„Erős szándék kell, hogy elérjük a célunkat” - Sisi, a női rapper, aki egy év alatt meghódította a hazai hip-hop kultúrát
Végre egy hazai női rapper, akire felnézhetünk. Sisi karizmatikus energiája élőben még inspirálóbb, mint a vagány homemade videoklipekben. A MagasLow-ról ráadásul nemcsak egy végtelenül szerény, de rendkívül mély érzésű lány néz le ránk.
Ezeket láttad már?
Sisi 2022 januárjában debütált a Yalla című első dalával, amelyet még négy kislemez – köztük a Magyar Klipszemlén díjat nyert Kezeket fel – követett, majd az évet az Akvárium Klub Lokálban tartott első fellépésével zárta. 2023-ban nem csak megjelent első EP-je SISTEMATIK címmel, a Spotify EQUAL kampány női arcává választották, Fonogram jelölést kapott az év felfedezettje kategóriában, és az Artisjus Junior Alkotói Díját is bezsebelte, ráadásul egész nyáron koncertezett. A rajongók a legnagyobb hazai színpadokon láthatták rappelni a fiatal tehetséget, köztük legutóbb a Sziget Fesztivál dropYard színpadán is. A fantasztikus performansz után a backstage-ben beszélgettünk Sisivel.
Ez volt az első alkalom, hogy felléptél a Sziget Fesztiválon. Hogy érezted magad?
Majdnem sírtam. Az utolsó szám után, mielőtt lejöttem volna a színpadról, megálltam középen, megláttam az embereket és realizáltam, hogy mindezt egészen rövid idő alatt – kevesebb, mint egy év alatt – hoztuk össze, és ez hatalmas elismerés. Elismerő volt és megdöbbentő.
Rendkívül felszabadult a jelenléted a színpadon. Mi a titka az önbizalomnak, amivel kiállsz a közönség elé?
Nagyon sokat meditálok, és szerintem ez játssza a legnagyobb szerepet abban, hogy amikor kimegyek a színpadra, akkor jelen tudok lenni. A tiszta tudatállapot nagyon fontos, és ilyenkor azért lesz nagyon jó egy performansz, mert előtte meditálok otthon: amikor felébredek, nem kávézni meg zenét bömböltetni kezdek, hanem befelé fordulok, és sokat foglalkozom a lelkemmel.
Mi inspirált arra, hogy rap karrierbe kezdj?
Rengeteg ember volt, akikre felnéztem gyerekkoromban, csak aztán nagyon sok megpróbáltatás ért. Szenvedtem az élet különböző dolgai miatt, és eljutottam egy olyan pontra, ahol annyira nem éreztem magam boldognak, hogy már muszáj volt valamit csinálnom, ami boldoggá tesz. Úgy voltam vele, hogy akkor csinálom azt, ami már kiskorom óta a legjobban lázba hoz, az pedig a hiphop. Nekem a rappelés gyerekkorom óta az életem része, sokat rappelgettem otthon. Aztán egy csomó trauma ért, és úgy voltam vele, hogy na jó, ebből csinálni kell valami jót, ki kell hozni belőle és magamból a legjobbat – és azóta is azon vagyok.
Zeneileg kik voltak rád a legnagyobb hatással?
A kilencvenes és kétezres évek amerikai rapperei. Nem is tudom, kit tudnék kiemelni, mert olyan sokan voltak. Nagyon sokat hallgattam Cypress Hillt, Eminemet, DMX-et, A Tribe Called Quest-et, szerettem Gwen Stefanit, Missy Elliottot. Rájuk emlékszem nagyon erőteljesen. Néztem a Missy Elliott klipeket, és arra gondoltam, hogy miben van a csaj? Mennyire önmaga!
Nem Missy Elliottá, Ciarává vagy Gwen Stefanivá akartam válni, hanem én is annyit akartam magamból kihozni, mint amit rajtuk láttam, hogy ők magukból kihoztak. Talán ez inspirált nagyon, meg amúgy is a rap választott engem: amikor kinyitottam a nagybátyám gépét, csak rap volt rajta, szóval muszáj volt azt hallgatni, de nagyon tetszett. Megtanulgattam a szövegeket, és otthon nyomtam. Hallgattam a zenéket és tudtam, hogy egyszer nagyon jó lenne ezt csinálni. Csak hát nem volt miért. Aztán amikor egy csomó dolgot elveszít az ember, akkor sok miért megszületik. Elég sok miértem van most már.
Te vagy jelenleg a legkiemelkedőbb női rapper Magyarországon. Hogy érzed, milyen fogadtatásban részesültél, mennyire nehéz érvényesülnöd a férfiak uralta hazai rap szcénában?
Az elején szokatlan volt. Sok backtage-ben voltak srác bandák, rapperek, és nem tudtam, hogy most nekem kellene odamennem hozzájuk, vagy majd ők odajönnek hozzám. Amúgy jófejek voltak, csak egy kicsit távolról. Az elején ezt nem nagyon tudtam megfelelően kezelni, de csak az első egy-két hónapban, aztán feloldódtam, és teljesen átalakult az egész, nekem is más lett a nézőpontom. Egyébként szerintem ők is furcsállták az elején, hogy mi ez a jelenség, aztán rájöttek, hogy amúgy ez nem rossz. Nem tökéletes, de próbálkozik, és csinálja, és egyébként nem is csinálja rosszul. Beálltak mellém, és azóta többen is megkerestek. Elmondták, hogy „hallunk, látunk, csináld, és szólj, ha kell valami”. Teljesen befogadó a közösség, meglepően.
És a közönség?
10-ből 100. Nagyon durva. Az van, hogy valamiért mindig meglepődök, hogy mi történik a koncerteken. Egyszerűen nem volt még olyan, hogy lenéztem, és legalább az első sor ne teli vigyorral nézett volna vissza rám. Azért volt egy-két koncert, ami sokkal nehezebb terep volt. Ahol mondjuk nem csak én vagyok a headliner, ott nehezebb megmozgatni egy idegen közönséget, de a saját bulikról, vagy mostanában egyre több olyan buliról is, ahol nem nagyon ismernek, úgy jövök el, hogy szintén a sírógörcs kerülget, hogy ez mennyire jó. Nagyon sok szeretetet kapok.
Ez biztos függ attól is, hogy érzik, mennyire szeretem őket, amikor rájuk nézek. Szerintem ezért ilyen jók a bulik mindig, és ezért ilyen jófej a közönség. Intelligensek és kulturáltak. Ők a top.
Az elmúlt egy évben üstökösként robbantál be a köztudatba. Mire vagy a legbüszkébb ebből az időszakból?
Hogy az emberek boldogok. Ez az első dolog, ami eszembe jutott. Annyira jó érzés számomra dalszöveget írni, stúdiózni, fellépni, megcsinálni egy videoklipet, meg az egész kreatív folyamatot ellenőrzés alatt tartani. Nagyon sok szenvedély van bennem, és szeretnék nyomot hagyni a hip-hop kultúrában, mert van egy olyan érzésem, hogy jó, ha az emberek fel tudnak nézni valakire, aki nem a leghétköznapibb módon csinálja azt, amit csinál. Mert én egy kicsit különc vagyok, még így szakmán belül is. Ez nem rossz dolog, mindig különcnek éreztem magam, és most tudok teremteni egy közeget, ahol a különcök jól érzik magukat, és ez tök jó, mert mindenki fel tud oldódni.
Egyre jobban ismerem meg önmagam, és ez szerintem kifelé is tükröződik. Minél jobban elmélyülök az önismeretben, annál több ember kezd ismerni és elismerni. Ma nemcsak eljöttek az emberek, hanem élvezték is a koncertet. Nekem az az elismerés, arra vagyok büszke, hogy aki hallgat, az mosolyog. Egyre több ilyen ember van, és én is egyre ügyesebb vagyok abban, hogy ezt olyan szinten csináljam, ami a maximum a részemről, és hogy a legjobb verziója legyek önmagamnak. Ez egy év alatt tényleg nagyon durván katapultált.
Milyen érzés volt a Times Square-en viszontlátni az arcodat?
A Spotify EQUAL Hungary arcaként egy ideig én szerepeltem a playlisten és a Times Square-en, ezzel is képviselve a nőket a szakmában. Ez hatalmas megtiszteltetés, de nem szeretek elszállni magamtól. Ezt megélem és megköszönöm, de túl nagy hangsúlyt nem fektetek az ilyen dolgokra, pont azért, hogy az tudjak maradni, aki vagyok, és ne érezzem magam felsőbbrendűnek ettől. Sokszor nincs is időm nagyon elmerülni benne, annyira menetben vagyok.
Mit tanácsolnál a feltörekvő művészeknek?
Hogy csinálják. Just fucking do it – mint a Nike. Ha valami jó, azt az emberek úgyis észre fogják venni. Én rájöttem az út elején, hogy csak az a legfontosabb, hogy csináljam. Nem az a lényeg, hogy legyen tökéletes, hanem hogy csináljam azt, amit a legjobban tudok, ahogy a legjobban tudom, amikor csak tudom – tehát mindig. Az emberek majd úgyis eldöntik, hogy ez nekik jó vagy rossz. Mindig lesznek, akik azt mondják, hogy igen, és mindig lesznek, akik azt mondják, hogy nem. A cél nyilván az, hogy több igen legyen, mint nem, ezt kell elérni. Igazából nincs nagy titok azon kívül, hogy nagyon eltökéltnek kell lenni. Erős szándék kell hozzá, és nem mindegy, hogy mi az a szándék, ebben tudatosnak kell lenni.
Mikorra várható az első nagylemezed?
Most dolgozom rajta, csinálom tüzes erővel – decemberre már kint lesz.
