Szerelmek, pofonok, hányás - 15+1 titok a 20 éves Kegyetlen játékokról, amit valószínűleg nem tudtál

2019. március 24.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Szerelmek, pofonok, hányás - 15+1 titok a 20 éves Kegyetlen játékokról, amit valószínűleg nem tudtál
Fotó: Rexfeatures

Az immár ikonikussá vált film Amerikában 1999. március 5-én került a mozikba, de Magyarországnak sem kellett sokat várni rá, júniusban már ide is eljutott, és a mai napig emlékszem, ahogy az erdélyi marosvásárhelyi Arta mozi előcsarnokában is ott lógott az ikonikus plakát még évekkel később is. Lehet, hogy azóta rengeteg idő eltelt, de 20 évvel később is még mindig az egyik legnépszerűbb filmje nemcsak egy generációnak, hanem az egész műfajnak is, és hát imádunk belőle idézni a mai napig.

"A Kegyetlen játékok izgalmas volt számomra, mert olyan történeteket keresek, amelyek hatással vannak a nézőre, és eltérőek a megszokottól. Pont a John Hughes-korszakból jöttünk kifele, és kezdtünk elmenni a könnyed, romantikus vígjátékok felé, és hogy vegyünk egy olyan szöveget, mint amilyen a Veszedelmes viszonyoké, és ezt tolmácsoljuk a tinik felé, ez teljesen új dolog volt", mondta Sarah Michelle Gellar az Entertainment Tonightnak a film 20 éves évfordulója alkalmából.

A film első volt ebben a műfajban, meglepő kasszasikert produkált, és olyan színészek karrierjét indította el, mint Reese Witherspoon és Ryan Phillippe, akik még a forgatás alatt eljegyezték egymást, vagy az akkor még alig ismert Selma Blair.

Összeszedtünk néhány kevésbé ismert titkot a filmmel kapcsolatban az író rendező Roger Kumble segítségével, aki az E!-vel osztotta meg ezeket nemrég. Többek között kiderül, hogy milyen A-listás sztárt kértek fel eredetileg Annette szerepére, ki volt az az Oscar-díjas színész, aki a mozikban soha be nem mutatott folytatásban szerepelt, illetve hogy a film eredeti vége még az ismertnél is szomorúbb lett volna. És természetesen a híres nyálhídas csók sem marad ki.

1. A film eredeti címe más volt

!* br *!

Az 1998-as forgatások alatt még a Cruel Inventions címet viselte, tudtuk meg Sarah Michelle Gellar egyik Instagram posztjából, és Kumble ezt meg is erősítette. A film egyértelműen a Veszedelmes viszonyokból inspirálódott, de egy másik film is nagy hatással volt a rendezőre, az Isten hozott a babaházban filmben a tinik nagyon gonoszak voltak, ilyet még korábban nem láttunk, és ez is ihletforrásként szolgált számára.

Ha neked is ez volt a kedvenc MTV reality sorozatod, akkor örülni fogsz ennek a hírnek!

Ha neked is ez volt a kedvenc MTV reality sorozatod, akkor örülni fogsz ennek a hírnek!

2. Tudják, mit tettek

Az egyik oka annak, hogy a főszerepet Gellar és Phillippe kapta az a producernek köszönhető, aki a Tudom, mit tettél tavaly nyáron producere is volt, így ő ajánlotta be a két színészt Kumble-nek. Nyilván nem kellett kérlelni, miután megvolt két ilyen dögös színész, borítékolható volt, hogy a film is nagyon szexi lesz.

3. Színváltás

Fotó: Rexfeatures

Hollywood egyik legdögösebb szőkéje el akarta magát szeparálni a Buffy, a vámpírok réme-beli karakterétől, ezért festtette barnára a haját, a rendezőnek nem volt ezzel semmi problémája. De nemcsak a hajszínváltás miatt volt olyan kitűnő Gellar alakítása. A színésznő is az Upper East Side-on nőtt fel, ismerte ezt a világot, hitelesen tudta alakítani a gazdag tinik erkölcstelenségét. Sokat beszélgettek Kathrynről a rendezővel is, és a színésznő szerint nem bántalmazás állt Kathryn gonoszsága mögött Kumble véleményével ellentétben, hanem tökéletes volt gyermekkora, a szülei imádták, mindene megvolt, de ő egyszerűen még többet akart. Gellar imádott ebben a filmben játszani, és ezzel nem volt egyedül, mindenki nagyon elkötelezetten dolgozott rajta, mert tudták, hogy valami teljesen új dolgot csinálnak. Egy problémája volt: a kokain helyett használt kamillapor nagyon irritálta az orrát, mivel allergiás a pollenre.

