Egy rossz kapcsolatban szenvedni nem romantikus, hanem toxikus – Megnéztük a Miután boldogok leszünk című filmet
A Miután-franchise 4. részében, a Miután boldogok leszünkben tovább folytatódik Hardin és Tessa se veled se nélküled huzavonája, amitől egyre inkább az az ember érzése: mégis mi olyan romantikus egy mérgező kapcsolatban? Vigyázat, a cikk nyomokban spoilereket tartalmaz.
Ezeket láttad már?
Azt hittem, hogy a 365 nap után nem lesz egy darabig olyan film, ami padlóra küld popkulturálisan, de az Anna Todd regénysorozata alapján készült Miután filmeknek sikerült, amit nem mellesleg Harry Styles ihletett. A Miután, Miután szakítottunk, és a Miután elbuktunk után itt van „végre” a Miután boldogok leszünk, és páros lábbal rúgja a nézőt az érzelmi mocsárba, ami sajnos: működik.
Már az első résznél is nyilvánvaló volt a siker, ugyanis a szent forgatókönyvrecepthez nyúltak: a vonzó rosszfiú és az ártatlan, angyali lány románcához. Erre húzták fel az Alkonyatot, a Vámpírnaplókat, a Riverdale-t, meg nagyjából az összes young adult sztorit, ami töretlen népszerűségnek örvend. Négy rész óta tart a belső démonjaival küzdő Hardin (Hero Fiennes Tiffin) története a csupaszív és naiv Tessával (Josephine Langford), aki lassan tényleg szó szerint tűzön-vízen át kitart a szerelme mellett. De már nem fáj nézi, és egyre csak azok a legyek jutnak az eszembe, akik az UV-lámpa hipnotikus hatalmától elvakultan nekirepülnek az elektromos irtónak, hogy halálra sülnek.
Nyugodtan lehetne Hardin a nárcisztikus szinonímája
A 4. részben újfent kiderült: Hardin képtelen megváltozni, csak ideig-óráig megy neki. Lehet, hogy változni akar, de gyakorlatilag rendre megbukik belőle, amikor vizsgáznia kellene Tessa előtt. Nem szűnnek a dühkitörései, és a családi dráma okozta feszültséget is gyújtogatással orvosolja. Elkergeti magától Tessát, azzal jön, hogy időre van szüksége, ami nála azt jelenti: ideje zülleni. John Kim dühkezelési terapeuta a Psychology Today oldalán közzétett cikkében nagyon szépen felsorolja a nárcisztikus személy jellemzőit, ami tökéletesen illik Hardinra. A totálisan önző srácra, aki mindig azt teszi, amit a fejébe vesz, semmilyen szabály nem vonatkozik rá, sosincs tekintettel másra, csak azt nézi, neki mi a jó. Néha úgy tesz, mintha engedne, de nem hülyegyerek, mert ha az egyik kezével ad is, akkor a másikkal elvesz. Nem bírja a kritikát, sosem kíváncsi a másik fél véleményére, és olyan gyerekes húzásai vannak, hogy csoda, amiért még nem kapott Tessától egy pohár hideg vizet az arcába.
Miközben egyre csak önmagával viaskodik, nincs ott, amikor szüksége lenne rá annak a lánynak, akit állítólag az életénél is jobban imád. Aztán persze csodálkozik, hogy mikor felbukkan élete értelme, elhajtja, de hát ugye nincs miért aggódni, „úgyis kibékülnek.” Addig nyomul, manipulál, míg tényleg vissza nem hódítja a lányt. Tisztában van a hatalmával: igenis kell a másiknak, mivel olyan megfontoltan választott áldozatot, ahogy sommelier borkülönlegességet.
A mérgező, bántalmazó kapcsolat iskolapéldája a szerelmi történetük
Csak azért „írnám elő” a regény olvasását vagy a filmek megnézést az iskolákban, hogy a fiatalok lássák, mibe ne menjenek bele. De még a felnőttöknek is forrón ajánlom a megnézését, mert a fiatal felnőttek példája gyakran visszaköszön a harminc felettiek életében is. Még Tamara Mapp családterapeuta is rávilágít arra a filmmel kapcsolatban a fiatalok egészségével foglalkozó Nationwidec Childrens oldalán, hogy a tizenéveseknek és a fiatal felnőtteknek tudniuk kell: nem elfogadható a hatalom gyakorlása, és a másik fél irányítása a kapcsolatban.
