Nők, akik megváltoztatják a világot - Malála Júszafszai

2021. március 8.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Malála Júszafszai mindössze huszonhárom éves, mégis olyan elképesztő dolgokon ment már keresztül, amivel szerencsés esetben az emberek többségének soha életében nem kell szembesülnie. A pakisztáni születésű lány ellen ugyanis 2012-ben tálib szélsőségek merényletet követtek el, amit valóságos csoda, hogy egyáltalán túlélt. Felépülése után Angliában telepedett le, ahol létrehozott egy alapot annak érdekében, hogy minden lánynak joga legyen a tanuláshoz. Csodás tetteit a világ minden táján elismerik, és napjainkban ő a világ legfiatalabb Nobel-békedíjasa.

Nők, akik megváltoztatják a világot - Malála Júszafszai
Fotó: Getty Images

A kezdetek

Malála 1997. július 12-én látta meg a napvilágot a pakisztáni Míngora városában. A tanulás fontossága már korán tudatosult benne: költő és tanító édesapja sokat foglalkozott azzal, hogy lánya művelt és széles látókörű legyen. Nagy bátorságra vall, hogy Malála elképesztően fiatalon, mindössze tizenegy évesen felszólalt az iszlám fundamentalista tálibok azon határozota ellen, hogy a lányok tanuláshoz való jogát egyszerűen betiltották. A fiatal lány blogolásba kezdett, és Gul Makar, vagyis Búzavirág néven megrázó történéseket tárt fel a fundamentalisták uralmáról. A beszámolók annyira nagy nyilvánosságot kaptak, hogy még a BBC is publikálta azokat a honlapján.

A közelgő veszély

A tálib uralom háttérbe szorulása után Malála már nem bújt többé álnév mögé, rendszeresen nyilatkozott, interjúkat adott, és még dokumentumfilm is készült az életéről. Ezek a lépések viszont egyre kockázatosabbnak bizonyultak: Maulána Fazlulláh tálib vezető megrögzötten dolgozott azon, hogy elhallgattassa. Folyamatosan fenyegetéseket kapott, ez azonban egy cseppet sem rettentette el attól, hogy kiálljon a lányok tanulási jogáért. A veszély pedig egyre csak közeledett.

A merénylet

A fiatal lányt érő fenyegetések egészen odáig fajultak, hogy már az otthonába is a megölésével fenyegető üzeneteket juttattak el, hamarosan pedig a tálibok feltett szándékává volt, hogy meggyilkolják őt. A fenyegető szavak néhány hónapon belül tettekké váltak: Malála 2012 október 09-én éppen egy iskolabuszon utazott, amikor fegyveresek állták a gépjármű útját, név szerint felszólították, és őt felismerve egy tálib fegyveres férfi többször is rálőtt. Az életveszélyes lövéseket követően merénylői biztosak voltak abban, hogy Malála meghalt, ám igazi csodaként túlélte a támadást.

Malála, a nemzeti hős

Malála az életveszélyes sérülésekből néhány hónap alatt felépült, és 2013. februárjában újra a nyilvánosság elé állt, és biztosította az őt támogatókat arról, hogy korábbi törekvéseit folytatja, sőt bejelentést tett, hogy létrehozott egy olyan alapot, amelynek célja az, hogy a világon minden lány és gyermek lehetőséget kapjon a tanulásra. Malálára példaértékű bátorsága és nemes tettei miatt hamarosan már nemzeti hősként tekintettek Pakisztánban, azóta pedig nemzetközi szinten is példaképpé vált.

Elismerések sorozata

Malálát elképesztő bátorságát már 2011-ben jutalmazták: Pakisztánban Nemzeti Ifjúsági Békedíjat kapott, majd ugyanebben az évben a Nemzetközi Gyermek Békedíjra is jelölték. Egy éven belül kétszer is szerepelt a Time magazin címlapján, és több világpolitikai szempontból fontos személy, köztük Barack Obama és Pan Gimun, az ENSZ korábbi főtitkára. 2013 óta pedig – kétség sem férhet hozzá, hogy megérdemelten - ő minden idők legfiatalabb Nobel-békedíjasa.

Munkássága napjainkban

Malála 2017 augusztusában felvételt nyert az Oxfordi Egyetemre, tavaly pedig meg is szerezte filozófiai, politikai és közgazdaságtani diplomáját. 2013-ban létrehozott alapítványa élén jelenleg is azon dolgozik, hogy a világon minden lány és gyermek biztonságos körülmények között, ingyenes, minőségi oktatásban vehessen részt. Munkáját többek közt Angelina Jolie is támogatja, mint az alapítvány egyik szóvívője. Élete történetéről, mindennapjairól pedig egy könyv is megjelent, amely az Én vagyok Malala - A lány, aki harcolt, hogy tanulhasson, és lelőtte egy tálib fegyveres címet viseli, és szemléletesen bemutatja, hogy ez a csodálatos lány egymaga is elég volt ahhoz, hogy jobbá tegye a világot.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)