„Felhívtam apukámat, hogy én erre képtelen vagyok" - Portré a 40 éves Matt Smith-ről, aki új értelmet adott a hercegségnek
Matt Smith-ről sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy egysíkú lenne. Az angol színész játszott már színpadon, sorozatban, filmben – volt időutazó doktor, hátborzongató sorozatgyilkos a Sohóban, Fülöp herceg fiatal mása, legújabb szerepében pedig zabolátlan fantasy antihős. Mindegyik szerepében képes valami váratlant és teljesen újat nyújtani, miközben az életében egy költészetért rajongó romantikus, aki szerényen nyilatkozik minden sikere után, legnagyobb vágya pedig, hogy egyszer családja legyen.
Ezeket láttad már?
Az életét az édesanyjának köszönheti, a színészi szárnypróbálgatásait a gimnáziumi drámatanárának, azt pedig, hogy végül nem adta fel, amikor megtalálta az első igazán jelentős szerepe és ezzel együtt a jókora nyomás, édesapja biztatásának. Matt Smith 40 éves lett, és ez egy remek alkalom, hogy megemlékezzünk Hollywood legszerethetőbb szomszéd srácáról. Azt például gondoltad volna, hogy fiatalkorában ígéretes focikarriernek nézett elébe, napi tíz órát edzett és számára nem létezett más perspektíva, mint hogy egyszer profi játékos váljon belőle? Azonban tizenhat évesen olyan súlyos hátsérülést szenvedett, hogy a mai napig küzd kórós csigolya meszesedéssel, és egyúttal a sportolói karrierét is félbe kellett hagynia. Egyik nap még én voltam a focista, aztán másnap már nem
– emlékezett vissza a váltásra az Irish Times-nak adott interjújában. A focipályán tapasztalt szabadság érzését pedig legközelebb a színpadon élhette át újra, annak ellenére, hogy az elején visszakozott a színjátszástól és a szerepléstől.
Köszönd a tanárának
A gimnáziumi dráma tanára biztatására kóstolt bele először a színjátszásba, és bár élvezte a szerepek alakítását, a színházat mégis „kicsit lányosnak” tartotta kamaszként, és nem igazán látott benne jövőt. Azonban később a Kelet-Angliai Egyetemen már drámából és kreatív írásból szerzett diplomát. A brit Nemzeti Ifjúsági Színjátszókörben korán megcsillogtatta tehetségét, és ügynöke segítségével nem tartott sokáig, mire megszerezte az első TV-s szerepét: Philip Pullman Rubin és füst BBC-féle feldolgozásában alakította a hősszerelmes Jim Taylort.
Az első jelentősebb szereplését szintén egy BBC produkció, a Party Animals című politikai dráma és abban Danny Foster karaktere jelentette. A sorozatot viszont a szakmai elismerések ellenére a csatorna az első évad után elkaszálta, így Smith ismét új, változatos szerepekben bukkant fel a képernyőn különböző sorozatokban. „Színészet egy elég furcsa szakma” – mesélte a Rolling Stone-nak. „Minden egyes projekttel olyan, mintha kockát vetnél, mert bárhogyan elsülhet az adott film vagy sorozat, ez mindig kihívás. Van olyan felfelé ívelő a karrierem, mint másoké? Talán nem. Inkább rosszabbul alakul, mint másoké? Szintén nem. Úgy látom, valahol a kettő között vagyok.”
Sosem szállt el magától
Több évnyi siker és elismerés után Smith még mindig olyan szerényen és óvatosan nyilatkozik az eredményeiről, mintha csak a karriere legelején tartana. Pedig 2009-ben ő vette át a Ki vagy, doki? (Doctor Who) stafétáját David Tennant-től, és ezzel huszonhat évesen ő lett az ikonikus sorozat valaha volt legfiatalabb időutazó, világmegmentő dokija, sorban a tizenegyedik. Ma már a legkedvesebb szerepként emlegeti a sorozatot, azonban a projekt elején közel állt hozzá, hogy kihátráljon az egészből. „Beértem dolgozni, és csak arra tudtam gondolni, hogy nekem ez nem fog menni. Felhívtam apukámat telefonon, hogy én erre képtelen vagyok, erre ő azt válaszolta, hogy menni fog, fel a fejjel és irány dolgozni.”
Végül Smith megfogadta az apja tanácsát, és a TARDIS-szal közlekedő doki kalandjai az egész világot meghódították, a rajongók szívébe pedig hamar belopta magát a jófiús sármjával, a megközelíthető, de mégis különleges megjelenésével, a doki karakterének tűpontos alakításával. Amit nem csak a lelkes TV nézők értékeltek, hanem a szakma is: jelölték a legjobb férfi főszereplőnek járó BAFTA-ra; a sorozat történetében Smith az egyetlen doki, akit ilyen magas presztízsű díjra jelöltek. A színész négy év után mondott búcsút a sorozatnak, ám a mai napig hiányolja azt az intenzív, de ugyanakkor rendkívül kifizetődő időszakot és munkatempót, amit ott megtapasztalt.
