„A díjtól én nem leszek se több, se másabb” – Exkluzív interjú a Szegény párák Oscar-díjas díszletberendezőjével, Mihalek Zsuzsával
A teljes magyar sajtót bejárta a hír, hogy 2024-ben is jelöltek magyar filmes szakembert az ipar és a világ legnagyobb legnagyobb presztízzsel bíró és legismertebb díjára. A több évtizede díszletberendezőként alkotó Mihalek Zsuzsa azonban köszönte szépen, inkább nem kért a hollywoodi csillogásból, és a gála vörös szőnyege helyett kollegáival ünnepelt közösen, paparazzók nélkül.
Ezeket láttad már?
Mihalek Zsuzsát az Oscar-gála után értük el már itthon, hogy megkérdezzük pár kulisszatitokról, a tárgyak szeretetéről, és hogy hogyan érzi magát a hatalmas siker után.
Először is gratulálunk a fantasztikus sikeredhez! Merre jarsz éppen most, Kaliforniában vagy már Magyarországon vagy?
Itthon vagyok, éppen egy Jysk-be megyek vásárolni a következő filmhez, amin dolgozom. Zajlik az élet tovább.
Hogyan érzed magad az elmúlt hetek és hónapok érzelmekkel és adrenalinnal túlfűtött időszaka után?
Most már nagyon jól vagyok, örülök, hogy kicsit lecsengett ez az őrület. Ez a rengeteg telefon és megkeresés természetesen nagyon jól esett, de kicsit fárasztó volt. És mindeközben dolgozom is. Meg hosszú volt az éjszaka, amikor ünnepeltünk, de most már úgy érzem, rendben vagyok.
Az Oscar-díjátadó másnapján nem lehetett olyan médiumot találni, ahol ne a te sikeredről beszéltek volna, mindenhol feltűnt a portréd és a neved. Hogyan viselted ezt a fajta népszerűséget, amikor köztudottan szeretsz inkább a háttérben maradni?
Nagyon nehezen viseltem. Egy idő után már ki sem nyitottam a telefonomat, mert mindenhol magamat láttam, és ez nagyon kellemetlen érzés volt. Állandóan kerestek és telefonáltak, hogy menjek ide vagy oda interjút adni, szerepeljek a TV-ben… én tényleg inkább kerülöm a reflektorfényt.
A sajtóban is sokan találgatták, vajon miért nem jelentél meg a gálán - tényleg ennyire feszélyezett a rengeteg kamera, és a hollywoodi felhajtás?
Igen, a gálát is ezért hagytam ki, viszont a megjelent két díszlettervező olyan szépen nyilatkozott, amikor őket kérdezték rólam. Ők is elmondták, hogy személyiségemből adódóan tudták, hogy nem szeretem, ha minden tekintet és figyelem rám szegeződik. Végül mi a kollégáimmal gyűltünk össze és együtt néztük a díjátadót.
Így visszagondolva nem sajnálod, hogy kihagytad a világ egyik legjobban ismert, és a szakmában a legnagyobb presztízsnek örvendő eseményt?
Egyáltalán nem sajnáltam. Ez így volt tökéletes. Nagyon jól éreztük magunkat a többiekkel, egy percig sem bánom.
Több helyen beszámoltak róla, hogy a Szegény párák díszletében a te saját tárgyaiddal is találkozni. Tényleg visszaköszönnek a filmvásznon az otthonodból kiemelt tárgyak vagy bútorok?
Nekem eleve nagyon sok tárgyam van, szeretem őket, és a bútorokat is - nálam volt számos olyan, aminél úgy éreztem, hogy a Szegény párák díszletébe való. Nagyon jó érzés, imádom látni a saját dolgaimat a filmekben - ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy milyen jó, hogy megvettem.
Tudatosan válogatod meg, hogy mit veszel meg? Van kedvenced?
Egyáltalán nem választok tudatosan, lehet az adott tárgy bármilyen korból, ha nagyon tetszik, akkor biztosan megveszem. Soha egy vásárlásomat sem bántam még meg. Az is előfordulhat, hogy nem fogom használni, csak áll a raktárom egyik polcán, de attól nekem még olyan jó érzés, hogy ott van.
Az évek alatt több ezer tárgyat gyűjtöttem, a lelkem mélyén talán van kedvencem, de így nem tudnék egyet kiemelni. Lehet, hogy van pár olyan emlékezetes tárgy, amiket fiókokban őrzök, hogy ne tűnjenek el, de alapvetően mindegyik dolgomat szeretem.
