A legizgalmasabb sztorik kulisszatitkairól mesélnek ismert magyar oknyomozó újságírók

Az első hazai Reporter Slamben Brückner Gergely (Telex) pénzügyi-gazdasági újságíró, Dezső András (HVG), akinek a szervezett bűnözésről és titkosszolgálatokról is jelent már meg könyve, Kálmán Attila (Investigate Europe), aki nemzetközi oknyomozásokban működik közre, illetve Katus Eszter (Átlátszó), aki a vidéki Magyarországról, választási csalásokról, visszaélésekről számol be, és aki a GLAMOUR olvasóinak is mesélt az előadásról, a felkészülésről és az oknyomozó újságírásról.

A Reporter Slam teljesen új műfaj, ami veletek debütál. Hogyan kell elképzelni? Olyan, mint a stand up, vicces sztorikkal az újságírásról, vagy nem feltétlenül vicces, inkább érdekes történeteket lehet majd hallani?

A kérdés teljesen jogos, mi is ezt a kérdést tettük fel magunknak, amikor az egészbe belevágtunk. Hogy vajon mit várnak el tőlünk a hallgatók? Mert alapvetően a nagy és részletes oknyomozó történetek témái nem túl viccesek. A sztori ettől függetlenül lehet érdekes, és akár abszurd vagy komikus helyzetek is előfordulhatnak – ahogy elő is fordultak. Alapvetően egy-egy cikk mögötti nyomozást mutatunk majd be, hogy hogyan dolgoztunk, hogyan tártuk fel az információkat, kiket kerestünk meg, merre jártunk, és mindezt igyekszünk szórakoztató formában tenni. Azt szeretnénk, ha a végeredmény a kettő ötvözete lenne: komoly, ugyanakkor izgalmas, adott esetben vicces.

Hogyan jött a megkeresés?

A Reporter Slam hazai bemutatkozását a korábban a Magyar Narancsnál oknyomozó, ma a Deutsche Wellénél szerkesztő Bogár Zsolt szervezte a Goethe Intézettel, ő kereste meg az újságokat és az újságírókat. Én úgy kerültem képbe, hogy szerepelni szoktam a Magyar Hang Flaszter című műsorában, emellett egyetemen tanítok, és emiatt talán bátrabb vagyok a közönség előtt. Szerették volna, ha női újságíró is fellép, ráadásul a vidéki rovat szerkesztője vagyok (sőt, vidéken élek), így amikor megkeresték Bodoky Tamást, az Átlátszó főszerkesztőjét, ő első körben engem ajánlott. De remélem lesz a műsornak folytatása, és az összes oknyomozó kollégám sorra kerül.

Címszavakban el lehet árulni, hogy ki milyen témákról mesél?

A nagy tényfeltáró anyagok sokszor úgy születnek, hogy az ember órákat ül a gép előtt, adatokat gyűjt, céghálókat rajzol, közbeszerzéseket vizsgál át, majd rávilágít az összefüggésekre. Erről azonban elég nehéz lenne izgalmasan beszélni. Ezért mindenki úgy próbált válogatni, hogy melyek azok a cikkek, amelyek készítésének körülményeiről lehet sztorizgatni. Kálmán Attila a 979 év alatt megtérülő Budapest-Belgrád vasútvonalról mesél majd, Dezső András KGBéláról, Brückner Gergely az MNV Zrt-vel kapcsolatos céges-pénzügyes sztorikról, én pedig arról, amikor a 2019-es önkormányzati választásokon egy képviselőjelölt adományokkal élt vissza a kampány alatt, és abban a körzetben választási csalás miatt el is rendelték az új szavazást.

Nehéz volt megtalálni azt a vonalat, hogy ezek az egyébként nagyon súlyos és gyakran szomorú vagy éppen felháborító történetek ne legyenek poén tárgyai?

Azt mondta Litkai Gergely is, aki segített a felkészülésben, hogy vannak az előadásomban olyan részek, amelyeken mosolygott, de önmagában az egész sztori nagyon szomorú. És pont itt van talán az a határvonal, hogy amit mi csinálunk, az mégsem stand-up. Nem az az elsődleges cél, hogy mindenen nevetni lehessen, hanem önmagában a sztorik adják az érdekességét az estének, hogy hogyan mentünk utána, hogy milyen furcsa helyzetekbe kerültünk munka közben. Csak egy példa: az egyik párral, aki hajlandó volt nekünk nyilatkozni név nélkül, kutyasétáltatásnak álcázva találkoztunk, mert máshogy nem mertek beszélni velem. Mindezt a város közepén. Attilát pedig majdnem letartóztatták, és még a táskája is eltűnt.

Az újságírók többsége abban erős, hogy írásban mesélje el a történeteit, és a nyilvános szereplések többségén sem a szórakoztatás az elsődleges cél. Hogyan lehet egy ilyen fellépésre készülni?

Színházban, ennyi ember előtt, ilyen típusú fellépésem nekem sem volt még, hacsak nem számoljuk bele, mikor az iskolai kórussal vagy a jazz-balett csoporttal felléptünk a színházban karácsonykor. Ezzel ki is merült a színházi kötődésem. De szerencsére tartottak nekünk egy workshopot, ahol elmondták, miről is szól ez az egész, mi pedig nagyjából megértettük a lényegét, és hogy mi az irányvonal. Utána a Dumaszínháztól, egészen pontosan Litkai Gergelytől kaptunk segítséget a szövegírásban, hogy hogyan érdemes az előadásunkat felépíteni, mire figyeljünk. Felmerült, hogy használjunk képeket, mert azzal kiválthatunk hosszabb szövegrészeket is. Volt olvasópróbánk és színpadi próbánk is, ahol aztán kiderült, hogy a meghatározott tizenöt perc mennyire kevés. Pedig az elején még attól féltünk, hogy nem tudjuk majd kitölteni az időt. Most viszont mindenki túllépte a negyedórát, úgyhogy még dolgoznunk kell azon, hogy a keretek között maradjunk.

