Nők, akiknek meghatározó szerepük volt az 1848–49-es Szabadságharc során

„A szabadságharc idején a nők elsődleges feladata volt, hogy meleg családi fészket teremtsenek, jó honfivá és honleánnyá neveljék a gyermekeket, és férjeiknek megfelelő, békés hátteret biztosítsanak. Akkoriban nem volt szokás, hogy egy nő önálló karriert fusson be, vagy hogy önmagát fenntartsa, anyagilag teljesen a férjükre voltak utalva. Akadtak persze kivételek, akik szembementek az elvárásokkal, s akiket igencsak magával ragadott a reformkor nemzeti lelkesedése. Sok nő tollat ragadott, hogy politikai véleményét kinyilvánítsa,vagy hogy hazafias érzéseinek versben, elbeszélésben hangot adjon” – mondja Dr. M. lovas Krisztina történész, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa, aki úgy véli, hogy egy intelligens, művelt nőnek igenis megvolt a maga helye a forradalom idején is a társadalomban, mert a férfiak számítottak és támaszkodhattak rájuk, szellemi partnert láttak bennük.

A történész Szendrey Júliát említi elsőként példának, aki dacolva apjával hozzáment Petőfihez, gyakorlatilag hátrahagyott mindent, és fejest ugrott az anyagi bizonytalanságba. Lakást béreltek Pesten, s botrányszámba ment, hogy Júlia nem főzött, hanem étteremből hozatták az ételt. A feleség belekezdett saját, kiadásra szánt naplójába, Petőfi pedig támogatta eme törekvéseit, mert tudta jól, hogy Júlia nemcsak az ő múzsája, szerető hitvese akart lenni, hanem írói ambíciói is vannak.

Míg március 13-án Petőfi a Nemzeti Dalt írta, Júlia a másik asztalnál nemzeti színű fejkötőt varrt magának, ő készítette, tűzte Petőfi Sándor mellére a később ismertté vált kokárda első példányát is,1849 áprilisában pedig politikai röpiratban arra szólította fel Magyarország asszonyait, hogy küldjék harcba férjeiket, kedveseiket és fiaikat. A kortársak később azzal vádolták az asszonyt, hogy nem óvta eléggé Petőfit a veszélytől, sőt inkább tovább tüzelte annak amúgy is rendkívül szenvedélyes természetét. A közvélemény nem bocsátotta meg neki azt sem, hogy beteljesítve a versbeli jóslatot, túl hamar eldobta az özvegyi fátylat, hogy maga és gyermeke anyagi egzisztenciáját biztosítsa.

Batthyány Lajos felesége, Zichy Antónia grófnő saját vagyonnal rendelkezett, ilyen értelemben független volt férjétől, mégis feladatának érezte, hogy részt vegyen a politikai párbeszédben, s férje karrierjét egyengesse. Élénken érdeklődött a reformkori politikai élet aktuális kérdései iránt, hazaszeretete igazi „honleánnyá" tette, ő avatta fel 1848. június 13-án a Vas Megyei Nemzetőrség zászlaját, amikor Batthyány a horvátok ellen fegyvert fogott.

Testvére, Zichy Karolina, Károlyi György felesége mind megjelenésével, mind intelligenciájával nagy hatást gyakorolt a magyar politikusokra. Elkötelezett híve volt a nemzeti ügynek, elszántan tevékenykedett a főúri társadalom magyar szellemű átalakításában, nővérével együtt szorgalmazta például a magyar ruha viselését, a magyar nyelv használatát a társasági élet színterén, a bálokon pedig divatot csinált a magyar táncnak. Emellett számos más lelkes magyar hölggyel együtt aktív szerepet vállalt a kizárólag magyar iparcikkek vásárlását szorgalmazó Védegylet tevékenységében.

A szintén arisztokrata származású Teleki Blanka grófnő tudatosan vállalta a független nő szerepét, nem ment férjhez és nem alapított családot, helyette inkább a nőnevelésnek szentelte életét. 1846-ban Pesten, a Szabadság téren leánynevelő intézetet nyitott, ahol olyan ismert fiatal tanárok tanítottak, mint például a márciusi ifjak egyik kiválósága, Vasvári Pál.

Kánya Emília Magyarország első szerkesztőnője, a Családi Kör című női lap alapítója kényszerből választotta az egyedüllétet. Miután férjével, Gottfried Feldingerrel kapcsolata megromlott, tízévi házasság után, 1857-ben elvált. Kénytelen volt megteremteni saját egzisztenciáját és önmagát tartotta el.

A nők a háborús körülmények között is megállták a helyüket. Kossuth Zsuzsannát bátyja például a tábori kórházak főápolónőjévé nevezte ki, aki európai viszonylatban is úttörő módon szervezte meg a hadiápolást: felhívást intézett a magyar nőkhöz, hogy ápolják a sebesülteket. Fáradhatatlanul járta az országot, szervezte és ellenőrizte a katonakórházakat.

Lebstück Mária férfi ruhába bújva, álnéven (Lebstück Károly) állt be a magyar honvédseregbe 1848 novemberében. Részt vett a branyiszkói áttörésben, a kápolnai csatában, Buda visszavívásában, s huszárfőhadnagyi rangot ért el. Házasságot is a harctéren kötött.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc nemzeti identitásunk egyik meghatározó alapköve. Fontos, hogy e napon ne csak a férfiakra, hanem a saját önállóságukat kivívó, erős nőkre is emlékezzünk, hiszen a 48-as kultusz kialakításában nekik szintén nagy szerepük volt.

Szerző: Jónás Ágnes