Mikor alakult ki a materiális tárgyak iránti szereteted, vonzalmad? Gyerekként is gyűjtögettél?
Nem tudom, pontosan mikor alakult ki, azért gyerekkoromban nem Fabergé- tojásokat kaptam húsvétra. Szerintem onnantól gyűjtök tárgyakat, amikor elkezdtem ebben a szakmában dolgozni, és egyre többet jártunk ki az Ecseri bolhapiacra. Akkor csodálkoztam rá először úgy igazán, hogy “Úristen, mennyi csodálatos régi tárgy van!”
Aki ismeri a Szegény párák rendezőjének, Yorgos Lanthimosnak a sajátos világát, az valószínűleg nem is várt kevésbé őrült képi világot, mint amit megalkottatok a filmben. Hozzád mennyire áll közel a szürrealizmus? Jól megértettétek egymást a rendezővel?
A rendezőről sokan mondják, hogy egy őrült zseni. Nekem vele semmilyen közös kapcsolatom nem volt, láttam párszor a műteremben sétálni, de ennyi. Én a díszlettervezőkkel tartom a kapcsolatot, ők tárgyalták át a Yorgosszal a víziót. Én személy szerint nagyon otthon éreztem magam ebben a világban, mert nem voltunk beszorulva semmilyen szigorú szabályba, nem kellett korhűnek lennie a díszletnek, csak szürrealistának. Minden egyes tárgynál csak egy fontos szempont volt: hogy érdekes és szép legyen.
Van olyan korstílus, amelyben kifejezetten szeretsz alkotni?
Talán az európai századforduló időszakát mondanám, egészen a negyvenes évekig bezárólag.
Majdnem minden évre jut egy magyar filmes siker Hollywoodban, és rengeteg külföldi produkció forog nálunk. Enyedi Enikő egy interjúban arról mesélt, hogy tőle mindig elvárták, hogy a kelet-európai sztereotípiákhoz híven morózus és kicsit lehangoló filmeket készítsen, azonban ő ezt határozottan elutasította. Mikor megtudták, hogy magyar vagy, tapasztaltál hasonló elvárásokat, előítéleteket?
Én ilyet díszletberendezőként nem tapasztaltam. Viszont a napokban én is a magyar sikereken gondolkodtam. Milyen érdekes, hogy két évvel ezelőtt is volt magyar Oscar-díjas, méghozzá Sipos Zsuzsa díszletberendező, aki a szintén Magyarországon forgatott Dűnében dolgozott. Én ezt már nem érzem véletlennek vagy szerencsének. Úgy gondolom, hogy bebizonyosodott, hogy annyira jók a magyar szakemberek, hogy nem a véletlen műve, hogy ennyire sikeresek vagyunk.
Ez szerinted a hazai iskolának, vagy a sajátságos szemléletünknek köszönhető?
Inkább a magyar szemlélet miatt. Nem feltétlenül csak az iskola miatt, mivel mi a berendezést nem az iskolában tanuljuk, hanem a gyakorlatban. Minden film valahogy más, én soha nem fogom elfelejteni, hogy nekem a Made in Hungária és a Genius volt az a produkció, amit emberileg is nagyon szerettem, magát a hangulatot, és testhezálló volt abban a korban alkotni. A kezdetekben, a pályám elején főleg magyar filmeket csináltunk, de utána a későbbiekben azok határozták meg a külföldi projektjeimet is.
Vissza tudsz emlékezni arra a munkára, amely során a legtöbbet tanultad? Ami talán még ma is hatással van rád?
Volt egy hétéves időszak, amikor csak izraeli reklámfilmeken dolgoztam. Itt nem a magyar TV-ben látott reklámokra kell gondolni, mindegyik olyan volt, mint egy kisfilm, különböző korban és témában játszódtak, teljes produkciók voltak. Akkor nagyon sokat dolgoztam, heti hét napot, minden nap tizenhat órát, de nagyon sokat tanultam. Viszont most már nem is vállalok több reklámfilmet.
A filmes szakma legjelentősebb elismeréseivel a zsebedben máshogy fogod megválogatni, hogy milyen munkákat vállalsz el? Vagy amire korábban igent mondtál volna, arra most is igent fogsz?
Úgy gondolom, a díjtól én nem leszek se jobb, se másabb. Ugyanúgy fogok dolgozni, ahogy eddig is. Őszintén, már várom hogy a újra a szürke kisegér életemet élhessem.