Tehát Hardin és Tessa szerelme kicsit sem romantikus, és maga Hardin sem egy szexi rosszfiú, aki után annyira megérné sóvárogni. Most komolyan: ki vágyik arra, hogy egy problémás életű, alkoholproblémákkal, dühkitörésekkel küzdő, érzelmileg éretlen férfi üldözze a szerelmével?! Vajon mit képes adni? Beutalót a gasztroenterológiára, miután gyomorfekélyt okoz az örökös hisztijeivel/parancsolgatásaival/eltűnéseivel meg a veled is vagyok meg nem is huzavonával?
Persze, nagyon imponáló tud lenni, hogy a rosszfiúnk ráadásul okos, és megállás nélkül Hemingwayt meg Bronte-t idézget, de ennél azért több kell egy egészséges és tartós kapcsolathoz. De a 4. részben legalább kimondásra kerül: igen, mérgezik egymást, és beteges az egymás iránti vonzalmuk, ám mégsem tudnak elszakadni egymástól.
És akkor itt álljunk meg egy szóra, mivel fontos leszögezni: nem azért nem tudnak végleg szakítani, mert ez a sors akarata, lelki társak, vagy ez az „igaz szerelem”. Ez minden, csak nem valódi, helyette viszont mérgező, ami egy érzelmileg bántalmazó, kihasználó kapcsolatban csúcsosodik ki. Nagyon sokan álltatják magukat ezzel, és emiatt ragadnak bele hosszú-hosszú évekre egy pocsék kapcsolatban. Azt hiszik, hogy a nárcisztikus vagy legalábbis időrabló fél majd megváltozik, de erre iszonyatosan elenyésző az esély, és addig felemészti a várakozó, újra és újra esélyt adó személyt, ahogy arra Roxy Zarrabi klinikai pszichológus is rámutat.
Ennek már sosem lesz vége?
Szóval Tessa nagyon helyesen felismerte végre: ebből a kapcsolatból nem jöhet ki jól. Szereti a fiút, boldogok akkor, amikor a fiúnak jó időszaka van, de valójában sosem számíthat rá, és belefáradt abba, hogy megváltoztassa. E tekintetben egy rövid időre megláttam a fényt az alagút végén, mert amíg Hardin egyre mélyebbre süllyed, addig Tessa karaktere fejlődik, változik, és tudatosabbá válik. De hiába költözött egy távoli városba, a srác akkor is utánament, és előadta: megváltozott. Mindjárt egymásba is bonyolódtak, majd jön a beépített dráma, ami ismét elszakítja őket. A legszomorúbb, hogy ez sajnos a valóságban is így megy valahogy, ettől is olyan fogyasztható a Miután-sorozat. Persze az is kérdés, mennyi hatása van a valóságra, amikor a popkultúra romantikusnak állítja be a mérgezőt, és szexinek azt, amivel nem egészséges együtt élni.
Ha csak filmként tekintünk az egészre, a Miután franchise olyan, mint egy elnyújtott Rómeó és Júlia kivéreztetett verziója. Pedig a színészek kiválóak, ráadásul tökéletesen passzolnak egymáshoz, remekül működik közöttük a kémia. Tényleg szerethetőek, lehet hozzájuk kötődni – meg persze Hardint elég gyakran utálni is.
Sajnos a forgatókönyvíró (Sharon Soboil) mellett a rendező, Castille Landon sem tündökölt, amiért nem sikerült okosabb megoldással előrukkolnia annak érzékeltetésére, hogy eltelt öt hónap a filmben, minthogy Tessa egyik pillanatról a másikra kapott egy frufrut. De ami legeslegvégül kivágta a biztosítékot, az a „Folytatjuk” felirat. Mégis hova?! Hova lehet még elnyújtani kettejük szenvedését - meg persze ezen keresztül a miénket? És még bizony el lehet, hiszen egocentrikus főszereplőnk megírta történetét Tessával, kiadta After címen, és mit ad Isten: bestseller lett belőle. Ugyan melyik nő ne vágyna arra, hogy regényt írjon róla az embere, és kiadja a beleegyezése nélkül?! Szóval lehet várni a következő leckét arról, milyen kapcsolatban NE akarjunk élni.
