Palotás Petra: „Tizenhat éve Németország az otthonom, de a hazám mindig Magyarország marad”

Palotás Petra csak a képernyőről tűnt el, sokak által kedvelt személye írónőként továbbra is jelen van a hazai kulturális életben. Nemrég a huszonegyedik könyve került a polcokra, és olvasói alig várják, hogy újabb és újabb szívmelengető történettel rukkoljon elő.

2001-ben jelent meg az első könyved, a Bangkok titkai, majd karácsony előtt ismét új regénnyel örvendeztetted meg az olvasókat? Hányadik is ez?

A Bangkok titkai a mai napig egy fontos és kedves emlék számomra, de ez akkoriban inkább még csak egy kirándulás volt. Karácsony előtt a huszonegyedik könyvem került forgalomba, de ebben a listában van három átdolgozás is, tehát maradjunk tizennyolc kötetnél.

Legújabb regényed, a Kékestető első példányai pár nap alatt elfogytak a boltokban. Szerinted mi a titka, hogy ennyire szeretik az olvasók az írásaidat?

A Kékestető valóban elsöprő sikert tudhat magáénak, egy bő hét alatt elfogyott az első készlet, ami több ezer példányt jelent, s ugyan sikerült még az ünnepek előtt kihoznunk egy utánnyomást, így sem jutott mindenkinek. Január végén érkezik az újabb kiadás az Álomgyár kiadónak köszönhetően. Lenyűgöz ez az óriási érdeklődés, nagyon hálás vagyok, hiszen az olvasói visszajelzések szerint rengetegen a szívükbe zárták ezt a regényt.

Azt hiszem, a már sokak által megismert sajátos írói stílusomon kívül, nagyon szerencsés volt a témaválasztás. Az 1930- as évekbe kalauzolom az olvasókat, fel a Kékestetőre, az ország első gyógyszállójába. Nem egy klasszikus romantikus történetről van szó, hogyan is lehetne, amikor az egészségért való küzdelem szövi át a sorokat. A Kékestető oldalain különös barátságok, emberi kapcsolatok köttetnek a Mátra hófedte csúcsán, a bükkösök és a fenyvesek büszke fái alatt, és a szálló falai mögött.

Trill Beatrix: „Az ember néha nem is veszi észre, hogy milyen szerencsés”

Palotás Petra új könyvében az 1930-as évekbe kalauzolja az olvasókat

Honnan veszed a témát, ki és mi ihlet meg íráskor?

Ahogy nálam már sokkal bölcsebb szerzők is elárulták: a téma az utcán hever. A vérbeli szerző nem csak akkor alkot, amikor a klaviatúrán táncoltatja az ujjait, hanem éjjel-nappal, szó szerint minden pillanatban, amikor akarva-akaratlanul figyel és megfigyel. Számomra elég egy beszélgetés, egy pillanatkép, egy illat, egy emlék, hogy elinduljon bennem egy történet.

Annak ellenére, hogy Palotás Petra Hamburgban, édesanyja pedig Budapesten él, viszonylag sokat látják egymást

Mennyire fontos, hogy ismerd a helyszínt, vagy elég a fantáziádra hagyatkozni?

Számomra fontos a helyismeret, s bár sajnos az időben nem tudok utazni, térben leginkább olyan helyeket mutatok meg, amelyekhez nekem is van személyes kötődésem. Mivel a regényeim nagy része történelmi kulisszába ágyazott történet, elengedhetetlen az alapos kutatómunka. Ebben nagy segítségemre vannak régi újságok, archívumok, riportok, beszélgetések.

Szerinted az embereknek szükségük van a romantikus, happy enddel végződő történetekre ebben a mai világban?

Ó, nagyon…Annyi rossz, annyi nyűg van a világban, hogy szükség van a lelket ápoló, építő, reményt adó olvasmányokra. De ne tévesszen meg ez a hitvallásom, a Dacszövetség című Hamburgban játszódó sorozatom olykor igen megrázó, komoly társadalmi problémákat feszeget, de akkor is a fény felé lépdelünk. Szeretem a történeteim végén pozitív érzéssel hátra hagyni az olvasóimat.

Tudom, hogy rendszeresen jársz író-olvasó találkozókra. Mennyire fontos neked, hogy találkozz az olvasóiddal?

Szívügyem, hogy személyesen találkozzam azokkal, akik olvassák a regényeimet. Gyakran utazom vidékre, könyvtári meghívásoknak eleget téve. Ezek ugyanúgy feltöltenek engem is, mint a helyi hallgatóságot. Csodálatos érzés a könyvhéten látni a dedikálásra váró kígyózó sort. Megtisztelő.