4. Sebastiant majdnem más játszotta

Fotó: Rexfeatures

Kumble, mielőtt Phillippét leszerződtették, egy másik színészre vetett szemet: Jonathan Rhys Meyers. De Ryanben megvolt az a Valmont, akit keresett. Az ír színész később játszott Witherspoon oldalán aztán a Híúság vásárában.

5. Szinte ő lett Annette

Volt egy kis vita akörül, hogy ki játssza Annette-et. Végül Reese Witherspoon kapta meg a jó kislány szerepét, de eredetileg Katie Holmes játszotta volna. De az akkor még egészen kezdő színésznő nem volt elég erős karakter. Aztán végül úgy esett a választás Reese-re, hogy a rendező és Ryan egy este együtt bandáztak és csak simán rákérdezett, hogy mi lenne, ha a barátnőd játszaná?

6. Reese először nemet mondott

Kumble és Phillippe összejátszottak, hogy elviszik vacsorázni, leitatják, és akkor nem fog tudni nemet mondani, de ehelyett ők részegedtek le, és végül Kumble térden állva könyögött Reese-nek, hogy vállalja el a csupán 15 napos forgatást. Az akkor 22 éves színésznő végül belement, de csak úgy, ha dolgoznak a karakteren. Witherspoon, aki aztán a Time`s Up mozgalom egyik kulcsfigurája lett, már akkor is nagyon tudatos nő volt, akit nem lehetett beskatulyázni. Azt akarta, hogy Annette erősebb karakter legyen, végül összeültek a rendezővel és több dimenziót adtak neki, így nem lett olyan, mint egy lábtörlő - és mennyire jól tették, hogy végül egy erőteljes Anette-et alkottak meg.

Legjobb dalok a 2000-es évekből, amiket te is biztos rongyosra hallgattál - Vol. 2

Legjobb dalok a 2000-es évekből, amiket te is biztos rongyosra hallgattál - Vol. 2

7. Bunnyt is el kellett kapni

Nemcsak Witherspoont kellett rábeszélni a szerepre, Christine Baranski, aki Cecile szigorú anyját alakította, nem akarta elvállalni, mert végre a gyerekeivel tölthette volna a szabadságát. De a rendező addig könyörgött, ameddig elvállalta. Végülis csak rövid forgatásról volt szó, és milyen jól döntött, mert még mindig pénzt keres ezzel a filmmel ennyi év után is saját bevallása szerint.

8. A híres csók

1999-ben Sarah Michelle Gellar és Selma Blair csókja nagy dolog volt. És a 2000-es MTV Movie Awardson meg is nyerte a legjobb csóknak járó díjat, a sztárok pedig ismét előadták a színpadon. Kumble elmesélte, hogy újra akarták forgatni a jelenetet, mert nyúlt a nyál Sarah és Selma között, de az operatőr Theo van de Sande szerint szép volt, és ő végül egyetértett vele. Felvettek ugyan újból, de mégis ezt a verziót vágták be a filmbe. Gellar egyszer elmesélte, hogy Selma, aki a film forgatásakor 27 évesen játszotta a 15 éves Cecile-t, attól félt, hogy nem lesz jó csókpartner. De Gellarnek is voltak fenntartásai, ugyanis addig csak egy játékban csókolózott lánnyal egyszer gyerekkorában. Aztán már a forgatás másnapján tele voltak a csókkal a pletykalapok, úgyhogy borítékolható volt, hogy jól csinálták. A jelentet a Central Parkban vették fel több száz statiszta és a stáb előtt, úgyhogy a nyomás nagy volt, és persze a paparazzik hosszú objektívlencséi sem hiányozhattak.

9. Selma sikere

Hogyan sikerült Selma Blairnek lecsapni arra a szerepre, ami végül híressé tette? Úgy, hogy pont olyan pofátlan volt, mint a karaktere. A válogatáson, amikor megkérdezte tőle a rendező, hogy hány éves, gúnyosan visszakérdezett, hogy te hány éves vagy. Úgy jött a válogatásra, mint a karakter, akit játszani készült, és Selma nem volt sehol. Nyilván rögtön tudta Kumble, hogy ő a legjobb választás.

10. Ismerős arcok

Talán nem is emlékszel rá, de Sebastian meleg cinkostársát Josh Jackson alakította szőkére festett hajjal, de feltűnt Tara Reid is a lány szerepében, akivel Sebastian kezdett ki épp azelőtt, hogy ugyanabban az évben berobbanjon az Amerika pitében.

