A nagy pénzrablás Professzora valószínűleg sírva nézné végig a koreai verziót
Bárhogy is nézzük, A nagy pénzrablás: Korea úgy akarta meglovagolni az eredeti széria sikerét, hogy közben megpróbálkozott a saját útját járni. Mégsem lett több, mint egy rövidített olvasmány. Összecsapott, elsietett és teljesen felesleges.
Ezeket láttad már?
Legyünk őszinték: A nagy pénzrablás az utóbbi évek egyik legjobb sorozata. Nagyon összetett, csavaros, szerethető karakterekkel, egyszóval nézőt a képernyőhöz szegező sztorija van. Csak éppenséggel az ötödik évaddal kifújt. Nyilvánvaló volt, hogy igyekezni fognak még lehúzni néhány bőrt róla, ezért is érkezik jövőre Berlin külön sorozata. Tehát, adott egy spanyol produkció, ami az egész világnak tetszik. Az amerikaiak passzoltak, a koreaiak viszont úgy döntöttek, kérnek egy szeletet a tortából, így elkészítették a saját verziójukat.
Oké, de minek?
Amikor megláttam a trailert, az volt az első gondolatom: erre mégis miért volt szükség? Még ki sem hűlt az eredeti sorozat teteme (2021. december 3-án landolt a Netflixen az ötödik évad befejező öt része – a szerk.), de már meggyalázzák egy olcsó hamisítvánnyal. Abban a hitben kezdtem el nézni: nem fogok mást látni, mint egy ócska másolatot. Arra számítottam, hogy az eredeti sorozat első két évadát belesűrítették ebbe a hat részbe, és egy gyors, szánalmas rablásnak lehetek a szemtanúja.
Erre mit ad Isten: megleptek. Ugyanis egy egészen másik sztorira húzták fel a pénzrablást, és tették ezt valamelyest nézhetővé. Észak- és Dél-Korea egyesítésének utópisztikus gondolatát lovagolták meg, ami egy nem is olyan távoli jövőben készül bekövetkezni. A két ország között húzódik a Közös Gazdálkodási Terület, egy békés és biztonságos hely, ahol az állampolgárok járhatnak-kelhetnek az országok között, és nem mellesleg itt található a közös pénzverde, ahol már készülnek is az új bankók.
Az eltérő ország és kulturális sajátosságokból kiindulva a karakterek története is merőben más a spanyol változathoz képest. Narrátorunk, az ex-katona tinilány, Tokió a szabadság reményében hagyta el Északot - és hogy végre szabadon hallgathassa BTS-t -, de a kapitalizmus keresztbe tett neki. Berlin egy észak-koreai nevelőtáborban nőtt fel. Ha ismerős az arca, az azért van, mert ő Pak Heszu a Squid Game-ből. A Professzornak meg - kérem szépen - kávézója van. Azt azért hozzátennénk, hogy a karakter nyomokban sem tartalmazza azt az érzékenységet és zsenialitást, ami olyan szerethetővé tette Álvaro Morte Professzor interpretációját. Sőt: a koreai változat Professzora kifejezetten számító, manipulatív, és semmi nyoma az okos, de férfiként sokszor bizonytalan, ezáltal nagyon sebezhető figurának.
A városnevek, a piros overál persze mind-mind maradt, viszont Dalí-maszk helyett legalább a dél-koreai táncosok hagyományos Hahoe-maszkját viselik.
Lényegében ugyanazt látjuk, mint a spanyol verziónál. A Professzor összeszedi a rablókat, gyorstalpalót ad rablásból, bemennek és nyomtatni kezdik a pénzt. Az ember fel van arra készülve, hogy a legnagyobb deja vu-ban üli végig a 60-80 perceket, de akkor hiba csúszik a Mátrixba. Olyan finom kis meglepetéscsavarok vannak benne, amitől kifejezetten felébred a néző. Ilyen például a rablók stratégiája: északiakra és déliekre osztják a túszokat, és amelyik tábor nem tartja magát a szabályokhoz, a másik csapatot fogják megbüntetni érte. Úgyhogy tényleg örömmel konstatáltam, ha időnként bedobtak egy-egy üdítő finomságot, ami megtörte a jól ismert rablást menetét.
A karakterek megölték a sorozatot
Már-már hajlanék arra, hogy élvezhetőnek tituláljam, de a rettenetes karakterek szép lassan kivéreztették a sztorit. A spanyol változatban tökéletes, jól felépített karaktereket kaptam, akik maximálisan azonosultak is a szerepeikkel. Nagyon természetesek voltak, és egytől-egyig megmozgatták az embert, képesek voltak érzelmi reakciót kiváltani. A koreai változat viszont csak bábokat adott. Kidolgozatlanok, üresek, erőtlenek, és sokszor még idegesítőek is. Pláne azokban a részekben, ami egyáltalán nem tudta elengedni az eredetit, és pontról pontra akarta visszaadni azt.
Néha a forgatókönyvíró is csak tetézte a bajt azzal, hogy rémesen esetlen, oda nem illő mondatokat adott a szájukba. Sehol egy árva karizma, egy jellem, csak droidokat látni piros ruhában valódi motiváció és személyiség nélkül. Az pedig, hogy a Denvert alakító színész görcsösen próbálta lekoppintani az eredeti Denver nevetését, egyenesen fájt.
Ennek a fényében, a lelkem mélyén szinte sürgettem, hogy ledarálják az egészet ebben az egy évadban, de persze a végével is megleptek. Ritkán csattanok fel egy sorozat végén „Ugye nem?!” felkiáltással. Igen, jól sejted: lesz folytatás. Hogy mikor, arról nem szól a fáma, de legalább ennél nincs az, mint az eredeti sorozatnál, hogy az ember tűkön ülve várja a folytatást. Mindent összevetve tényleg ajánlott megnézni az újdonságai miatt, a két ország egyesítésének ötlete ritka színfoltot kölcsönöz a sorozatnak, amiért nem érzi magát teljesen agyhalottnak a néző. Ha viszont azt reméled, hogy bármit is visszakapsz az eredeti sorozat feelingjéből, már most engedd el az elvárást.
