Szexkapcsolat - hasznos, vagy ártalmas? Szabad, vagy tilos?
Szóval fiatal férfiként azt hiszem, a kielégítő szex mindenképpen a hosszú kapcsolat egyik, és talán legmagasabb arányú összetevője. Vallom, hogy a kudarcos, vagy nem teljesen kielégítő (testileg rendben van, de agyilag nem juttat orgazmushoz) erotika esetén a kapcsolatba befurakszik az elhidegülés. Lehet, hogy látszatra, és dacból (csak azért is megmutatom, hogy nem a d.gás tart össze bennünket) működik a dolog, egy idő után azonban a kártyavár összedől. Egyetértek, a belső értékek is nagyon fontosak, de a szex nélküli szerelem plátói ábrándozás. Írom mindezt úgy, hogy volt részem olyan viszonyban, melyben a "rossz szex" ellenére igyekeztem kitartani, illetve akadt hasonló elszántsággal "türelmesen várakozós" kapcsolatom. Egyik sem működött hosszútávon. Az előbbinél fizikális jelei is voltak a csüggedtségnek (khm…), a másik esetben pedig az idegrendszerem adta fel a szolgálatot, ráadásul a megértő malmozásom közepette gyakorlatilag elfelejtettem férfinak lenni. Mire gondolok? Lehet, hogy ez csak az én hülyeségem, de egy-egy új kapcsolatnál nehezen kipuhatolható a tisztelet és az intenzív szenvedély közötti határ. Mikor vagyok megalázó? Mikor vagyok kielégítően kemény? Mikor vagyok…? Ha az ember fia nem akar sem testi, sem lelki fájdalmat okozni, akkor magát visszaszorítva túlságosan is gyengéddé válhat – ez pedig egyáltalán nem biztos, hogy bármelyik félnek jó… Szóval, nehéz eltalálni az arányt (nyilván sok férfi azt mondja, hogy ő érintésre pontosan tudja… Oké…:)), pláne, ha eltúlzottan hosszasan udvarlós várakozás nehezíti a kapcsolatot… Erről egyébként az Aktus című regényemben is írtam, méghozzá Anton szemszögéből, így:
Ezeket láttad már?
"Az egyébként szendének tűnő Anna valójában egy gátlástalan szexmasina, ezen tulajdonságával pedig engem személy szerint, legyünk bárhol és bármikor, mocskosul felizgat. Kezdetben tartottam attól, hogy a két év udvarlás hiábavalóvá válik, hiszen ha szexuálisan nem stimmelünk, az érzelmek egy idő után menthetetlenül elkorcsosodnak. Anna azonban hozzám hasonlóan mohó, vehemens és nem utolsósorban heves.
Tökéletesen összeillünk.
Nőről nőre szállva csak legyintettem a bátyámra, amikor azzal fárasztott, hogy szerelmesen a legteljesebb a szex. Ma már tudom, ez a közhely is teljes mértékben helytálló. Engem sokáig csak az orgazmus hajtott, az odáig vezető útra meg a harmóniára magasról sz.rtam, azt pedig elképzelni sem tudtam, hogy valaha hidegen hagy majd, ha a nőm tálcán kínálja fel magát. Anna közönséges viselkedése a f.rkamat felállítja ugyan, mentálisan inkább taszít, mint vonz. Képes volnék rá, de az egyikünknek sem esne jól, ha szexelnénk."
Akadt aztán olyan viszonyom, ahol minden időmet a másikkal – és benne – szerettem volna tölteni. Ennél izgalmasabb érzés nehezen található az életben, koncentrálódik benne mindenféle ösztöni (és egyben gyarló) férfitulajdonság: a kalandori kíváncsiság, a birtoklási vágy és a potencia éreztette nagyság. (A hőbörgőknek: attól, hogy ezek a férfitermészet részei, még lehet őket a nők számára is kifejezetten kellemes elegyben tartani…) Az más kérdés, hogy ez a lángoló izgalom (talán ezt nevezik kémiának – kicsit merészebben fogalmazva: szerelemnek) a másik fél részéről nem talált viszonzásra, nem perzselte fel a világot, de én legalább már tudom, hogy létezik. Bár a józan eszemre veszélyes, azóta mégis a hasonlóan bolondító érzést lesem (nem, nem ugyanazt keresem…), akkor lesz komolyabb párkapcsolatom, amikor valakiben – viszonozva – megtalálom. Szóval nekem ezen a ponton találkozik a testiség a lelkiséggel, ez szükségeltetik a magánéleti boldogsághoz, és nem adom alább. Nem fogok csak azért hülyíteni valakit, hogy legyen párkapcsolatom, hogy ne legyek egyedül. (Az, hogy valakinek van párja, nem garantálja, hogy nincs egyedül…) Egyrészt nem érezném tisztességesnek, másrészt én sem volnék boldog, utóbbi esetben pedig egy idő után elviselhetetlenül undokká válnék és kétség kívül meg is kísérthetnének. Előbb-utóbb akaratomon kívül fájdalmat okoznék. Ennek mi értelme volna? De való igaz, hogy igényeim azért vannak…
Mielőtt a kényesebb részekhez érnénk, szeretnék a témában néhány kifejezést tisztázni, mert a korábbi bejegyzéseimhez érkezett kommentekből az derült ki, hogy néhányan félreértelmeznek szavakat. Vagy a legsületlenebb üzeneteket magyarázzák a gondolataim. Szóval tisztázzuk…
Alkalmi szex: esetleges, egy éjszakás kaland, melyben a két félnek szüksége sincs letisztázni az igényeit, hiszen egyértelmű: minél gyorsabb kielégülés. Szórakozóhelyen, internetes partnerkeresőn, vagy egyéb (akár a legextrémebb módon történő) ismeretségen keresztül alakul. Őszintén szólva, ezt senkinek nem ajánlom… Kiéget és könnyen rossz hírünket keltheti.
