Te örülnél, ha egy híres szülő gyereke elvenné a munkádat? - A nepo-bébi jelenség nyomában
A Nepo-bébi: híres ember valakije, vagy valakijének a valakije, aki ugyanazon a területen, jellemzően kreatív iparban ér el sikereket, a rokoni összeköttetéseinek köszönhetően. A nepo-bébikről szóló diskurzusokat a szokottnál hevesebb érzelmek fűtik: frusztráció vegyül a dühvel és irigységgel a közösségi média posztokban, mémekben, video esszékben.
Ezeket láttad már?
A célkeresztben elsősorban olyan sztár gyerekek állnak, mint Kendall Jenner, Brooklyn Beckham és Lily-Depp Rose, de a kollektív nyomozásnak köszönhetően már a showbiznisz kulisszái mögött dolgozók rokonaira, úgymint Billie Eilish-ra, Kristen Stewart-ra és Daisy Edgar-Jones-ra is rásült már a nepo-bébi címke. Mi lapul meg a keserédes megszállottságunk mögött? Miért szól valójában sokkal többről a nepo-bébi jelenség, mint csupán az izgalmas celeb pletykákról való diskurálás?
Miért pörög mindenki a nepo-bébi témán?
Először is a nepo-bébik olyan színészek, zenészek, celebritások, akik előtt lehetőségek tárháza nyílik meg fel híres rokoni kapcsolataiknak és családi gazdagságuknak, nevüknek köszönhetően. A nepotizmus jelensége természetesen nem új, a történelemmel egyidős, még talán rémlik a törikönyvekből a nepotikus uralkodó alakja, aki leszármazottjaira hagyja gazdagságát, hatalmi pozícióját, függetlenül attól, hogy az örökösök rendelkeznek-e a megfelelő képességekkel vagy nem.
Az újdonság a 2020-as években felfutó nepo-bébi diskurzusokban az, hogy a közösségi platformok által globális összeköttetésben élünk, osztunk meg tartalmakat, sztárinfókat, akadunk ki a híres szülők kérdéses tehetségű gyerekének nem túl fair előrejutásain.
Az Eufória sorozat Covid-korabeli robbanása Maude Apatow fiatal színésznőt is kilőtte a sztárság sztratoszféráiba, azonban a társadalmi igazságtalanságokra fogékony GenZ rajongóknak két Eufória fan-klipp szerkesztése közben hamarosan feltűnt, hogy Apatow, sőt a rendező Sam Levinson szüleinek neve is kéken virít a Wikipédia oldalukon. Ez pedig, az internetes mém- és popkultúrában a nepo-baby címkével ér fel, hiszen ez azt jelenti, hogy a szülők is híresek annyira, hogy saját linkelt Wikipédia cikkük legyen.
Három magyar fiútestvér, akik sikeres bizniszt építettek a családi örökségre és a hévízi gyógyiszapra
Ez önmagában még nem ősbűn, azonban az elmúlt pár év gazdasági és politikai válsága közepette küszködő fiatalok számára az a gondolat, hogy vannak, akik a élet gyorsító sávjában robognak a top állások, lehetőségek felé a szüleik segítségével…nos nem hangzik túl igazságosnak.
A téma központi kérdése tehát nem az, hogy el kell-e ítélni mindenkit, akinek felmenőinek köze van a show-bizniszben (jó eséllyel ugyanis, ha keresünk, találunk), sem az, hogy ki a jó, illetve ki a rossz nepo-bébi (az előbbi tudomásul veszi kiváltságos helyzetét, esetleg segít is másoknak, míg az utóbbi harcias tagadásba és saját tehetségének a bizonygatásába kezd), hanem az, hogy mit is jelent ez a társadalmi privilégium, milyen a következményei vannak annak, ha valaki rendelkezik vele és mi van, ha nem?
Ez itt a való világ
Ahogy mindenki kedvenc Taylor Swiftjének egyik híres dalszövegében is felcsendül az utalás: „you wouldn't last an hour in the asylum where they raised me” - vagyis egy órát sem bírnál ki abban az elmegyógyintézetben, ahol én nevelkedtem.
