Én még soha nem voltam igazán szerelmes – Párkapcsolati "sohasemek"

Hosszú az út a stabil kapcsolatig. Sok tapasztalatot, önfeláldozást, csalódást, boldogságot és megbecsülést kell magunk mögött hagyni, hogy azt mondhassuk: dolgoztam magamon annyit, hogy készen álljak megosztani az életem mással. Úgy igazán. De milyen tapasztalások vezetnek idáig?

Én még soha nem tudtam önmagam lenni senki mellett

Biztosan te is ismered a bimbózó kapcsolat tipikus megfelelési kényszerét: amikor korábban kelsz fel, csak hogy megfésülködhess, kínosan ügyelsz rá, nehogy leszóld a barátait vagy kétezer százalékkal próbálsz önmagad legjobb kiadása lenni. Ez természetes… egy darabig. Minden jól működő kapcsolatban eljön az a pont, amikor valakit annyira közel engedsz magadhoz, annyira megbízol benne, hogy meg mered mutatni az igazi arcod. Aki kócos, aki káromkodik, aki leizzad, akinek fenntartásai vannak az anyóssal, aki ki meri mondani a félelmeit stb. És amikor felvállalod magad először valaki előtt, ő pedig így is elfogad, sőt szeret és akar téged, az egy egészen új emberi kapcsolat kezdete.

Én még soha nem voltam igazán NŐ egy kapcsolatban

Az első gondolatod nyilván az, hogy mi más lehetnél, de itt nem pusztán nemi különbségekről van szó. A legtöbb kapcsolatban nehéz egyensúlyozni az igazi női szerepben, gyakran átveszi az irányítást a benned rejlő irányító anya vagy segítségért kiáltó gyermek. Az is előfordulhat, hogy a párod nem tudja megadni a nőiségednek azt, amire szüksége van, hogy kellően virágozzon. Ezért amikor választ kapsz arra, hogy számodra mit jelent igazán nőnek lenni, majd ezt valaki visszaigazolja és erősíti benned, az egy újjászületéssel jár a személyiségedben, sok-sok ösztrogénnel fűszerezve.

Én még soha nem pukiztam más előtt

Térjünk vissza a nagybetűs nőtől az emberig. Attól még nem tagadhatjuk le apró esendőségeinket, csak mert éppen szerelmesek vagyunk. Mind elszenvedjük az első gennyes pattanást, a kicsúszó pukit, a közös gyomorrontást, a szüntelen horkolást és a reggeli szájszagot. Kínos? Abszolút. Szakítóok? Dehogyis. Ahogy te sem szereted kevésbé őt, úgy ő sem fog kiábrándulni belőled. És ezzel senkit nem biztatok az elhanyagoltságra vagy az ízléstelen végletekre, de semmiképpen ne érezd magad rosszul, ha bármi hasonló emberi ismertetőjelet felfedsz a másik előtt. Érdemes kiindulni abból, hogy a pasik mekkora jelentőséget tulajdonítanak egy pukinak… tanulhatnánk tőlük!

Én még soha nem éltem együtt senkivel

Érdemes beszélni pár sorban erről is, ugyanis elfelejtik közölni, hogy nem feltétlenül rózsaszín konfettik és táncoló unikornisok fémjelzik az együttélés első szakaszát. Meglepően sok kooperációt igényel már az is, hogy mindketten túléljétek az összeköltözést, és ne egy vitamaraton legyen belőle. Aztán lelkileg el kell helyezni magadban, hogy ez az elköteleződésnek egy egészen új szintje, itt megszűnnek a titkok, valóban egységgé lesztek, akik néhány négyzetméteren tervezik tölteni hátralevő idejüket. És arról akkor még nem is beszéltünk, hogy milyen menedzselni a háztartást…

Én eddig soha nem hittem el, hogy létezik a nagy ő

Az ember szkeptikus. Védi magát a sérüléstől. Inkább lemond, mint bevállal. De aztán csak betoppan valaki az életedbe, akiről el tudod képzelni, hogy ezután nélküle soha többé nem akarsz lefeküdni aludni. És ha valaki mellett ezt érzed, akkor az jó. Abba kell energia, bizalom, ráfordítás és annak a hite, hogy elfogadod, ez jár neked. A nagy ő nem a tökéletes másik felet jelenti, hanem valakit, akiért ezután repesve dolgozol a végtelenségig.

Neked milyen én még soha mondatok jellemzőek az életedre? Hallgass meg párat a Púdermentes podcastból is: