LEMEZPREMIER! Muck Éva: Bassology

2017. július 21.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Muck Éva kamaszkorában váltott zongoráról basszusgitárra. És azért, mert szerette volna átélni az érzést, amit a példaképei átélnek a színpadon. Nem a hírnév vonzotta, hanem a lázadás hajtotta.

A nyár elején klippel együtt megjelent Born Free-t is hallhatta a közönség a tegnap esti zártkörű lemezbemutató koncerten, amelyet extravagáns környezetben, a Maserati autószalonban rendeztek meg. A vagány basszusgitáros lány saját szerzeményei mellett néhány meglepő feldolgozás is elhangzott a koncerten dinamikus és intim zenei élményt nyújtva a hallgatóság számára.

„A Hypnose (2.) a legihletettebb szám a nagylemezen. Melankolikus hangulata van, a basszusgitár különböző funkciói építkeznek egymáson. Dögös, lassú dob groove kíséri. Míg a Bilbao (5.) azért különleges számomra, mert édesapám végig kísérte és segítette a lemezfelvétel minden pillanatát. A felvételen Kaszás Péter dobol, és Bubenyák
Zoltán játszik billentyűn. Elképesztő zenészek, általuk kelt életre a
dal. A Mark King Style (7.) Stuart Clayton szerzeménye, amelynek feldolgozásával nyertem meg a Queen of Strings című amerikai tehetségkutató versenyt 2015-ben. Energikus, pörgős szám. A felvételen Fekete János "Jammal" beatboxol, így alkotva "BassBox" duót.” - Muck Éva

Szépen szólt a kezében a hangszer a tegnap esti lemezbemutató koncerten, ismerjétek meg ti is a díjnyertes zenész első instrumentális nagylemezét, a Bassology-t, amelyet már megtaláltok az iTunes, Google Play, Deezer és a Spotify felületein!

Lemezborító fotó: Viszlay Márk
Muck Éva facebook oldala
Bassology Spotyfyon:
https://play.spotify.com/album/442YN2DjnDZQPj5h5bZeCJ?play=trueutm_source=open.spotify.comutm_medium=open


Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)