A nepo-bébi diskurzusban alapvetően senkit nem vádolnak azzal, hogy híres, gazdag, és befolyásos családba született, vagy mert hasonló hivatást választott, mint a sikeres felmenői. Sőt, a nepo-bébik tehetségének megkérdőjelezése sem cél, hacsak nem nagyon nyilvánvaló a tehetség hiánya, mint például Brooklyn Beckham esetében, aki húszas éveinek közepére számtalan területen- futballozás, modellkedés, gasztronómia, vállalkozás és fotózás- bizonyította, hogy a mega deal-eket kizárólag a neve miatt zsákolja be.
Olyan lehetőségeket, amelyeket jól hangzó név és privilégiumok nélkül az ember jó esetben a karrierje csúcsán (nem véletlenül) kap meg: szerződés fotóalbum publikációra, Burberry kampány fotózása és főzős tv-showk. A tehetség kérdése azért is érdekes, mert még ha az ember rendelkezik is vele, a siker így sem lesz garantált, hiszen kitartás nélkül nehéz túljutni az evidens kudarcok és visszautasítások sorozatán.
Tehát, normális esetben a csúcsra jutás a mentális egészséget és az anyagiakat próbáló helyzetekbe és jó sok időbe kerül, ha egyáltalán sikerül kitartani. A fáradozásokat pedig az a nyugati kultúrkörbe ivódott mantra/remény kíséri végig, hogy a kemény munka majd meghozza gyümölcsét. Éppen ezért rettenetesen demotiváló, és nem fair az, amikor egyesek limuzinnal robognak el mellettünk a buszsávban.
E kapcsán a ma már top ligás, olasz modell, Vittoria Ceretti fakadt ki a social media oldalán: „Ehhez az egészhez csak egy dolgot szeretnék hozzátenni, mert már vagyok ott, hogy megtehetem. Persze, értem ezt az egész ‘itt vagyok, és keményen megdolgoztam érte’ [nepo-bébi] mentalitást, de nagyon szeretném azt látni, hogy hogyan élték volna túl a karrierem első öt évét. Fogalmuk sincs, mennyit kell küzdeni azért, hogy az emberek végre tiszteljenek. Évekbe telik. És ők meg megkapják az első nap.”
Villa Malibun vs. instant ramen
Vittoria felhozza azt is, hogy bár a szeretett nepo-bébi barátainak is vannak kudarcos projektjeik és visszautasítással végződő castingjaik, viszont számukra ezeknek nincsenek akkora tétjeik, hiszen a nap végén mindig lesz számukra egy biztos hely az apuka malibui villájában sírni a kanapén. Ezzel szemben a nem-privilagizált helyzetből érkezők sokkal kiszolgáltatottabbak családi védőháló nélkül.
Hogyan hangzik mondjuk az, hogy nincs pénzed repjegyre haza a családodhoz, vagy éppen az, hogy órákon át várakozol a castingokon, hogy aztán egy nepo-bébi kilibbenjen a saját sofőr vezette fűtött Mercedeséből, egy sereg támogató asszisztenssel, ügynökkel és bekasszírozza az állást?
Az aktuális Bridgerton szupersztár Nicola Coughlin a harmincas éveinek végére(!) ért el áttörést Hollywoodban, úgyhogy ma már viccelődve mesél életének küzdelmes évtizedeiről, amikor oda-vissza költözött az otthona, Írország és London között, hogy meghallgatásokra járjon. Híres és gazdag szülők nélkül ugyanis küzdelmesebb a színész élet:
„Kiskereskedelemben dolgoztam és minden pénzem albérletre ment, így nem volt időm meghallgatásokra járni. A szerepek, amik ekkoriban jutottak, elég rosszak voltak, amitől kissé őrültnek éreztem magam, hiszen a családom aggódva figyelte, hogy az álmaimat kergetem pénz nélkül és közben ramen tésztákon élek.”
Klasszprivilégiumok és a kapitalizmus hazugsága
Szóval nagyon is releváns és fontos kérdések merülnek fel a nepo-bébi téma kapcsán, ha nem ragadunk a felszínen azzal, hogy sherlockként bújjuk az internetes forrásokat, hogy a végén kiderüljön, melyik sztárnak volt könyvelő, forgatókönyvíró, tanár nagynénje a showbizben.
A fiatal Gen Z generáció húszas éveiben rádöbben arra, hogy mindaz, amit a filmek, sikeres emberek, oktatási intézmények szajkóznak, hogy “csupán” nagyon keményen kell dolgozni és eljutsz bárhová, lehet belőled bármi, kicsit sántít és az sem árt, ha van egy sztár nagynénid a sufniban.
