyire nem foglalkoznak vele. Sok nő pedig inkább eltitkolja a férjét, a gyerekeit vagy az ápolásra szoruló beteg rokonát, hogy megkapja a munkát, amire jelentkezett. Kérdésemre, honnan tudhatjuk meg, hogy kevesebbet keresünk, mint férfi munkatársaink, Gulya Fruzsina válasza egyértelmű sehogy volt.

"A munkavállalóknak csak nagyon szűk köre fér hozzá egy cégen belül a bérezéssel kapcsolatos adatokhoz, és őket több szabály kötelezi a titoktartásra. A cégeknek nem érdekük a transzparens bérezés, ugyanakkor a közszférában, ahol bértáblák szerint emelkednek a fizetések, és azt hihetnénk, hogy kisebbek a különbségek, hazánkban ott a legnagyobbak. Szóval hivatalosan nem lehet kideríteni hol és milyen mértékű különbségek húzódnak férfiak és nők fizetései között, informális adatokkal pedig nehéz megnyerni egy munkaügyi pert, arról nem is beszélve, hogy az hosszú és drága folyamat, és közben folytatni kell a munkát abban a környezetben, amellyel szemben állsz a bíróságon, tehát nem éri meg."

Női munka és férfi munka
Kováts Eszter politológus Gulya Fruzsinához hasonlóan a nők munkaerőpiaci hátránya és a piac működése között lát egyértelmű összefüggést. Véleménye szerint a cégek érdeke az, hogy olyan munkavállalókat találjanak, akik frissen, kipihenten, időben érnek a munkahelyükre, és száz százalékos hatékonysággal dolgoznak, mert nincs otthon beteg gyerekük, idős, ápolásra szoruló anyjuk és a többi. Ezek a munkavállalók pedig általában férfiak, hiszen a gyereknevelés és a betegápolás többnyire a nők otthoni, fizetetlen munkái közé tartoznak. Ez a szemléletmód látható abban is, ahogy a munkáltatók azokat a férfiakat zsarolják, akik nagyobb szerepet szeretnének betölteni a gyereknevelésben.

"Vagyis nem elég a férfiakat győzködni, hogy vegyék ki otthon a részüket a feladatokból, munka és család rendszereit, ezek egymáshoz való viszonyát kéne újragondolnunk." – mondja.

Az eddig elmondottaknál sokkal súlyosabb probléma a női szakmák alulfizetettsége, hogy férfiak és nők jellemzően más szektorokban dolgoznak, s míg a férfimunkákat jó fizetéssel honorálja a társadalom, addig azokon a területeken, ahol jellemzően nők dolgoznak, nagyon alacsonyak a bérek. A férfiak és nők közötti bérszakadék legnagyobb része emiatt alakul ki.

A bérszakadékról szóló cikkünk eredetileg a GLAMOUR magazin 2018. novemberi számában jelent meg. Csak sajnos még mindig aktuális.
Szöveg: Puskás Panni