Szexkapcsolat: leginkább rendszeres viszony, melyben a két fél letisztázza az igényeket. Nem hitegetik sem egymást, sem önmagukat. Addig tart, ameddig mindketten örömüket lelki egymás társaságában. Én ezt a felállást nem tartom ördögtől valónak (Hőbörgő nyelvre fordítva: nem, nem gond, ha a nő csak szexre vágyik!), sőt az élvezethajhászáson felül is kifejezetten hasznos lehet…
Sok kapcsolat szerintem már a kezdetek kezdetén kudarcba fullad, amiért a felek nem tisztázzák le, hogy mire is van szükségük – szexuálisan és érzelmileg egyaránt. Miért nem beszélnek? Vagy kínosnak érzik, vagy nem ismerik pontosan az igényeiket. Utóbbi eset eredményezi leghamarabb a társas magány érzetét… (Szóval az elhidegülés általában nem a partner hibájából történik, mindig először saját magunkat vizsgáljunk meg.) Felvetésemre persze lehet azt felelni, hogy egy igazi párkapcsolatnak a teljes őszinteség, és nyíltság az alapja, de… Egy komoly szándékkal megkezdett kapcsolatban az ember akarva-akaratlanul is teljesíteni szeretne, ezért a legjobb arcát mutatja, hajlamos csitítani a saját – tökéletesen, agyban is kielégítő – igényein (hogy ne tűnjön perverznek, élvhajhásznak, stb…). Eközben persze a másik fél sem szeretne rossz színben feltűnni, ő sem feltétlenül beszél a vágyairól, szóval az egész helyzet félreértések sorozatát vonja maga után. Sokszor hetek, hónapok, vagy évek múltán derül fény arra, milyen fantáziák mozgatják a partnerünket, miket igényel, melyekről, ha előbb értesülünk, könnyen lehet, hogy bele sem bonyolódtunk volna a viszonyba. Mert nem tudjuk, vagy nem akarjuk megadni neki mindazt, amire szüksége volna… (Hőbörgőknek: sok nő hajlamos áldozatot hozva, az elveit áthágva megtenni számára szexuálisan taszító dolgokat, és ez több szempontból sincs rendjén!) Kétség kívül annak lehetősége is fenn áll, hogy a titka felfedése után jobban megszeretjük az illetőt, de esélyesebb, hogy a hideg zuhany hatására távolodhatunk tőle… Nos, egy-egy szexkapcsolat remek lehetőség például arra, hogy az ember szépelgő gátlások nélkül felfedezze önmagát, kiélhesse lappangó vágyait, és ezzel megelőzze a csalódásokat. Hogy tudja, mi indítja be, milyen helyzet izgatja, illetve, hogy hol vannak a saját határai. Megnyit, kikoptatja a gátlások hátráltató részét. Megtanít szeretni a tested. Tapasztalatokkal pedig a párkereső receptoraid is kisebb eséllyel vezetnek félre… :)
Mint mindent, a szexkapcsolatot is csak ésszel szabad művelni, különben könnyen komoly traumák érhetik az embert. Először is, ha úgy érzed, alkalmatlan vagy a szerelem nélküli intimitásra (ez semmiképpen nem ciki), ne is próbálkozz vele! Továbbá nem szabad úgy ilyesmi viszonyba bonyolódni, hogy titkon többet várunk a másik féltől! Barátságot nem áldozunk fel! Fontos, hogy tudd, nincs kötöttség, számonkérés, vagy féltékenykedés – ezeket neked is el kell hagynod! Mielőtt bármibe belefognátok, pironkodás nélkül beszéljétek meg, hogy mire vagytok nyitottak, mikor és mit engedtek a másiknak! Lényeges továbbá a védekezés, és szexkapcsolatnál semmiképpen nem elég a fogamzásgátló, hiszen ki tudja, hogy a partnerednek van-e másik viszonya… Szóval az óvszer kötelező! :)
Mindezek közben persze ott vannak a kontrák: a szexkapcsolatban nincs érzelem, az igazi szexnél pedig az elengedhetetlen. Oké, értem, mindenki máshogy gondolkozik! A szexkapcsolat során könnyen megviccelhetnek az érzelmeink és szerelemre lobbanhatunk. Igen, ebben az esetben le kell zárni a viszonyt – de csak akkor, ha a másik fél nem érez hasonlóan… :) Személyes véleményem egyébként, hogy egy szexviszonyból kialakuló párkapcsolat sokkal őszintébb lehet, mint egy hosszú, önmegtartóztató randizással induló. Hiszen, ha rossz a szex… :) Ez már egy másik bejegyzés témája.
Szóval a véleményem: az első szexuális élményeket mindenkinek kamaszszerelemből kell szereznie (szüzességet nem szabad szexkapcsolatban elveszíteni!), ha azonban az idő és a csalódások múlásával nem találunk magunk mellé párt, mi akadálya volna az önismerettel összekötött kalandozásnak? Hangsúlyozom: csak ésszel, nem alsógatyaként/bugyiként váltogatva a partnereket! :) Mert bizony azt is tudom, mennyire könnyű átesni a ló túloldalára, azaz alkalmizni…
Kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok a szexkapcsolatokról. Itt, a bejegyzés alatt, vagy a Facebook oldalamon várom a véleményeket! :)
L