Élet a doki után
A Ki vagy doki? tagadhatatlan sikerét követően borítékolható volt, hogy Smith számára a határ tényleg a csillagos ég. A csokornyakkendős, könnyen megszerethető doki után Smith sorra árnyaltabb, vagy kifejezetten gonosz szerepekben tért vissza. A West Enden az Amerikai pszichóban Patrick Bateman bőrébe bújva játszott főszerepet, az Utolsó éjszaka a Sohóban című thrillerben ő alakította a hátborzongató gyilkost, az egyik legújabb szuperhősös képregény adaptációban, a Morbiusban pedig vérszomjas vámpírként terrorizálta a várost.
A sokszínű projektek egyértelműen színesítik a színészi tehetségéről árulkodó palettát, így amikor beválasztották a Korona című sorozatba a fiatal Fülöp herceg szerepére, semmi kétség nem fért hozzá, hogy a lehető legmegfelelőbb színészre esett a választás. A királyi család és Erzsébet királynő drámaian újragondolt életét taglaló sorozatban a királynőt alakító Claire Foy oldalán játszotta a karcos humorú, pengeélesen gondolkodó Fülöp herceget. Bár a sorozatot hatalmas siker övezi, Smith számára a legnagyobb elismerés az volt, amikor kiderült, hogy még a királynő is rendszeresen követte a sorozatot. Az alakításáért számos díjra, köztük egy Emmy-re is jelölték, azonban minden díjkiosztó után üres kezekkel távozott. „Én semmit sem nyertem, Claire viszont hazavitt mindent. De nekem a legértékesebb díjat Claire köszönőbeszédei jelentették, hiszen annyi csodás és kedves dolgot mondott rólam.” – áradozott Smith az Esquire magazinnak közeli barátjáról.
Jól áll neki a herceg szerepe
A Korona után ismét hercegi szerepben köszönt vissza a képernyőkön, az HBO Trónok harca előzménysorozatának, a Sárkányok házának rezidens rosszfiújaként – Smith olyan magától értetődő lazasággal és természetességgel testesítette meg Daemon Targaryent, mintha csak erre a szerepre született volna. Smith nem volt soha kimondottan egy Trónok harca fan, a könyveket sem olvasta végig, mert szerinte „rohadt vastagok”, de a forgatást kifejezetten élvezte, és Daemon szerepében is megtalálta a maga kihívását.
A GQ-nak kifejtette, hogy „van egyfajta belső sebezhetőség” Daemonban, ami már az elején megfogta, és bár a sorozatban a szőke herceg etikai iránytűje megkérdőjelezhető, Smith védelmébe vette, mondván, „kicsit kifordított” erkölcsi mérce szerint gondolkodik, viszont gyakran ő az, aki jót cselekszik – habár sosem erőszakmentesen. A Ki vagy, doki? kapcsán Smith számára rég nem ismeretlen jelenség az őrült rajongótábor imádata, azonban azt ő is elismerte, hogy a Trónok harcát a bolygón minden nyolcadik ember árgus szemekkel követte, ami egy nagyobb nyomást jelent. Hétfő esténként egyébként ő maga is bekapcsolta a sorozatot - a legjobban a fantasy, az irodalom és a mágikus realizmus keveredését élvezi ebben az univerzumban.
A sorozat debütálását követően pedig az internet egyöntetűen megválasztotta a legszexibb antihősnek, aki kicsit gonosz, kicsit megkérdőjelezhető döntéseket hoz, de ezzel együtt is árad belőle valamiféle ellenálhatatlan magabiztosság és energia. A Sárkányok háza producere, Sara Hess kimondottan érthetetlenül áll a jelenség előtt, számára nem világos, miért kell az embereknek Daemon, aki megöli a feleségét, elcsábítja a saját unokahúgát és dekapitál embereket. Azzal viszont egyetért, hogy Matt Smith tehetségének az érdeme, hogy képes még egy ilyen összetett és gonoszabb karaktert is lebilincselően alakítani.
A szakmai sikerek mellett Smith egy privát ember, aki ritkán beszél a magánéletéről és a személyes kapcsolatairól. Legutóbb Lily James angol színésznővel volt kapcsolata, azonban 2020 óta ismét egyedülálló, egyetlen állandó társa az ír terriere, Bobby. A jövőt illetően viszont egyértelműen vannak ambíciói a családalapításra, a letelepedésre. „Úgy gondolom, ha az embernek gyerekei lesznek, akkor minden más kicsit elhomályosul. Nem lesz idő az önimádatra meg az egoizmusra, miközben a gyerekeknek iskolába kell menniük vagy enniük kell. De komolyan, úgy gondolom, hogy végső soron erről szól az élet: gyerekek, család. Tudod, amikor meghalsz, irreleváns lesz minden más, csak ez fog számítani.”
Forrás: gizmodo.com, gq.com, rollingstone.co.uk, esquire.com, looper.com, digitalspy.com, hollywoodreporter.com
