A Nézz mindkét irányba! egy édes kis fondant, csak realitást ne keress benne!
Amennyire vártuk, annyira nem azt adta Lili Reinhart új Netflix filmje, mint amire számítottunk. És nem azért, mert ne lett volna ebben is zseniális Reinhart, hanem azért, mert olyan komoly témából csinált cukrászdát a film, amiért mi kérünk elnézést.
Ezeket láttad már?
A Wanuri Kahiu által rendezett Netflixes romantikus dramedy, a Nézz mindkét irányba! valóságos gyöngyszem, ha nem vársz tőle túl sokat. Lili Reinhart mosolya, mesés sminkek és ruhák, a színésznő mellett pedig ráadásul olyan igazságtalanul gyönyörű emberek asszisztálnak ebben a puncsízű produkcióban, mint David Corenswet vagy Danny Ramirez. Hangulatos, kedves, nagyon szórakoztató, csak sajnos közben jóval összetettebb témához nyúl, mint amennyire a filmidő engedi. De ne rohanjunk ennyire!
Sok nagyszerű multiverzum témájú filmhez hasonlóan ez is azt vizsgálja meg, hogyan vezethetnek döntéseink különböző eredményekhez és életutakhoz. A Nézz mindkét irányba! feltárja – vagy legalábbis erősen próbálkozik –, mi történik, ha a szereplő babát vár, bár nem tervezte, és mi történik abban az esetben, ha mégsem állapotos, és jöhet az önmegvalósítás. Mindkét lehetőség egy pozitív befejezéséhez vezet, ami reménykeltő, szívmelengető, mélyreható, és minden életigenlése miatt távol áll a valóságtól.
A főszereplő Natalie (Lili Reinhart) életének egy szakaszát két verzióban is láthatjuk, méghozzá párhuzamos időben. Ez annak a következménye, hogy lefeküdt az egyik haverjával, majd a diplomázása előtti éjszakán terhességi tesztet végez. Az egyik világban negatív, míg a másikban pozitív az eredmény. Tehát az első esetben az élete megy tovább, elutazhat a legjobb barátnőjével (Aisha Dee) Los Angelesbe, ahol megvalósítja az álmát, és grafikusként animációs meséket készíthet, miközben rálel a nagy szerelemre.
Ám az másik verzióban lemond egy időre a fényes karrierről, és anya lesz. Hazaköltözik a szüleihez, (Andrea Savage és Luke Wilson) és az egyéjszakás kalandja, Gabe (Danny Ramirez) támogatásával együtt néznek a szülői lét elé.
Az én testem, az én döntésem
Felmerülhet a nézőben a kérdés: tulajdonképpen mi értelme ennek filmnek? Vagy fogadjuk el, hogy egy újabb szirupos vígjátékkal lettünk gazdagabbak, semmi mással? A túl sok cukormáztól, amit ráborítottak a forgatókönyvre, elveszhet a lényeg, pedig ott rejlik a fondant burkolat alatt. A film legfontosabb tétele akkor hangzik el, miután Natalie bevallja a fiúnak, hogy terhes, aki azt mondja neki: „Neked kell döntened, ez rajtad múlik. Ne hidd, hogy kivonnám magam, mert nyilván engem is érint, de bárhogy is döntesz, én támogatlak.”
És igen, Natalie úgy dönt: megtartja a babát. Ennyi. Meg kell hagyni a döntést annak, akié a test, elvégre az övé. Nem a férjé, a baráté, a szülőé, főleg nem az államé. Ha már olyan világban élünk, ahol a nőnek jutott a gyermek kihordására alkalmas testfelépítés, akkor hadd legyen az övé az utolsó szó azzal kapcsolatban, akar-e kilenc hónapot, plusz minimum 18 évet azzal tölteni, hogy a gyereke körül forog.
De ha már ott tartunk, hogy az én testem, az én döntésem, a filmben Natalie még csak fontolóra sem vette az abortusz lehetőségét, holott elég tragikusan fogta fel, hogy ugrott az ötéves terve, és viszlát, karrier, meg álommeló. Ráadásul nemcsak nem merült fel ez a lehetőség, igazából meg sem magyarázták, miért döntött a baba mellett (de persze övé a döntés, senki sem vitatja). Épp akkor hagynak bennünk egy hatalmas kérdőjelet, mikor olyan világot élünk, amelyben az abortuszhoz való jogot korlátozzák, vagy egyenesen eltörlik.
Ugyanakkor nemcsak az hagyhat a nézőben egy Marianna-árokméretű tátongó szakadékot, miért vállalta be a gyereket, hanem az is: hogy van ideje, energiája a rajzolásra? Ki vigyáz közben a gyerekére? Egyáltalán: miből él meg? Nyilvánvalóan kiváltságos helyzetben van a szülei révén, de ez így túl egysíkúan mutatja be a szülői létet, amitől kissé hiteltelenné válik a történet. Mindkét történetszál túlságosan romantikus, színes és idealizált lett, mert hiányzik belőle a realitás.
Az üzenet szép, a csomagolás csalódás
A filmkritikákkal foglalkozó Rotten Tomatoes-on a film jelenleg 59%-os kritikuspontszámmal rendelkezik, a közönség értékelése pedig 75%-os. A szakemberek véleménye az, hogy egy édes, könnyed film született elgondolkodtató történettel, de túlságosan lazára vették a gyeplőt, emiatt lett kevésbé hangsúlyos az értékes mondanivaló. A közönségnek viszont nagyon is tetszett, sokaknak betalált a történet:
Az egyik néző azt írta: „Most fejeztem be a Nézz mindkét irányba című filmet. Gyönyörű alkotás arról, hogy megtalálod önmagad, és hogy rendben leszel, bármit is hoz az élet. Lehet, hogy sírtam is egy kicsit."
„A Nézz mindkét irányba olyan érzelmessé tett" - tette hozzá valaki, miközben sokan egyetértettek azzal, hogy sikerült kapcsolódniuk a film üzenetéhez.
Azért valami hasznosítható belőle?
Határozottan, ez pedig az érzelmi rugalmasság. A Nézz mindkét irányba! - ha kicsit didaktikusan is - de azt üzeni, hogy ne adjuk fel az álmainkat, csak mert az élet előrukkol egy váratlan fordulattal. A főszereplő mindkét verziója megvalósítja az álmát, és persze mindketten megtalálják a szerelmet. A végén mindkét Natalie belenéz a régi fürdőszobai tükörbe, és azt mondja: „Minden rendben”. Ami gyakorlatilag közvetlen üzenet a nézőnek: bármit is válasszunk, bárhogyan is alakuljon az életünk, minden rendben lesz. Szóval kellemes limonádé tényleg zseniális színészekkel, viszont azon túl, hogy ad egy kis pozitív löketet, nem lesz belőle útikönyv az élethez és a komoly döntésekhez.
