Szerintem munkavégzés során biztonságos
Több kollégám említette, hogy mindenképpen nézzem meg a Katona Kamrában ezt a darabot. Lucy Kirkwood igen egyoldalúan ábrázolja a magazinok szerkesztőségeit, persze a valóság kevésbé lenne drámai, mondhatnám, inkább unalmas lenne. Ki akarja nézni, hogy az emberek dolgoznak?
Ezeket láttad már?
Két felvonásból áll a Munkavégzés során nem biztonságos című darab. Az első felében egy férfimagazin szerkesztőségében találjuk magunkat, ahol igen nagy feszültség alakul ki a nőkhöz való mindennapi hozzáállás, a szoksásos tárgyiasításuk és a törvény diktálta szabály között. Milyen kár, hogy csak a kiskorú nőket védi ilyen következetesen a törvény, a felnőtt nőket már nem ennyire. Férfi szerkesztőségben még nem dolgoztam, ezért ezt a sztorit nem is tudom élményekkel alátámasztani.
Női szerkesztőségben viszont jó ideje dolgozom, volt lehetőségem belelátni brit magazin munkájába is, a GLAMOUR kapcsán pedig 16 ország testvérszerkesztőségeivel dolgozom, úgyhogy azt hiszem teljes joggal mondhatom azt, hogy egy szerkesztőség nem ilyen.
Pelsőczy Réka alakítja a középkorú főszerkesztőt, aki éppen felvenni készül az előző, férfi szerkesztőségből kihajított fiatalembert. Az olvasókról csak mint számokról, marketinges, hirdetői szakkifejezéssel AB-célsoportról beszél, a szépség- és divattémát bugyutasággá sematizálja, felületessé teszi, mintha nem a kultúránkat meghatározó tényezőről lenne szó, a magánéletéről faggatja az alanyt, a saját életét rákényszeríti a másikra és a többi, egyszóval roppant nyomasztó képet fest egy női magazin szerkesztőségről, amitől kicsit feszengtem a sorok között. Tényleg ezt gondolják majd a kivülállók? Ezt gondolják majd a fiatalok, akik újságírással, szerkesztéssel szeretnének foglalkozni?
Minden munkakörben vannak sarlatánok, így ebben is. De akikkel én eddig személyesen találkoztam, akiket dolgozni láttam, akik meghatározzák a világon a divatmagazinok világát, mint Cindi Leive, az amerikai GLAMOUR egykori főszerkesztője, vagy Alexandra Shulman a brit Vogue egykori főszerkesztője, és még sorolhatnám a neveket: Karin Swerink a holland Vogue-tól, a legendás Franca Sozzani az olasz Vogue-tól, akikkel volt szerencsém meismerkedni, beszélni, eszmét cserélni, cseppet sem tűntek nekem ilyennek. De én sem zaklatom szexuálisan a munkatársaimat, vagy a leendő munkatársaimat.
Persze izgalmas darab, meg kell nézni, de kicsit olyan mint a bulvár, a botrányt keresi ott, ahol nincs. Helyette inkább az van, hogy amikor mások nyaralnak, mi akkor is dolgozunk, mert szerkesztőnek lenni egy életszemlélet, nem olyan, hogy este öt után letehető.
Rajkai Eszter: A keresztény vallásgyakorlás és a rúdsport nem zárja ki egymást