Mihályfi Luca és Hegyes Berci: „Végre úgy szeretnek, ahogy még soha”

Egyébként az internetes felületeken is szoros kapcsolatot ápolok az olvasóimmal. A regényeidet a magyaroknak szánod vagy külföldi piacon is felbukkantak már?

Jelenleg a Dacszövetség németországi megjelenésén dolgozunk. Remélem, hogy még idén a boltokba kerül, hangoskönyv is készül belőle. Egyébként magyar nyelven, Vándor Éva színművésznő előadásában már most is hallgatható a sorozat első két kötete.

Hogyan kell elképzelni az írónői életedet? Minden reggel felkelsz és írsz, vagy csak akkor, amikor jön az ihlet?

Most ugyan több hétre kiütött egy fránya vírus, de egyébként naponta írok. Leginkább délelőttönként, amikor elcsendesül a ház. Télen a kandalló előtt, nyáron a kertben. Ezt nem volt könnyű megtanulni, de a szigorú határidők miatt szoros napirendet kell tartanom. De nem bánom. Különben könnyen szétszóródnék.

Ilyen fajta alkotói szabadságra vágytál, amikor felhagytál a tévézéssel és külföldre költöztél?

Ez eleinte nem volt ennyire tudatos dolog, de boldog és elégedett vagyok, hogy így alakult. Az írás már gyerekkoromban jelen volt az életemben, régi naplókat visszalapozva tizenegy évesen jelentem ki először, hogy színésznő vagy írónő szeretnék lenni, ha nagy leszek.

Szász Júlia: „A terápiának köszönhetően a traumatikus élmények mára inkább csak rossz emlékekké szelídültek”

Hogyan állsz a cukrászattal, amiben pár éve nagy örömödet lelted?

Mostanában csak évi két-három különleges tortára van időm, de ezekbe igyekszem beletenni szívemet-lelkemet.

Elégedett vagy a németországi életeddel? Nem fordult meg a fejedben, hogy Magyarországra költöztök a családdal?

Igen, elégedett vagyok, de soha nem lehet tudni, mit hoz a jövő. Azáltal, hogy sokat ingázom, a covid szörnyű éveit leszámítva, még nem kínzott honvágy. Tizenhat éve Németország az otthonom, de a hazám mindig Magyarország marad.

A kislányod, Bora tökéletesen beszéli a két nyelvet, a magyart és a németet. Mennyire ismeri azokat a magyar helyszíneket, amikről a regényeidben írsz?

Nem eléggé, de ezen igyekszem változtatni. Szereti a magyar gyökereit, Németországban itthon, Magyarországon otthon érzi magát. Ugye, milyen csodálatos a magyar nyelv?

Nagy Katica: „Semmilyen képnek vagy elvárásnak nem szeretnék megfelelni"

Távol élsz édesanyádtól, akivel gyakran találkozol. Ő el szokott kísérni az író-olvasó találkozókra, amikor hazajössz?

Annak ellenére, hogy én Hamburgban, édesanyám pedig Budapesten él, viszonylag sokat látjuk egymást. Itt volt októberben tíz napot, és egy bő hetet november végén, decemberben jött megint, két hét után tegnap ment vissza. Gyakran velem tart az író-olvasó találkozókra is. Ilyenkor általában egy kétnapos kirándulást kerekítünk a meghívásokból. De van úgy, hogy a kiadóval kelünk útra, ezek a kiruccanások is feledhetetlenek.

Minden évben elutaztok együtt valahova anya-lánya programra, idén hova készültök?

Sokat utazom Édesanyámmal, a születésnapján pedig a testvéremmel együtt szoktuk meglepni. Ez idén sem lesz másképp, de egyelőre még nem eldöntött az úti cél.

Mi az, amihez ragaszkodsz a magyar szokásokból, amit tovább adtál Borának is?

Apróságok, de fontos apróságok, például magyar karácsonyi dalok. Bár a férjem sajnos nem tud magyarul, a Mennyből az angyal című dalt ő is fújja a fa alatt. Bora is magyar mesefilmeken nőtt fel, és ha nem is annyit, mint németül vagy angolul, de az anyanyelvén is olvas könyveket. Velem egyébként csak magyarul beszél. Természetesen vannak kedvenc hazai ételei is, és a történelem iránt is egyre inkább érdeklődik. Nagy kincs számomra, hogy a férjem rendkívül támogató abban, hogy mindkét kultúra szerepet kapjon a lányunk életében.

Hunyadi Donatella: „A zenében szeretnék előrelépni, nem a celebkedés az első”

Mikor találkozhat veled legközelebb magyar közönség?

Márciusban meglátogatom a Mátraházán a szanatóriumban gyógyulókat, és nagyon várom Gyöngyösön, a könyvtárban az író-olvasó találkozót.