Mennyire volt nehéz az olvasó vagy a néző fejével gondolkodni, hogy nekik vajon mi lehet izgalmas egy-egy történetben?

Egyelőre csak tapogatózunk. Igazán majd az első előadás alatti és utáni visszajelzésekből, reakciókból derül ki, hogy a hallgatóság mit tartott érdekesnek. A próbák alatt persze láttuk egymáson a kollégákkal, hogy mi min nevetünk, vagy mikor kalandozik el a figyelmük – ez jó visszacsatolás volt. Így az már a felkészülés során kiderült, hogy mi az, amit például érdemes kihagyni vagy lerövidíteni. De alapvetően a kulisszatitkok érdekesek szoktak lenni, bármilyen munkáról is legyen szó – elég csak az szakácsok, pincérek történeteire gondolni.

Két előadás lesz, az egyik június 10-én Balatonfüreden, a másik 11-én Budapesten. Ugyanaz lesz a két műsor?

Elvileg ugyanazok, de a gyakorlatban szinte biztos, hogy nem lesznek teljesen egyformák. Szerintem az első előadásból sokat tanulunk majd, és ennek mentén esetleg változtatunk a második előadásra. De mindent meg fogunk tenni, hogy mindkét közönség jól szórakozzon.

Az újságírók helyzete az egész világban nehéz. Szerinted egy ilyen este segíthet megismertetni az emberekkel, hogy hogyan dolgozik, vagy hogyan kellene dolgoznia egy újságírónak?

Ma már egyre több lehetősége, fóruma van az újságírónak, hogy beszéljenek a munkájáról, amibe jobban bele is látnak az emberek, mint korábban – köszönhetően például a közösségi oldalaknak. Magáról az újságírásról is sok szó esett az elmúlt években, egész konferenciák témája volt a szabad sajtó, a magyar viszonyok. Vagyis akit érdekel a téma, az már találkozhatott azzal, ki hogyan dolgozik, milyen problémákkal küzd, vagy mivel jár az, ha egy szerkesztőség nem kap választ a megkereséseire. Viszont ha egy újságíró odaáll, és szemtől szemben mesél, bizalmasabb viszonyt feltételez, és jobb kapcsolódási pont lehet a hallgatóság és az újságíró között. Ha azok, akik majd eljönnek az előadásra, jobban megismernek minket, hogy miért csináljuk, hogyan állunk egy adott témához, mindezt egy kötetlenebb, oldottabb formában, talán szívesebben követik a munkánkat a jövőben, és érdemesnek tartanak majd minket arra, hogy támogassák az Átlátszót vagy bármelyikünk lapját. Remélem, hogy lesz ennek egy ilyen hatása is, mert ezt a műfajt éppen a kétezres évek derekán, a médiaipar válságának elmélyülésekor találták ki, hasonló okok miatt. A szakma válsága egyébként ma is tart, sokan nem hisznek már a médiumoknak, a független nyomtatott lapok is az életükért küzdenek (legalábbis azok, amelyek mögött nem áll egy párt vagy egy gazdag vállalkozó), és persze az is kérdés, akarnak-e egyáltalán olvasni az emberek - a címeken kívül. Ezért remélem, hogy ez a kezdeményezés plusz híd lehet az olvasók és az újságírók között, és növelheti a bizalmat.

A stand-up műfajában és az oknyomozó műfajban is alulreprezentáltak a nők. Most ebben az új műfajban te vagy az első női fellépő, ez rak rád valamilyen terhet?

Egyrészt nagyon örülök, hogy az Átlátszó mint oknyomozó központ ott lehet és képviseltetheti magát. Nálunk elég sok a nő a szerkesztőségben, és az, hogy most éppen ki képviselheti az újságot, szerintem tényleg csak azon múlt, hogy a főszerkesztő úgy gondolta, nekem ez testhezálló. Ma már egy újságírónak annyi mindent kell csinálnia, hogy kezdünk belerázódni a különböző kihívásokba. Ma már nem elég, ha „szimplán” dolgozol, adatokat gyűjtesz, kérdéseket teszel fel, és megírod a cikket – azt el is kell adni. Lassan nehezebb lesz elérni az olvasókat, mint megírni magát az anyagot. Jelen kell lenned mindenhol, fotóznod, videóznod kell, de az sem árt, ha értesz a Facebook algoritmusához vagy akár a Tiktokhoz. Sokszor ki kell lépnünk a komfortzónánkból, hogy megszólítsuk az olvasókat. Nekem ilyen volt első alkalom a már említett Flaszter volt, illetve a Hetes Stúdió a Klubrádióban. Ezekre a beszélgetésekre mindig fel kell készülni, hiszen nem mindegy, milyen fényben tűnteted fel magad és a lapot, ahol a dolgozol, és az is fontos, milyen értéket tudsz közvetíteni, milyen plusz információt adsz a hallgatóknak. Folyamatosan tanulnunk és fejlődnünk kell, mert a körülmények ezt kívánják meg. Ha pedig Reporter Slam egy újabb dolog, amit egy újságírónak csinálnia kell, akkor vágjunk bele!

Szerző: Juhász Edina

A Reporter Slam rendezvényt médiapartnerként támogatja kiadónk, a Ringier Hungary.