„Muszáj szeretned azt, amit csinálsz” - Exkluzív interjú a Pixar művészeti vezetőjével, Deanna Marsigliesével
2022 szeptemberében a Magyar Zene Háza adott otthont az immár nyolcadik alkalommal megrendezett Brain Barnak, Európa legnagyobb jövőfesztiváljának. A teltházzal dübörgő kétnapos esemény során különös izgalommal vártuk a Pixar művészeti vezetőjének előadását, amelyet követően volt alkalmunk személyesen beszélgetni Deanna Marsigliesével.
Ezeket láttad már?
Deanna Marsigliese olasz származású, kanadai születésű illusztrátor, aki jelenleg San Franciscóban él. 2012 óta dolgozik művészeti vezetőként a Pixar Animation Studios-nál, munkája az animációs karakterek tervezésén keresztüli történetmesélésre specializálódik. Deanna Marsigliese neve olyan szívet melengető animációs filmekhez fűződik, mint a Dínó tesó (2015), az Agymanók (2015), a Bao (2018), A hihetetlen család 2. (2018), a Toy Story 4. (2019), az Előre (2020), a Lelki ismeretek (2020) és a Luca (2021).
A Brain Bar jövőfesztiválján tartott előadásából a hallgatóság megismerhette a felfedezés művészetét és megtudhatta, mik a kreatív alkotói folyamat legfontosabb lépcsőfokai Deanna Marsigliese szerint: hallgass az intuíciódra, állj mindig kíváncsian a világhoz és találd meg a számodra benne rejlő értelmet. A Pixar művészeti vezetőjének a megfigyelés egyfajta meditációként szolgál: feltöltődésre talál abban, ha nyitott szemmel járhat és ihletet nyerhet az őt körülvevő világ apró történéseiből.
Az animációs filmek mindannyiunknak szólnak, összehoznak egymással, képesek megnevettetni vagy éppen könnyeket fakasztani a szemünkben, de mindenekelőtt megérintik a szívünket és reményt adnak: segítenek elhinni, hogy vannak még csodák és érdemes nagyot álmodnunk. Deanna Marsigliese határtalan fantáziája, egyedi látásmódja és kreativitása több száz animációs karakternek adott életet az évek során. Ismerd meg közelebbről interjúnkból az animáció és a vintage divat szerelmesét!
Emberek millióira vagy hatással az animációs filmekkel, amelyeken a Pixarnál dolgozol, ami hatalmas felelősség, de egyben kiváló lehetőség a jelentőségteljes üzenetek közvetítésére. Milyen érzés ez számodra?
Nagyon büszke vagyok rá, és tudatában vagyok, hogy mekkora felelősséggel jár. Amikor megtervezek egy karaktert, mindig átgondolom, hogy ez egy olyan szereplő, akit a gyerekek magukévá fognak tenni, aki velük marad és hatással lesz arra, hogyan látják a világot. Ezért próbálom mindig úgy tervezni őket, hogy annak jelentősége és igazságtartalma legyen.
Mi inspirál leginkább egy karakter megalkotásakor?
Szerintem ami a leginkább izgalomba hoz, azok a részletek. Ismerem a legapróbb részleteket is, például a gombok esését egy ingen. Olyan történeteket találok ki, amelyeket még a közönség sem ismer. Juliának a Lucából van egy nagy halásznadrágja, és úgy döntöttem, hogy ez egy vintage darab, ami az apukájáé volt fiatal korában. Julia büszke lánya a halásznak, ezért magára igazította, és ő ettől is kicsit különlegesebb lakója a városnak.
A karakterek animálása szintén nagyon izgalmas számomra. Animátorként kezdtem, így amikor megtervezem a karaktereket, már gondolkodom, és elképzelem, ahogy mozognak. Szeretek különféle kis tikkekkel előrukkolni számukra, arcmimikával, szemrebbenéssel, testmozgással vagy az animálásuk ritmusával játszva. Tehát a karakter megtervezése (2D) és tényleges életre keltése (3D) is nagyon megmozgat.
Melyik az a pillanat, amikor úgy érzed, hogy igazán életre kelnek a karaktereid?
Amikor a dizájn már megvan, és elkezdem színészi pózokba helyezni őket, kísérletezem, és kezdenek igazán formát ölteni. De amikor elkezdjük az animátorokkal a számítógépes animációs teszteket a kész modelleken, az az igazán hihetetlen: ekkor már sétálnak, beszélnek és megvannak a saját ötleteik, ez pedig elképesztő számomra, hiszen emlékszem rájuk, amikor még csak vázlatok voltak egy darab papíron. Most már vezetik a történetet és ez őrület, mintha szülő lennék: életet adtam egy gyereknek és most már a saját útját járja.
Van kedvenc filmed vagy karaktered a saját munkáid közül?
Azt hiszem, az egyik mindenképp Julia a Lucából. Kacsa és Nyuszi is közel állnak hozzám a Toy Story 4.-ből, ők furcsa és régi játékok, de nagyon viccesek. Viszont egyértelműen a Luca szereplői a kedvenceim.
