Rainer-Micsinyei Nóra sokszínűségre vágyik

Nóra a színházi munkák mellett alkotóként és műsorvezetőként részt vesz a Magyarország Kedvenc Műsorához tartozó Kidoblak valahol videósorozatban.

A többség filmekből vagy videósorozatból ismer, azt kevesen tudják, hogy a kaposvári színművészeti tanulmányaid után a megboldogult Szputnyik Hajózási Társaságnál kezdtél. Mi mindent adott az induláshoz az alternatív szcéna?

Színházi színészként a legizgalmasabb éveimet töltöttem a Szputnyikban. Rengeteget jártunk külföldre, a koprodukciók miatt játszhattam osztrák és német színházban németül, közben a Vígszínházban volt előadásunk, és az akkor induló Jurányiban is. Ezt a sokszínűséget keresem azóta is. Sajnos azonban a Szputnyik megszűnésénél tapasztaltam meg először húsbavágóan, hogy ahogy a kormány a magyar kulturális élettel bánik – kinek enged teret és kiket akar eltüntetni –, az közvetlenül hatással van a karrieremre és ezáltal a mindennapjaimra is. Ez azóta is elkísér, legutóbb az SZFE szétverésénél éreztem ugyanezt, ahol a doktori tanulmányaimat végzem.

Milyen témák foglalkoztatnak, amik miatt folytattad a tanulmányaidat?

Leginkább az, hogy a kortárs magyar fi lm hogyan látja és láttatja a nőket, és hogy a Metoo-botrány után tetten érhető-e az addigi tendenciákhoz képest bármilyen változás.

Hogy csöppentél a film közelébe: nem váltotta be a színpad a hozzáfűzött reményeidet, vagy kíváncsiságból új területet is ki akartál próbálni?

A színészek mindent szeretnének egyszerre: filmet, színházat, sorozatot. Ezek jól megférnek egymás mellett. Amikor először hívtak forgatni, miközben amúgy játszottam színházban, én is nagyon örültem. Amit kérdezel, inkább a forgatókönyvírásra igaz, abba kifejezetten úgy csöppentem bele, hogy azt éreztem, az alkalmazott színészi lét nem elég, arról akarok beszélni, ami nyomaszt, és úgy, ahogy én látom. Ehhez csodálatos partnert találtam Grosan Cristina rendező személyében, akivel ketten írtuk A legjobb dolgokon bőgni kell című filmet, amit ő rendezett.

Miben jelent mást számodra a filmezés, a filmes karrier a színházhoz képest? Miért kezdtél el videókat csinálni?

Izgalmasabb színészi feladatok találtak meg a filmekben, mint a színházban, ami meglepő, mert a pályakezdésemnél nem számítottam arra, hogy forgatni fogok. A filmhez most már hozzákapcsolódik a forgatókönyvírás is, ami szintén izgalmas része az életemnek. Az online tartalomkészítés az első karanténnal kezdődött, amikor a ránk szabadult idő és feszültség közepette azt éreztük Horváth János Antallal, Lengyel Tamással, Janklovics Péterrel és Molnár Áronnal, hogy humorral akarunk beszélni a közélet abszurditásairól. A szkeccsjeleneteket Horváth Jancsival ketten írtuk, beállt mögénk a Compact Tv, aztán később beszállt a Hírcsárda. Most az időnkbe leginkább az általuk írt álhíradók elkészítése fér bele, illetve a Kidoblak valahol álinterjúi. Nem volt tudatos a csatorna építése, de közben elkezdett érdekelni, és nem csak a szereplés, hanem a háttér kreatív része is.

Bőrdzseki ZARA, Nadrág ZIA, Fülbevaló MIRIT WEINSTOCK – Spark Le Monde

Miért éppen a színészet? Azt gondolnám, hogy édesapád, az ismert történész, Rainer M. János a tudományos pálya felé terelgetett. Azonban Zsófi a nővéred sem a bölcsészkar mellett döntött a pályaválasztásnál.

Hálaistennek nem igazán terelgetett afelé, de valahogy az lett volna egyértelmű. A színészetben éreztem azt a szeretethullámot és adrenalinfröccsöt, amihez képest minden más unalmasnak tűnt. Ma már azért máshogy állok a szakmámhoz: imádom a színészetet, de nem önigazolást várok tőle, ahogy a rendezőktől sem. Ráadásul más kreatív szakmák is legalább ennyire izgatnak.

