Sose hagyjuk ABBA? Úgy néz ki, jön Mamma Mia! 3. része!
A Mamma Mia! kétségtelenül az egyik legkedveltebb nyári film, az ABBA dalokkal, Meryl Streep és szenzációs barátnői, Julie Walters és Christine Baranski alakításai, Amanda Seyfried ráadásnak és persze a sármos triumvirátus Colin Firth, Stellan Skarsgard és Pierce Brosnan szereplésével. A 2008-as zenés vígjáték nem véletlenül hozott 600 millió dollárt a konyhára. A folytatás, a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba, ami Donna fiatal éveit idézi fel, és még egy Chert is kaptunk hozzá ajándékba, már szerényebben, de még így is 400 millió dollárral fejezte be a mozikban való szereplését 2018-ban. A film producere pedig a napokban azt nyilatkozta, jöhet hamarosan a harmadik rész.
Ezeket láttad már?
Judy Craymer, aki a két film, illetve a színpadi produkció megvalósításáért volt a felelős azt nyilatkozta a Daily Mailnek, hogy már idén neki kellett volna állnia a harmadik rész munkálatainak az elindítását, de aztán a "Covid-köd" beárnyékolta a terveit. A producer egyelőre csak annyit mondott, hogy "egy napon biztosan lesz egy harmadik film, mert ez egy trilógia volt eredetileg is. A Universal is nagyon örülne neki".
Most már csak arra lennénk kíváncsiak, hogy melyik időbe repítene vissza minket a harmadik rész? Hiszen a másodikban, amelyik Donna fiatalkorát idézi fel, kiderül, hogy Donna meghalt, így egészen Cher fiatalkoráig mennénk vissza? Vagy esetleg Amanda Seyfried lányát láthatnánk modern diszkós szettekben? Bármi legyen is a sztori, mi biztosan ott leszünk a moziban az elsők között, hogy megnézzük akármikor is lesz ez!