„Nem a tetováltatás okoz függőséget, hanem a pozitív érzés” - interjú Vámosi Vivien tetoválóművésszel
Vámosi Vivien egy művész! Életre kelnek a keze alatt a tetoválások az ember bőrén!” – áradozott nem is olyan régen egy nőismerősöm arról a tetoválóművészről, aki fiatal kora ellenére talán az ország legkülönlegesebb alkotásait varrja emberek bőrére nap, mint nap. Védjegye az alázat, a lelkiismeretesség és a folyamatos megújulás. A szakma fortélyait Londonban tanulta, de sosem állapodott meg egyetlen technikánál: a mai napig fejleszti magát, mindig képes valami újat mutatni vendégeinek, többek között a realisztikustól a new school-on át a dotwork stílusig.
Ezeket láttad már?
Minek a hatására döntöttél úgy, hogy tetoválóművész leszel?
Már az óvodában mondták a szüleimnek az óvónők, hogy ügyesen rajzolok, és rajzversenyre is elküldték a kis alkotásaimat. Az iskolában sok mindent kipróbáltam: agyagoztam, festettem, aztán 14 évesen jött a dilemma, hogy elmenjek-e művészeti iskolába Tiszavasváriból Nyíregyházára. Mivel egyke vagyok, a szüleim nagyon féltettek, de – sok rábeszélés után – végül elengedtek. Itt egy osztálytársam apukája akkoriban már tetovált. Ez jól hangzik, talán egyszer én is csinálhatnám! – gondoltam magamban. Tizennyolc évesen mérnöki egyetemre jelentkeztem, de halasztottam egy évet, ugyanis megtalált egy lehetőség: kimehettem Londonba. Régi vágyam teljesítettem be, amikor beléptem a tetováló-stúdiók világába. A kinti időszak annyira sokat adott nekem, hogy elhatároztam, egyáltalán nem is kezdem el az egyetemet. Napközben egy gyorsétteremben, majd egy kávézóban dogoztam, késő délutántól pedig tetováló stúdióban lestem el a fortélyokat a mentoraimtól, sokat rajzoltam, terveztem, végül tetoválhattam is.
Munkáidról Gerhard Richter kortárs festőművész munkái jutnak eszembe. Richter a fotográfia és a festészet, te pedig a fotográfia és a tetoválás művészetének sajátos viszonyára reflektálsz, feloldva a kettő közötti ellentmondást.
Nem tudom azt mondani, hogy engem ez, vagy az a stílus jellemez, mert én folyamatosan fejlesztem magam, keresem az új trendeket és technikákat, több művész munkásságát kísérem figyelemmel az Instagramon, s próbálom az így szerzett tudást a saját stílusommal ötvözni.
A realisztikus stílus nagyon látványos, egyben kihívásokkal teli. Szem előtt kell tartani a test, az emberi bőr fizikai és biológiai tulajdonságait. Az első londoni mentorom vízfestékes, vonalas realisztikus stílusban alkotott, és engem is ebbe az irányba kívánt terelni, csakhogy – mint említettem – én több dolgot is ki szerettem volna próbálni. Amikor kaptam tőle egy feladatot new school stílusban, én ugyanazt elkészítettem fekete-szürkés realisztikus, majd színes realisztikus stílusban is.
Férfi vagy női divatnak tekinthető inkább a tetoválás manapság?
Manapság már ott tartunk, hogy nők is bátran vállalják, ha tetováltatni szeretnének, és a környezetük se néz rájuk emiatt furcsán. Nekem például egyre több a női vendégem. A legkedveltebb nők körében a mandala, a tollpihe, a virág, a pillangó motívumok és a kisméretű feliratok, az infinity tetkó (végtelen jel) viszont már kezd kimenni a divatból. Nagyon szeretik kidolgozott kisméretű rajzokat, a geometriai formákat, és az úgynevezett dot work-öt, vagyis a pontozásos technikával készült tetoválásokat is. Ha például egy dot work technikával készült virágot távolról nézel, olyan hatást kelt, mintha árnyékolt lenne a rajz, de ezt a technikát állatportréknál is remekül lehet alkalmazni.
Szerinted milyen egy nőies tetoválás?
Egy tetoválás olyan, mint egy ruha, vagy egy cipő: tudni kell viselni. Egy szép rajzolatú, igényes tetoválás bármelyik nőn jól áll, és még önbizalmat is ad. Vannak, akik arról számolnak be, hogy bátrabbnak, szexibbnek érzik magukat általa, és hogy jobban merik vállalni a testüket, mint korábban.
Mik a legnépszerűbb női testrészek, ahova tetoválást kérnek tőled?
Karra, lábra, bokára és bordák környékére. Így a hölgyek el is tudják rejteni, meg is tudják mutatni a tetoválásukat.
Van olyan testtáj, ahova nem vállalsz tetoválást?
Nyakra, arcra, kézfejre, ujjakra – legalábbis nagyon határozottan igyekszem lebeszélni a vendégeimet ezekről a területekről. Gondold el, hogy odajön hozzám egy lány 18 évesen, és a kézfejére akar varratni valamit. Szinte biztos, hogy meg fogja bánni 5 év múlva. Egyik vendégem az ujjaira csináltatott még a Joker című filmmel kapcsolatos feliratokat – nemrég keresett meg azzal, hogy szeretné őket eltüntetni.
Ez lézerrel lehetséges, ugye?
Az egyik lehetőség a lézer, a másik egy biokémiai eljárás, az Inskin, melyet sminktetoválásoknál is alkalmazok.
Állítólag a nők valamivel jobban bírják a fájdalmat, mint a férfiak. Tetoválás esetében is így van ez? Mik a tapasztalataid?
A nők tényleg kicsivel jobban tűrik a fájdalmat, de sok minden múlik azon is, hogy kialudtad-e magad, stresszes vagy-e, ittál-e reggel kávét vagy energiaitalt. Ha enervált vagy, az a bőrödön is érződik, és van, hogy nem a legoptimálisabban fogadja be a festéket. Számít az is, kihez mész: vannak a light handed és heavy handed művészek, az egyik óvatosabban, finomabban tetovál, a másik erőteljesebben. Én közepes fájdalommal kínzom a vendégeimet. Alkoholos befolyásoltság alatt álló vendéget nem tetoválok, egyébként pedig minden esetben kérdőívet töltetek ki a hozzám érkezőkkel. Fontos tudnom, hogy például szed-e gyógyszert, allergiás-e valamire. Mindenkit úgy engedek el, hogy keressen nyugodtan, küldjön képeket a gyógyulásról, de óva intem őket attól, hogy interneten kezdjenek el válaszokat találni.
Igaz, hogy olyannyira rá lehet kattanni a tetováltatásra, mint például az esztétikai beavatkozásokra, vagy a vásárlásra?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy nem maga a tetováltatás okoz függőséget, hanem az pozitív érzés – boldogság, önbizalom, büszkeség –, amit az alkotás elkészülte után tapasztalsz.
Szerző: Jónás Ágnes