Néhány hete vetted át az isztambuli Boszporusz Filmfesztivál legjobb színésznőnek járó díját. Erre a szakmai elismerésre vagy a legbüszkébb?

A díjnak iszonyúan örültem, és annak is, amennyi szeretettel és amennyire értően fogadta a török közönség a filmet. Ez valódi meglepetés volt! A legjobb dolgokon bőgni kellre vagyok az eddigi szakmai életemben a legbüszkébb, de nem csak a főszerep, hanem az egész folyamat miatt. Attól a ponttól kezdve, hogy 2017-ben ráírtam Grosan Cristinára Messengeren, hogy nincs-e kedve együtt írni egy filmet. Ő bizalmat szavazott nekem azzal, hogy azt mondta, próbáljuk ki. Aztán folytatva azzal, hogy nyertünk az Inkubátor Programon, és a legjobb produceri kezekbe került a film Stalter Judit személyében a Laokoon Filmgrouptól, egészen addig, hogy elkészült. A Szarajevói Filmfesztiválon volt a bemutató, ott ültem, néztem az épületet, és arra gondoltam, hogy atyaúristen, mennyire durva, hogy négy és fél évvel ezelőtt abból a vakmerő ötletből, hogy márpedig én filmet akarok írni, végül ez lett, és én ennek – leginkább Cristinának köszönhetően – részese lehetek. Ez a siker az új, számomra is vakmerőnek tűnő ötleteknél afelé lök, hogy nem kell törődni semmivel, ami visszahúz, bele kell vágni, olyanokkal, akikben bízom, aztán lesz, ami lesz.

A Toxikomában egy nagyon rázós történetet meséltek el a vásznon.

Kicsi szerepem van benne, így a súlyától nem féltem. A kezdetektől drukkere vagyok a filmnek, minden színész fantasztikus benne, egy különleges csapatmunka született. Emellett nagyszerű dolog, hogy a visszajelzések szerint a film erőt ad drogfüggőséggel küzdő embereknek – ezért érdemes például filmet csinálni.

Amikor ezt az interjút egyeztettük, felhívtad a figyelmem, hogy a próbák miatt káosz a heted. Min dolgozol jelenleg?

Znajkay Zsófia A című darabjában van egy kisebb szerepem, ezt mutatjuk be a héten, közben Szabó Márton István rendezővel továbbjutottunk egy filmtervvel az idei Inkubátor Programon, úgyhogy most kezdtünk bele egy öt hónapon át tartó forgatókönyv-fejlesztésbe, amiben íróként veszek részt, közben pedig az önálló standup-estemen dolgozom, aminek várhatóan tavasszal lesz a bemutatója a Dumaszínházban.

Álmodsz szerepekről?

Azok izgatnak, amikhez nincs kész eszköztáram, és amiknek ívük van, az indulástól a megérkezésig. Bármilyen karaktert szívesen játszom, de jobban örülök annak, ami nem első ránézésre nekem való szerep, tehát mondjuk nem feltétlenül csak a humorral operál, mert ezek nagyobb kihívást rejtenek. Brauner Máté rendezőnél játszhattam egy ilyen szerepet a Lauretta című kisfilmben. A film egy depressziós tescós pénztárosról szólt, és imádtam.

Finoman fogalmazva is sokfélével foglalkozol egyszerre. Szerinted lesz majd egy fő csapásirány, ami nem engedi elterelni a figyelmed? Milyen szerepben látod magad úgy öt év múlva?

Valószínűleg öt év múlva sem csak egy terület fog érdekelni. Ha minden a legjobban megy, akkor már van egy doktorim, amit a mostani tanáraimtól, Karsai Györgyéktől veszek át, írok legalább egy filmet és egy sorozatot, amiken most gondolkodom, és ezek meg is valósulnak. Rendezek legalább egy kisfilmet, eddigre már a standup-estem is fut, online tartalmat fejlesztek, sokat forgatok, megtalálnak az izgalmas színházi szerepek, és közben családot alapítok. Ezek a terveim, aztán majd meglátjuk, mi sikerül közülük. Ha máshogy alakul, akkor pedig úgy lesz jól.

A cikk eredetileg a GLAMOUR 2022-es áprilisi számában jelent meg.

Szöveg: Kiss Annamária

Fotó: Zsólyomi Norbert

Stylist: Tomasovszki Réka

Smink: Újfalusi Emese

Haj: Radván Simon