A Netflix új erotikus thrillere úgy büntet, ahogy semmi más
A világ egyik legnagyobb streaming szolgáltatója pontosan tudja, mi kell a népnek: szex, emberek, akik felett ítélkezhetnek, és akik után leskelődhetnek a fotel biztonságából és súlytalanságából. A Netflix legújabb, négy részes erotikus thrillere, az Obession pont ezt adja. Viszont komoly problémák vannak vele.
Ezeket láttad már?
A Netflix új, limitált sorozata, az Obsession lehetett volna akár egy másfél-két órás erotikus film is, de a streaming-óriás úgy döntött, most a sorozat formátum a szexi, ebbe fektetünk, így gyakorlatilag négy részre szabta erotikus történetét, mely Josephine Hart 1991-es Damage című regényén alapul. Az Obsession klasszikus félrelépés narratívaként indul: William Farrow (őt Richard Armitage alakítja, akit a Hobbit-filmekben láthattál három részen keresztül) sikeres sebész csodaszép családdal, gyönyörű és sikeres, nem mellesleg feminista feleséggel, már-már irreálisan intenzív szexuális élettel. Látszólag semmi nem utal arra, hogy valami nagyon nem oké. Majd egyetlen találkozás elég hozzá, hogy főhősünk térde megremegjen, lesodródjon a morálisan helyes ösvényről, és titkos viszonyba kezdjen fia barátnőjével, Annával (Charlie Murphy).
Nem, a lányról nem utólag derül, hogy együtt van a fiával, az első pillanattól kezdve tudja ezt a nem is olyan elhanyagolható tényt. Felmerül a kérdés, hogyan férkőzhet be a férfi látszólag tökéletes életébe egy szerető, amiben szemmel láthatóan jól érzi magát - vagy megtanult nagyon jól és hihetően hazudni, még önmagának is. Itt jönnek képbe a szabályok és a hatalom, és valójában sokkal inkább ez az, ami megrészegíti a férfit.
Azt nem mondhatja, hogy otthon nem kapja meg a betevő szex adagot, hiszen a felesége kifejezetten kezdeményező és lelkes. Ugyanakkor egyenlő fél és erős nő, akinek eszébe sem jut, hogy átadja a rendelkezés jogát a férfinak. Anna viszont az első pillanatban örömmel lemond erről, például azzal, amikor arra kéri a férfit, mondja meg neki, mit igyon. William hamar ráérez az irányítás ízére, és onnantól indul csak be igazán ez a toxikus történet, amiből nyilván tudjuk, hogy senki nem jön ki belőle jól – még mi sem.
Szomorú szemek, tragikus történet, és a láthatatlan érzelmi tárlatvezető
Még csak véletlenül sem az alá-felérendeltség miatt nevezem toxikusnak a történetet, hiszen az, hogy két embert mi és hogyan tesz boldoggá az ágyban, az csakis rájuk tartozik. De tekintve, hogy (vigyázz, spoiler) a történet nem csak egy család széthullásához vezet, de egyenesen valakinek a halálához is, felmerül a kérdés, hogy a sorozat talán egy négy részen keresztül nyújtott hatalmas és didaktikus ejnye-bejnye akar lenni, ami a világ összes, pályáját elhagyni készülő péniszéhez kíván szólni, hogy most már kinézelődte magát, ideje hazamenni.
A történet azonban nem hogy nem akarja megmondani, mit gondoljuk, hogyan érezzük magunkat, valójában totálisan magunkra hagy minket néhány műfaji klisé kivételével. Nem azért, mert olyan intelligens, hogy szerinte el tudjuk dönteni, mit gondoljunk a látottakról, hanem mert annyira pontatlan és hanyag, hogy még arról is megfeledkezik, hogyan árnyalja a saját karaktereit, vagy hogyan építse fel tisztességesen azoknak a háttértörténeteit. Arról ugyan minimálisan kapunk némi kontextust, hogy Annát gyerekkorában zaklatta a saját testvére, amit az anyja gyakorlatilag végig asszisztált, de mindezt olyan későn kapjuk meg, hogy addigra gonosz csábítóként cipeli a vállán a sorozat összes morális terhét. Amire csak ráerősít az utolsó jelenet, ami nagyon szépen kirajzolja a mintázatot, hogyan is működik Anna, mi is kell ahhoz, hogy bekapcsoljon benne a vadászösztön.
Tényleg ilyennek látnak minket a férfiak?
Az erotikus thriller virágkora kétségtelenül a Reagen-éra politikailag konzervatív, kulturálisan szaftos időszakára tehető, és bár azóta sok idő telt el, a bennük megjelenő nő ábrázolása kifejezetten nehezen és lassan változott, és változik a mai napig. Főleg, ha férfiak írták férfiak szórakoztatására, és a nők kizárólag a vágy tárgyaként jelentek meg nem is olyan változatos formában őrült, mondjuk csinos pszichopataként vagy fiatal csábítóként. Több mint ötven éve van velünk a műfaj, és vele együtt a hősnő, akikről a 80-as, 90-es évek óta egyértelműen tudjuk, hogy a szexualitásával bármit képes elérni, bárkit képes megtéveszteni. Hogy ezt mennyire káros összemosni a valósággal, és ráhúzni a nőkre, abba most ne menjünk bele, de tény, hogy az erotikus thriller femme fatale-jének minden tulajdonsága igaz az Obsession Annájára. És ez 2023-ban pont olyan, mintha kollektíven másznánk vissza a fára.
És hiába veszít el mindent, a néző mégis rá haragszik, ő az – a fiatal, csinos és egyébként mentálisan erősen problémás lány, tehát még a műfaj képlete is stimmel -, aki leszólította a férfit, aki felelősségre vonható. Az már nyilván senkit nem érdekel, hogy William halántékához senki nem tartott fegyvert, amikor úgy döntött, előveszi a péniszét. Az Obsession lehetett volna akár jó is, ha van mersze – és szorgalma – kilépni a műfaj kliséjéből, és valami árnyaltabbat villant egy olyan történet helyett, ahol nőként irányítják a gyűlöleted egy másik nő irányába, és ahol már megint a nő a hibás. Na pont nem ilyen manipulatív és mérgező történetekre van szükségünk egymásról.
A cél, hogy a kesztyűs szakma újra felkerüljön az oktatási térképre - beszélgetés Hornicz Bernadettel, a Pécsi Kesztyű tulajdonosával