Megérett a világ a pusztulásra a Ne nézz fel! tanúsága szerint

A sztároktól hemzsegő Ne nézz fel! valójában egy majdnem két és fél órás pofonáradat. Szinte magunkon érezzük Leonardo DiCaprio fröcsögő nyálát, miközben Jennifer Lawrence ráz bennünket a vállainknál fogva és azt kiabálja: „Száz százalék, hogy mind kurv*ra meg fogunk halni!”

Adam McKay a zseniális rendező és forgatókönyvíró egy ütős, de fájdalmas görbe tükröt tart elénk és könyörtelenül, bocsánatot nem kérve mutat rá arra, hogy milyen is az emberi természet, ami a jelek szerint: megérett a pusztulásra. A saját hülyeségünk miatt. Mert milyen is az emberi természet?

Vigyázat, cikkünk spoilereket tartalmaz!

A tagadás és a színezés az első védekezési mechanizmusunk

Két tudós - a már említett Leonardo DiCaprio és Jennifer Lawrence - találnak egy bolygógyilkos aszteroidát. Még sokáig őrlődnek rajta egy szürreális létsíkban egyre csak azt kérdezve: „Ez biztosan megtörténik?” Nos, mindenkinek megvan a módszere arra, hogyan dolgozza fel a rossz híreket. Az egyik elmegy betépni, míg a másik kiborul és jóformán két lábon kihord egy infarktust. Itt akkor már ki kell emelni, hogy DiCaprio lélegzetelállítóan alakítja az idegösszeomlás szélén álló pánikbeteg tudóst, aki néha nevetségesnek tűnik és megmosolygunk, de az igazság az, hogy ő és a doktorandusza áll a leghitelesebben a problémához.

Mivel amíg ők sírnak és kiborulnak, hogy 6 hónap és 14 nap múlva mind meg fogunk halni, addig a felsőbb körökben többnyire kinevetik és lenézik őket. A Fehér Ház sokáig rájuk sem hederít, és még a szaktekintélyüket is megkérdőjelezik. Egyszerűen fogják magukat a felsőbb hatalmak és ignorálják a problémát, elvégre mindig könnyebb homokba dugni a fejünket, semmint szembenézni a rideg valósággal.

Mikor már megszellőztetik a hírt a sajtóban és a tévében, az emberek azután is tagadnak. Ez is csak egy kamuhír, de legalábbis el van túlozva és valójában egy golflabda közelít a Föld felé, mert az ember már csak ilyen: szeret a bolhából elefántot csinálni. Miért is kellene komolyan venni azt, aki élőadásban azt kiabálja: mind meg fogunk halni! Inkább mémeket gyártanak belőle, miközben potpourrival és csillámporral hintik meg a bűzölgő matériát, hogy elfogadhatóbb, emészthetőbb legyen, ahogy azt az átkozottul együgyű műsorvezetőt alakító Cate Blanchett is teszi.

Mesterei vagyunk a halogatásnak

A hihetetlenül felszínes és tapló amerikai elnököt alakító Meryl Streep kulcsmondata az: Csak várjunk és figyeljünk.

Egy Mount Everest méretű aszteroida közeleg egyenesen a Föld felé, de amíg ők előbb számításokat végeztetnek a saját tudósaikkal, addig rá se rántani az egészre, hiszen úgyis rendszeresen felmerül a világvége lehetősége. Persze, menjenek biztosra, hogy ne feleslegesen taszítsák a pánik és félelem katlanába az embereket – már aki komolyan venne egy ilyen hírt – de mindezt talán nem olyan ráérősen kellene tenni, mintha miénk lenne az örökkévalóság. Való igaz, nem sok ember van, aki szereti a nehezebb utat választani vagy egyáltalán megbirkózni a nehézségekkel, de intelligencia kérdése, hogy felmérjük: egyszerűen vannak helyzetek, amikor muszáj nekidurálnunk magunkat, mert az életünk a tét. Erre szokták azt mondani - ami nem mellesleg a film mondanivalója is -, aki hülye, haljon meg.

Összességében nézve, remek kis jellemrajzot kaptunk az emberek többségéről, akiket jobban érdekel a sztárok élete, a politikusok szennyesei meg a cuki kiskutyás videók, semmint az, hogy esetleg meghalhatnak. Azt gondolnánk, majd ha a saját szemükkel látják a veszélyt, akkor végre észbe kapnak, de nem, sokan még akkor sem!

Félelmetes belegondolni abba, hányszor volt erre példa a történelem során, de nem is kell olyan messzire menni az időben, hogy igazoljuk, hová vezet a tagadás, meg a halogatás, ha egy bizonyos vírusra gondolunk…

Aki teheti, az a világvégéből is hasznot húz

A kapzsiság netovábbja, hogy amikor egy a Földünket elpusztító kőzethegy közelít felénk, és az elsődleges cél a becsapódás megelőzése vagy a károk csökkentése lenne, inkább mindent kockára téve sakkozni kezdenek, hogyan menthetnék meg az aszteroidát. A Jeff Bezos, Steve Jobs és Elon Musk hármasát megformáló high-tech-górét alakító Mark Rylance üzletemberként veszi kezébe az irányítást. Élet és halál urát játszva előadja: mindezt az emberekért teszi. Ez a világvége kérem szépen jó, mert az üstökös egy aranybánya és munkahelyeket teremt. Nem csoda, ha ennél a pontnál tudósaink úgy döntenek: magasról tojnak az emberiségre, akik meg is érdemlik, hogy elpusztuljanak.

A Felsőbb Hatalomba vetett hit még mindig reményt és erőt ad

Természetesen itt nem a világ vezetőibe vetett hitre gondolok, mert ahogy arra a film is rávilágított, ha egyszer ne adj’ Isten bekövetkezne egy ilyen szituáció, jobban járunk, ha Istenhez fohászkodunk, semmint azokhoz, akik akár ténylegesen tehetnének is valamit azért, hogy megmentsék a kis életünket.

Ezért olyan üdítő Timothée Chalamet alakítása, aki azonfelül, hogy az imában igyekszik reményt és vigaszt találni, még utoljára próbál kiteljesedni a szerelemben, ahogy a dr. Mindy-t játszó Dicaprió is próbálja helyrehozni a házasságát. Lehet reménykedni a csodában vagy éppen a kegyes és fájdalommentes halálban, de ami felett egy paraszthajszálnyi hatalmunk marad, az az, hogy eldöntjük: miként kívánjuk eltölteni az utolsó óráinkat.

A Ne nézz fel!-t látva az ember jogosan töpreng el azon: mi lesz, ha csakugyan ez vár ránk? Nem kell hozzá feltétlenül aszteroida. Elég, ha csak a klímaváltozásra és annak következményeire gondolunk. Hosszú évek óta kongatják a vészharangokat a tudósok, de még mindig nem történt igazán érdemi előrelépés, inkább csak látszólagos, felületi megoldások, mintha azt akarnák velünk elhitetni a világvezetők és a nagy cégek: oké, csinálunk valamit. El kellene fogadni azt a szomorú tényt, hogy sajnos nem vagyunk időmilliomosok. Vagy a saját bolygónk vagy egy aszteroida, de előbb utóbb kivégez bennünket. Ha hagyjuk.

Szerző: Wadolowski-Balogh Orsolya