„Már nem számítanak a kritikák” - Kemény Gabi költővel beszélgettünk

Kritikák ellenére is büszkén vállalja a közérthető művészetét, hiszen a korosztályának ír, számára csak az ő véleményük számít. A Libertine kiadó gondozásában megjelent Más világok egy szerelmeslevél a Z generációhoz, egy személyes vallomás, a kollektív élményeink gyűjteménye. Kemény Gabival az online költészetről, a fiatalok problémáiról és a világ leggonoszabb mondatairól beszélgettünk.

Tudatosan tervezted a saját köteteket, vagy a véletlen hozta így?

Nem jutott eszembe soha, hogy egyszer lehetne saját kötetem. Egyszerűen csak szerettem a verseket, vágytam arra, hogy kifejezhessem magam – volt, hogy zenéltem, próbáltam táncolni, de a versírás végül megmaradt. Nagyon nagy szerencsém volt mindkét alkalommal: az első verseskötetem úgy jelent meg, hogy a kiadó keresett meg, a második kötetemnél sem én kezdeményeztem a kiadást.

Hogy kezdődött az Instagram oldalad? Mikor váltottál át tudatos tartalomgyártásba?

Legelső posztok még ötsoros versek voltak, nagyon csúnya, PowerPoint-stílusú hátterek előtt. Furcsa érzés volt, amikor elkezdték bekövetni az oldalt, aztán ahogy egyre többen lettek, úgy lettem én is tudatosabb; szép lassan átformálódott egy egyéni márkába.

Kell ismerni az oldaladat a könyv értelmezéséhez?

Nem, egyáltalán nem, teljesen független ettől. Talán még többet is kap, aki nem ismeri az oldalamat, mert nem találkozott egyik szöveggel sem korábban, teljesen új lesz számára az egész.

Az internet nélkül is eljutottál volna két verseskötet kiadásáig?

Nagyon jó kérdés, fogalmam sincs. Most sokkal tudatosabban használom a közösségi médiát, régen nagyon sokat mérgeztem magam vele. Korábban rendesen szorongtam, ha nem kapott annyi like-ot egy képem, mint előző nap; ma már inkább arra koncentrálok, hogy az Instagramon keresztül elvezessem az embereket a könyvekhez. Már nem érzem, hogy kiterjesztett valóságként kéne léteznem a közösségi média világában.

Egy generáció tagjaként kívülről vizsgáltad, milyen hozzád nem fűződő problémákat vettél észre?

Rám alapvetően nem jellemző a testképzavar, viszont a Z generáció rengeteg tagja szenved tőle – ez részben a közösségi médiának tudható be, hogy folyamatos összehasonlítgatásokban élünk, TikTokon is több olyan trend van, ami a plasztikai sebészetet népszerűsíti. Van is olyan szöveg, ami erről szól, hogy mennyire törekszünk a szimmetriára – nekem ehhez semmi közöm, de nagyon érint és foglalkoztat egyáltalán a feltételezés, hogy honnan fakad ez az elégedetlenség. Az emberek szerintem úgy születnek, hogy boldogok a testükben, aztán elkezdenek olyan megjegyzéseket kapni, hogy változtatni kell, mert így nem elegek. Ez a folyamat teljesen összezavar mindenkit és már bármit megtennének az elfogadásért. Szerintem ez egy nagyon furcsa folyamat, nyilván eddig is jelen volt a társadalomban, csak most sokkal nyilvánosabban zajlik, mert mindenki megosztja, hogy éppen mit gondol magáról és a világról.

A Más világok rövid gondolatokkal, versekkel nyit, a második részben találkozhatunk hosszabb írásokkal. A közösségi médiára jellemző nyelv megmaradt a kötetben?

Annyiban igaz, amit mondasz, hogy a kötet első felében magánéleti ihletésű versek vannak, inkább szólnak mindannyiunkról individuálisan. Ezek olyan szövegek, amelyekhez hasonlót könnyen találhatunk az Instagramon is. De vannak benne olyan dolgok is, amelyeket nem feltétlenül osztanék meg például a fiatalabb korosztállyal. Ahogy megyünk előre a könyvben, egyre több olyan verssel találkozhatunk, amely viszont kicsit nehezebben emészthető és inkább a generációnkról szól általánosságban és kifejezetten Instagram-kritikusak. Az öcsém úgy fogalmazott: a könyvön belül váltok művészeti korszakot. Volt egy erős kiábrándulásom a közösségi médiából és ez szerintem érződik a kötetben is.

Milyen korosztálynak írtad?