Közelebb érzed magad a Lucához az olasz származásod miatt?
Nagyon is. A szüleim olaszo,k és miközben felnőttem, sok időt töltöttem a nagyszüleimmel. Vicces, hiszen megtanultam az összes hagyományt, és akár úgy is mondhatnám, hogy az ötvenes évek Olaszországában nőttem fel. A nagyszüleim ugyanis a háború után emigráltak Kanadába, és tulajdonképpen abban az időben maradtak. Szóval üvegeztük a paradicsomokat télre, amikor pedig meglátogattuk az unokatestvéreimet Olaszországban, ők csak nevettek, hogy mi még mindig tartjuk azokat a hagyományokat, amelyeket ők már rég nem – mintha egy időkapszulában éltem volna.
Szóval igen, közel érzem magam a kultúrámhoz, és főként ezért szerettem volna hozzájárulni a Lucához. Bár az én családom nem abból a régióból származik, ahol a történet játszódik, ez egy jó lehetőség volt számomra, hogy kifejezzem az olaszságomat.
Mi jelenti a legnagyobb kihívást számodra a munkádban?
Azt hiszem a legnagyobb kihívás minden alkalommal valami eredetit és konkrétat kitalálni, amit mindenki szeretni fog – ez nehéz.
Mit teszel, hogy feltöltődj kreatív energiával?
Sétálni megyek és utazom. Ha tehetném, repülőre ülnék az ebédszünetekben, hogy mindig más országba utazzak. Annyit utazom, amennyit csak tudok, amikor csak tehetem. A magyarországi utazásom előtt Portugáliában és Görögországban töltöttem a szabadságomat, de ezt nem mindig tehetem meg. Szóval amikor frusztrált leszek, akkor elmegyek sétálni, és csak nézek mindent magam körül, irány és úti cél nélkül.
Honnan ered a szenvedélyed a vintage divat iránt?
A nagyszüleim mindent megtartottak, amire szükség lehetett. A nagymamám nem dobott ki semmit, így a pincéjük tele volt holmikkal és régi ruhákkal. Volt egy láda anyukám és a nénikéim összes koszorúslány ruhájával a hatvanas évektől a nyolcvanas évekig. Voltak olyan ruhák is, amelyeket anyukám varrt magának, néhányat pedig hazavittem és hordtam őket – tulajdonképpen innen kezdődött, mert korábban katolikus gimnáziumba jártam és akkor minden nap egyenruhát kellett hordanom. Nagyon érdekeltek anyukám vintage ruhái, jobbnak tartottam a minőségüket és úgy éreztem, hogy kifejezőbbek és jobban passzolnak hozzám.
Idővel beleszerettem abba, hogy amikor felvettem egy ilyen ruhadarabot, anyukámnak mindig volt egy hozzá kapcsolódó története. Rabul ejt a vintage ruhákhoz fűződő kapcsolódás, minden darab valaki másé volt és az ő történetét hordozza, és most már én is részese vagyok ennek a történetnek.
Van kedvenc divatkorszakod vagy márkád?
Igen, az ötvenes évek. Most is egy ötvenes évekből származó blúzt viselek, amelyhez az eredeti címkével együtt jutottam hozzá – korábban senki nem viselte, soha nem került eladásra a boltokban. Leginkább az ötvenes évek vintage ruháit hordom, mert tetszik a sziluettjük, mintha rajzolva lennének. Szeretem, hogy játékosan vannak megtervezve, úgy érzem magam bennük, mint egy szuperhős.
Az ékszerek esetében azonban a nyolcvanas éveket preferálom, mert akkoriban grandiózus kiegészítők készültek. Ruházatot tekintve a klasszikus Dior a kedvencem, ékszerekből pedig Christian Lacroix-ért és Yves Saint Laurent-ért rajongok.
Művészként elhelyezkedni nem egyszerű. Milyen tanácsot adnál a fiatal feltörekvő alkotóknak, hogyan bátorítanád őket, hogy kitartsanak az álmaik mellett?
Attól is függ, hogy milyen művészeti ág érdekli őket, én most csak az animációról tudok beszélni. Hétéves voltam, amikor elhatároztam, hogy animátor szeretnék lenni, így ez minden, amit tudok és amit szeretek. Azt mondanám nekik, hogy tartsák meg a hivatásuk iránt érzett szeretetüket. Muszáj szeretned azt, amit csinálsz, hogy túléld a tanulást, a hibákat, a rossz alkotásokat, a frusztrációt, mert ezekből sok van. Sok frusztráció fog érni, miközben tanulni próbálsz és jobbá akarsz válni, és soha nem érzed azt, hogy megérkeztél. Még én sem érzem azt, hogy megérkeztem, de ami mindig előrevisz, az a mesterség iránt érzett szeretetem. Szeretem az animációt, akkor is szeretném folytatni, ha nem mindig csinálom jól – és ezt tudom javasolni mindenkinek.
