Schmidt Sára színésznő fogyatékossággal élő fiatalokat támogat
Schmidt Sárát az Egynyári kaland című sorozatban ismerte meg a szélesebb közönség, de sok más produkcióban is feltűnt. A másoknak való segítés vágya hajtotta, amikor idén februárban úgy döntött, egy időre elhagyja Magyarországot. Angliába költözött, jelenleg Bournemouth-ban él. A színésznő most elárulja, milyen tapasztalatokat gyűjtött és milyen élményekkel gazdagodott.
Ezeket láttad már?
Sára korábban szerepet kapott A tanár és az Ízig-vérig című sorozatokban, valamint az Apatigris két évadában is láthattuk Scherer Péter oldalán. Bizonyított már többek között a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban, a Pesti Magyar Színházban is, rendszeresen szinkronizál, szabadidejében pedig önkéntes munkákat vállal.
Miért épp Bournemouth?
Tavaly megfogadtam, hogy más terepen is kipróbálom magam, és hosszabb időt fogok külföldön tölteni. Önkéntes munkák, lehetőségek után kutattam az interneten, és rátaláltam a YMCA szervezet Chatter Box programjára, mely különböző mértékű fogyatékossággal élő fiataloknak segít önkéntesek bevonásával. Beadtam az önéletrajzom, részt vettem egy angol nyelvű meghallgatáson, és most itt vagyok. A feladatom, hogy segítsek szabadidős programokat kitalálni és lebonyolítani. Bournemouth-ban remekül tudom fejleszteni az angoltudásom – egyébként színészként Magyarországon is gyakran jártam angol nyelvű castingokra –, emellett hiszek abban, hogy az önkéntes munka, a közös programok nemcsak a fogyatékossággal élő fiatalokat gazdagítják és tanítják, hanem engem is.
Van már tapasztalatod önkéntességből, hiszen korábban a Gyermekhíd Alapítványnál is vállaltál feladatokat, speciális igényű fiatalokkal foglalkozni azonban mégiscsak más. Nem volt ijesztően nagy kihívás számodra eleinte az a felelősség, ami a velük való munkával jár?
Dehogynem, és a kezdetekkor nagyon izgultam is! Tartottam attól, hogy nem leszek majd képes mosolyt csalni a fiatalok arcára, és nem megy majd könnyen az ismerkedés, de szerencsére eddig minden remekül alakult. A fogyatékossággal élő fiatalok egy része tizenegy és tizennyolc, másik részük tizennyolc és huszonöt év közötti. Nagyon kedvesek, lelkesek, és amikor már elfelejtenéd, milyen örülni az élet apró szépségeinek, ők emlékeztetnek rá. Így volt ez, amikor videófelvételeket készítettünk róluk beszélgetés közben, vagy a Pancake Tuesday-en, amikor közösen sütöttünk palacsintát. Imádták, amikor a serpenyőből sikerült feldobni a tésztát a levegőbe.
„Megvan a magam baja, minek törődjek még másokkal is?” – vannak, akik így gondolkodnak.
És én megértem őket is. Nem baj, ha másképp gondolkodunk egy adott témáról. Én a testvéreimtől tanultam meg, hogy segíteni jó dolog. Az ötből két testvérem most is külföldön él és dolgozik, de mindegyikük kipróbálta már magát külföldön. A nővérem Franciaországban önkénteskedett, fogyatékkal élő felnőttekkel és fiatalokkal egyaránt foglalkozott.
Elgondolkoztál már azon, hogy ha ne adj isten egyszer kerekes székbe kerülnél, hogyan reagálnál? Te is képes lennél derűvel szemlélni a világot?
Valószínűleg nagyon rosszul reagálnék, sokkolna a dolog, talán dühös is lennék. Nem tudom, lenne-e bennem annyi erő, hogy a gondolataimat pozitívra hangoljam.
A színészettel most hányadán állsz? Nagyon ígéretes karriert tudhatsz magadénak: játszottál a Pesti Magyar Színházban, a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, de említhetném a szinkronizálást és a sorozatokat is, amelyekben szerepeltél.
Nem fordítok hátat a színészetnek. Még mielőtt eljöttem otthonról, játszottam a Cellamesék című, még bemutatásra váró tévésorozatban, nemrég fejeztük be a Magány című kisfilm forgatását. A Játékszínben jelezték, hogy visszavárnak, és remélhetőleg szinkronmunkáim is lesznek a jövőben.
Évek óta szabadúszó vagy, és ebből nem engedsz. Miért? Nem lenne biztosabb társulathoz tartozni?
Nagyon élvezem a szabadúszó létet. Nem való mindenkinek, mivel kiszámíthatatlan, de a társulati lét sem passzol mindenkihez. Az embernek meg kell találnia a személyiségtípusához passzoló dolgokat. Megszoktam a bizonytalanságot, és át tudom fordítani pozitív energiába.
Egyébként maga a város, Bournemouth hogy tetszik? Jól kijössz a Chatter Box program többi résztvevőjével?
Ami a várost illeti, néhányszor sikerült eláznom – az időjárás itt kiszámíthatatlan. Nem tudtam, hogy a buszokat le kell inteni, így egy ideig nem is álltak meg nekem. De megtaláltam a Mary Shelley pubot, ami nosztalgiával töltött el: a Pesti Magyar Színiakadémián játszottam a Frankensteinben, ami Mary Shelley műve alapján készült. Kutatom a kapcsolódási pontokat az otthoni életemmel, mert jelenleg erőteljes honvágyam van. A lakáson egy olasz, egy német sráccal, egy spanyol és egy magyar lánnyal osztozom. Hogy mennyire oldódom fel egy számomra ismeretlen közegben, az nálam teljesen hangulatfüggő. Van, hogy könnyen teremtek kapcsolatot, de nagyon be is tudok gubózni. Így volt ez akkor is, amikor megérkeztem Bournemouth-ba. Aztán szép lassan elkezdtem nyitni, összebarátkoztam a többiekkel, és most már biztos vagyok abban, hogy sok újdonságot és közös élményeket rejteget nekünk még ez az egyéves program.
A cikk eredetileg a GLAMOUR magazin 2022-es májusi lapszámában jelent meg.
Szöveg: Jónás Ágnes
Fotó: Zsólyomi Norbert
Stylist: Csillag Szilvia
Smink: Gyetvai Viktória
Haj: Barsi Balázs
A meg nem értett addikció, ami épp annyira alattomos és veszélyes, mint a drog, vagy az alkohol: a társfüggőség