Ne a szobában töltsd a hűvös estéket! Zseniális előadásokkal vár a különleges színtársulat!

2017. október 26.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Duda Éva Társulat ismét rengeteg érdekességgel várja a színház szerelmeseit: az idei évad első felében elsősorban a korábbi sikereket nézhetjük újra, emellett megújult a diákoknak szánt beavató programsorozat is, és mindeközben már készül a nemzetközi szálakkal operáló új előadás is.

Láttad már? Jövő heti kultúrprogram: breaktánc és harcművészet a Trafóban!

A Mesh és a Breathe! című előadások mostantól a Mu Színházba költöznek, és ezúttal még intimebb térben gondolkodhatunk a szabadságról, saját határainkról, összekapcsolódásról, és az egymásra utaltságról.
A Budapesti Operettszínházzal koprodukcióban létrehozott Frida sikere továbbra is töretlen, a márciusi bemutató óta minden előadás teltházas volt, ám aki szeretné megnézni, még éppen időben van, hiszen a novemberi és decemberi előadásokra a napokban indult meg a jegyelővétel.

A társulat mindeközben készül új bemutatójára, melyet a vietnámi-belga Quan Bui Ngoc és a fiatal Varga Csaba készíti, akinek ez az első nagyobb projektje és egyben bemutatkozása a hazai közönségnek. A Neuropean című bemutató december elején lesz látható.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)