Ezen sokat gondolkodtam, mert szerintem okosabbak a gyerekek, mint gondoljuk. Én is olvastam 10-12 évesen olyan szövegeket, amelyeket biztosan nem kellett volna látnom. Bár nem gondolom, hogy rossz hatással lettek volna rám, de van bennem egy dilemma, hogy a felnőtt megélésekről lehet jó, ha a gyerekek is tudnak, ahelyett, hogy a sötétben tapogatóznának később. A kötetben van pár vers a félresikerült szexuális élményekről, és ha az első tapasztalatai előtt álló kamasz találkozik ezekkel a szövegekkel, lehet hasznos lenne számukra, ha tudnák, hogy fontos a kommunikáció, hogy vannak jó és rossz tapasztalatok is. Ha elég mély empátiával foglalkoznánk ezzel a témával talán megelőzhetnénk rengeteg szexuális élményből fakadó traumát.

A kötetben vissza-vissza térsz szerinted a világ leggonoszabb és legszebb mondataihoz. Miért emelted ki ezt a tematikát?

Van egy ilyen elméletem, hogy sokkal tovább élnek bennünk ezek a szavak, mint az gondoljuk. Ha bárkit megkérdezel a világon, hogy melyik volt a leggonoszabb mondat, amit valaha mondtak neki, akkor valószínűleg egyből felemlegetne egy nagyon régi emléket. Több évtizedig tudnak hatni ezek a mondatok, és szerintem fontos megvizsgálni, hogy azért viselkedünk úgy ahogy, mert egyszer régen valaki tett ránk egy megjegyzést, ami azóta fáj? Charles Bukowski azt mondta: „A jó vers bekeretezi a kínt és kiakasztja a falra” – ha most leírjuk a leggonoszabb mondatainkat, azzal elvesszük az élüket.

A saját legszebb mondataink pedig csodálatosak, megvilágítanak bennünket, nagyon fontos, hogy le legyenek írva és emlékeztessenek bennünket erre az érzésre.

A mondataid a tieid, vagy félig-meddig fikciók?

Nincs benne fikció, egy sem. Az egész kötetre igaz, hogy minden, ami le van írva megtörtént: nagy részt velem, de van egy-két olyan, amit a barátaim meséltek. Szerintem ezek a mondatok nem csak a könyvben hangoztak el, hanem kollektívan itt vannak velünk – hogy ez velem történt-e meg vagy sem, igazából nem is számít.

Londoni kiköltözésed hogyan hatott a verseidre?

Van pár kifejezetten London által ihletett és London-hangulatú vers a könyvben, hiszen ami rám hat, az a verseimre is hat. Kint puhára estem: gyorsan megtaláltam magam, egyből sikerült találnom magamnak egy nagyon különleges barátai társaságot, viszonylag hamar szerelmes lettem és össze is költöztünk a fiúval. Nekem nagyon furcsa volt az elején, hogy a barátom nem magyar, mert féltem, hogy csak magyarul tudok szerelmes lenni. De az egész tapasztalat-csomag azt éreztette velem, hogy lehet bátornak lenni, és lehet változtatni az életünkön, van egy jó akarat, ami mindent mozgat.

Rengeteg fiatal feltörekvő művész használja ki a közösségi média adta lehetőségeket, hogy gyorsan viszonylag nagyobb közönséghez eljuttassa az alkotásait. A kifejezetten idézeteknek szentelt Instagram oldalak, a nagyon közérthető, pár soros feed-en felvillanó versek miatt elmondható, hogy a kortárs irodalom egyik új ága az Instagramon bontakozik ki?

A közérthetőséggel nincs baj, az csak elitizmus, ha valaki elítéli ezeket a szövegeket. Viszont azt is gondolom, hogy az Instagram, mint platform nem tökéletesen alkalmas a vers megosztására és befogadására – úgy van felépítve az oldal, hogy folyamatosan szétessen a figyelmed, a végtelen tartalmakkal, a felvillanó értesítésekkel. Ha azzal a szándékkal ülsz le verset olvasni, hogy magadba szívj valamit, amitől több leszel, azt egy olyan hermetikusan zárt szellemi térben érdemes megtenni, ahol közben nem érnek el más információk.

Kaptál negatív kritikákat, hogy Instagram-költő vagy?

Régebben igen. Volt egy hullám, amikor irodalmi mém oldalak humorizáltak velem, kaptam leveleket, hogy rossz hatással vagyok az irodalomra, hogy megrontom a fiatalokat a verseimmel, mert túl populárisak és banálisak. Ma már nem gondolom magamról, hogy nem vagyok jó költő, mert Turi Timi szerkesztette a kötetemet; de amíg azt látom, hogy a generációm jobban érzi magát a szövegeimtől, nem számítanak a kritikák.

Szerző: Csibra-Kaizler Tamara