Reese Witherspoon és a fiatal tehetség, Marsai Martin is díjat vehettek át a Caucus gálán

2021. március 9.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Los Angelesben kitört a fesztiválszezon. A botrányokkal tarkított Golden Globe után néhány nappal, most a producereket, írókat és rendezőket felkaroló Caucus Alapítvány díját adták át egy virtuális ceremónia keretében. Egy év gyakorlattal a hátunk mögött a szemünk már-már egészen hozzászokott a sztárok nappali/dolgozószoba-glamourjához és tegnap este megcsodálhattuk Nicole Kidman, Reese Whitterspoon és Octavia Spencer otthonának egy-egy sarkát is, miközben egymásnak gratuláltak az élő adásban.

Reese Witherspoon és a fiatal tehetség, Marsai Martin is díjat vehettek át a Caucus gálán
Fotó: John Russo

A Caucus Alapítvány az Oscar-hoz és a Golden Globe mögött álló - most komoly nemzetközi kritikával szembenéző - HFPA-hoz hasonlóan non-profit szervezet, amelyet Hollywood is komolyan vesz. Nem véletlen, hogy idén olyan világsztárok is elfogadták a díjátadói felkérést, mint Nicole Kidman és Octavia Spencer. A díjazottak között pedig Reese Whitterspoon és a legendás Hollywood-i forgatókönyvíró, Aaron Sorkin is szerepelt. Aaron Sorkin egyre többet jelenik meg a képernyőkön, kilépve az írókat övező árnyékból - így most már arcot is tudunk kapcsolni ahhoz, hogy kinek a fejéből pattant ki például az Elnök emberei sorozat vagy a Steve Jobs film. Ő nyerte el idén “Az év forgatókönyvírója” díját.

Aaron Sorkin
Fotó: News Limited

A Caucus Alapítvány egyik legfontosabb törekvése, hogy felkarolja az egyetemi szintű filmakadémiák tehetséges producer, rendező vagy forgatókönyvíró szakos hallgatóit és minden évben kiválaszt hat tehetséges fiatalt, akiknek komoly ösztöndíjat ajánl fel a következő filmjük elkészítéséhez. Az ösztöndíj rangját mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a Caucus Alapítvánnyal szorosan együttműködik a PanaVison, az Annenberg Alapítvány és az Illuminate is. Járvány ide vagy oda, idén is hat fiatal vehette át a díjat, akikben nem kizárt, hogy a következő hollywoodi rendező, író vagy producer legendáit ismerhettük meg ezen az estén.

Az Alapítvány külön díjazta a világ legfiatalabb producerét is, a mindössze 16(!) éves Marsai Martint. A már komoly Hollywood-i filmes tapasztalattal rendelkező Marsai saját producer-céget alapított, amely sikert sikerre halmoz, miközben Marsai hollywoodi színészi karrierje is magasan szárnyal. Az alapítvány “Rising Star Award”-dal (a jövő ígéretes sztárjának járó díjjal) jutalmazta.

Marsai Martin
Fotó: Topchef Junior

A gálán kellőképpen odafigyeltek arra, hogy az A-listás sztárok megfelelő figyelmet és respektet kapjanak. Hosszú részletet játszottak be például Nicole Kidman legutóbbi munkájából, az HBO egyik sikersorozatából, a Tudhattad volnából (Undoing). Nem is csoda, hiszen “Az év rendezője” díját Suzanne Bier, a sorozat rendezője vehette át virtuálisan Nicole-tól, aki a tőle megszokott, közvetlen eleganciával vezette fel a díjat. A stílusikon színésznő most sem tudott tévedni, ami a designt illeti, egyértelműen ő vitte a pálmát látványban. Bebizonyította, hogy gyakorlatilag sokkal komolyabb vizuális hatást tud elérni a képernyőn azzal, ha beül a sötét sufniba (amit piros és kék fénnyel, valamint egy arcra irányított erős lámpával megvilágít), mint bárki más egy kulturált dolgozószoba vagy nappali hátterével.

Reese Whitterspoon és Lauren Levy Neustadter közösen vette át a “Az év produceré”-nek járó díjat a Hello Sunshine produkciós irodájuk kiváló munkájáért, amit Octavia Spencer vezetett fel. Octavia profin oldotta meg a feladatot, derűsen és mindenféle sallangtól mentesen mondta el a neki szánt néhány mondatot. Nagyságát mutatja, hogy ebben a pár percben, a szürke kanapéval a háta mögött is képes volt csillogni.

Reese Witherspoon
Fotó: John Russo

Reese Whitterspoon sem okozott csalódást, hozta a tőle megszokott hihetetlenül optimista attitűdöt és a fáradhatatlan energiájával betöltötte a képernyőt. (Ő a dolgozószoba könyvespolcát választotta háttérnek.)

A Caucus nagydíját, a Caucus Legend Award-ot idén a vicces házi-videós televíziós showműsor “apja” Vin Di Bona kapta meg. A nyolcvanas években hihetetlenül népszerű televíziós program, az America’s Funniest Home Videos gyakorlatilag a mai Tik-Tok és YouTube vicces házi videó tartalmainak elődje. Vin Di Bona nevéhez fűződik egyébként a MacGyver és az Entertainment Tonight is. A meglehetősen szórakoztató Caucus díjátadó az ő - kicsit hosszúra nyúlt - köszönőbeszédével ért véget. Viszont érdemes volt megvárni a legenda legendáját, amelyben azt idézte fel, amikor II. János Pál pápa megnézte az egyik élő showját és a színfalak mögött találkoztak. Így derült fény arra is, hogy a szent atya a takarásban keményen megküzdött azzal, hogy becsatolja az övét a derekán, majd odaszólt a tanúként jelenlévő Vin Di Bona-nak, hogy “Na, most láthatja, milyen kövér pápánk van!”

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)