11. A szakítós jelenet

Úgy, hogy komoly kapcsolatban voltak és 3 hónappal a film premierje után össze is házasodtak (igaz, 2007-ben elváltak két gyerek után), Reese Witherspoon és Ryan Phillippe nehezen tudta eljátszani a szakítós jelenetet Sebatian és Annette között. Sőt, annyira kemény volt, hogy Ryan rendesen rosszul is lett utána. Miután 4 órán keresztül forgatták a veszekedős jelentet, amiben gonosz dolgokat kellett egymás fejéhez vágniuk, Ryannak ki kellett mennie hányni. A pofon is teljesen spontán volt, két csapó között gyakoroltak, Reese pofon vágta és a rendező azonnal belevette a jelenetbe. Bár sokan úgy hiszik, hogy a két színész a film forgatásán jött össze, ez jóval korábban történt, amikor Ryan hívatlanul megjelent Reese 21 éves születésnapján.

Megőrülsz! Ezek az 1999-es filmek idén már 20 évesek!

Megőrülsz! Ezek az 1999-es filmek idén már 20 évesek!

12. A ruhák üzenete

Ha újra megnézed a filmet, akkor láthatod, hogy a jelmeztervező milyen figyelemmel öltöztette fel mindegyik karaktert. Annette világos gardróbja kontrasztban kellett, hogy álljon Sebastian teljesen fekete megjelenésével. Puha pasztellekbe öltöztették, de ugyanakkor magabiztos volt, az utolsó jelenetnél pedig hófehérben hajol Sebastian fölé, akár egy angyal. Cecile ruhatára is pont olyan, mint amilyet a szigorú Upper East Side-i család tagjától el is várnánk, kivéve egy jelenetet, amiben egy mesére hajaz a szettje: amikor elmegy Sebastianhoz, akkor egy piros kapucnis felső van rajta, mint egy modern Piroskán, aki útnak indul a gonosz farkashoz. Nagyon sok utalás belekerül a jelmezekbe, amiket sokszor a néző észre sem vesz.

13. Egy másik vég

Nem árulunk el nagy titkot, de az alternatív befejezésben is meghal Sebastian. Ebben a verzióban is elüti egy autó, de nem azért, mert Annette-t akarja megvédeni. Miközben verekszenek Ronalddal, meglátja az út túloldalán, egy pillanatra nem figyel és elgázolják, amikor át akar menni beszélni vele.

14. A legértékesebb szimfónia

Hogy ki kereste a legtöbb pénzt a filmmel? Nos, nem az, akire gondolnál. A legtöbb lóvé ugyanis a The Rolling Stones markát ütötte, mivel a film betétdala, a The Verve által előadott Bittersweet Symphony eredetileg egy Stones feldolgozás. Ez kisebb fejfájást is okozott a rendezőnek, aki kifejezetten erre a dalra írta a híres jelenetet. Mikor megkeresték a The Verve-et, hogy megvásárolják tőlük a jogokat, kiderült, hogy nem is az övék a dal, hanem a The Rolling Stonesé. Igen sokba került, de megérte.

15. Utóélet

Fotó: Rexfeatures

Talán kevesen tudják, de volt egy második része a filmnek, ami egyből DVD-n jött ki. Ebben Amy Adams alakította Kathrynt, és érdekes módon pont ekkor kapott is egy kisebb szerepet a Buffyban is. Ez volt Adams első hollywoodi filmes szerepe. A Fox sorozatot is tervezett készíteni belőle, de aztán ebből sem lett semmi. 2004-ben egy harmadik rész is született, de ez is egyből DVD-re ment. Majd 2016-ben a Kegyetlen játékok musical sikere után ismét sorozatban gondolkoztak, és Sarah Michelle Gellar újra el is játszotta volna Kathrynt a történetben, ami Sebastian és Annette tinédzser gyerekéről szólt volna, de végül ezt a projektet is elkaszálták.

+1. Legjobb barátnők

!* br *!

A forgatásokon Gellar és Blair nagyon jóban lettek és azóta is legjobb barátnők. Miután 2018-ban Selma Blair nyilvánosságra hozta, hogy szklerózis multiplexben szenved, Gellar azonnal kifejezte támogatását Instagramon is.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az idei trendek vagy a hagyományok szerint díszítsük fel idén karácsonykor a lakást? Magyarország első számú virágkötője segít

glamour plusz ikon Az idei trendek vagy a hagyományok szerint díszítsük fel idén karácsonykor a lakást? Magyarország első számú virágkötője segít

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)