A legjobb filmek a gyerekkorunkból, melyek még ma is elvarázsolnak
Emlékszel gyerekkorod kedvenc filmjeire, amiket még ma is annyira jó megnézni? Kislányként még a szüleiddel láttad, ma, felnőttként pedig már más szemmel, de ugyanazzal szívvel nézed. Összegyűjtöttük a legviccesebb, legmeghatóbb és legtanulságosabb gyöngyszemeket, amiket sosem lehet elégszer megnézni!
Ezeket láttad már?
Van egy kedvenc filmeket tartalmazó kis tarisznyánk, amivel gyerekként elindultunk az élet útján. Ha elakadtunk, csak kivettük belőle azt a szupererőt, amire éppen szükségünk volt és magabiztosan mehettünk tovább. Lássuk, milyen kincseket húzhattunk elő belőle!
Jumanji (1995)
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én egész gyerekkoromban „Jumanji-sat” játszottam, és annyira belemerültem ebbe a kalandos világba, hogy még az iskolában is sereget toboroztam, hogy együtt harcolhassunk az ellenséggel. Utóbbiért mondjuk írásbeli figyelmeztetést kaptam a tanáraimtól, mondván, hogy „pánikba ejtettem” a gyerekeket, pedig valójában senki nem félt „menekülni”, hanem egyenesen élvezte. Judy és Péter megmutatták nekünk, hogy bár időnként jobb beavatni a felnőtteket, ha baj van, de azért mégiscsak menő dolog a bátorság.
Ezt végül a több évtizedre a Jumanjiban ragadt Alan Parrish-nek is sikerült megtanulnia, aki a veszélyekkel teli dzsungelből visszatérve eleinte nem is volt hajlandó végigvinni a játékot. A női főszereplő, Sarah Wittle gyermeklelkű, paranoiás felnőttként szintén nem bizonyult túl nagy segítségnek a túlélésben, úgyhogy eleinte a gyerekek tartották a frontot. Amikor viszont meg kellett védeniük magukat a moszkitóktól kezdve egészen a monszunon át az orvvadászig, akkor egy emberként vette fel a kesztyűt a csapat. Ha olyan mozira vágysz, ami időtálló, sziporkázóan vicces, emberi és a kalandfilmek alfája és omegája, akkor a Jumanji pont neked való!
Huncutka (1991)
Körülbelül annyi idős lehettem, mint Huncutka, ezért maximálisan tudtam azonosulni a történettel. Azért remek alkotás ez a film, mert egyszerre nevettet, meghat és tanulságot nyújt. A látszólag könnyed kis matiné mögött komoly társadalomkritika bújik meg, amelyben láthatjuk, hogy mennyire előítéletes a társadalom, ha az utca emberéről van szó. James Belushi profin hozza a kissé morcos, de melegszívű férfit, akire a kislány apjaként tekint. Alisan Porter pedig zseniális gyerekszínész és nagyon jól áll neki a cserfes és – a körülményei ellenére is – életvidám Huncutka szerepe.
A Kelly Lynch alakította ügyvédnő pedig szinte az egyetlen olyan ember ebben a zord világban, aki előítéletmentesen, a legnagyobb jóindulattal fordul a furcsa páros felé, akik olyan mókásak, hogy ha egy korhű filmben látnánk őket, akkor a Shrek-Szamár vagy Manfréd-Sid duó jutna eszünkbe róluk. A vicces jeleneteken túl a film arra is rámutat, hogy a lerosszabb helyzetből is van kiút, és egy igaz barátság sokkal többet ér, mint az anyagi javak.
Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van (1993)
Robin Williams munkásságáról mindenki csak legekben beszélt, a Mrs. Tűzvolte pedig az egyik legszerethetőbb szerepe volt. Daniel úgy érzi, hogy elbukott, mint apa és férj, de már a munkájában sem leli örömét. Úgy tűnik, hogy minél jobban próbálja helyrehozni a dolgokat, annál inkább rosszul sülnek el. Viszont az apai szeretet nem ismer határokat, így Danielt az sem tántorítja vissza, hogy női szerepbe kell bújnia a cél érdekében. Imádnivaló és hihetetlenül vicces jelenetekben bővelkedik ez a film, és valószínűleg maga a forgatás is hasonlóan szórakoztatóan telt.
A filmben Robin Williams mellett minden egyes szereplő brillírozik, ettől lesz egy igazi mestermű. Ahogy már az előző bekezdésekben is vontunk le tanulságot, itt az újrakezdés fókuszba helyezését lenne érdemes kiemelni. Bármilyen kilátástalan helyzetből és az élet bármely szakaszában lehet új fejezetet nyitni. Kevés tanulságosabb filmet láthattunk ebből ebből a műfajból, mint amilyen a család és a szeretet erejét közvetítő Mrs. Doubfire, ami bebizonyítja, hogy apa tényleg csak egy van.
Házibuli (1980)
A Házibuli idején, ha valaki nem is volt éppen szerelmes, a filmet látva azonnal az akart lenni. Akkor is, ha az csalódással és könnyekkel járt, sőt, attól lett igazán drámai. Az első szerelem semmihez sem fogható és egyszer mindenki átéli, ezért Vic története a fiatalokat ábrándokkal, az idősebbeket pedig nosztalgiával tölti el. Sophie Marceau gyermeki bája és naivitása előhívja azt az énünket, amikor kiskamaszként úgy éreztük, hogy összetört szívünk már soha nem fog összeforrni, és egy szerelem akkor igazi, ha belehalunk. Különösen megható szál még a kislány és a dédnagymama közötti önzetlen barátság. Mennyire jól jön a segítség egy sok-sok évet megélt, bölcs embertől, aki segít eligazodni a szerelem útvesztőjében.
A filmet látva szerintem sokak fejében megfordult a gondolat, hogy vajon mit csinált volna másként tinédzserként, hogy vajon leült volna-e, ha tudja, hogy majd elesik? Én személy szerint örülök, hogy megéltem nem csak az örömöt, hanem minden fájdalmat is, és utólag Vic is hasonlóképpen érezhet, mert látszik, hogy ahogy az idő halad, egyre erősebbé és érettebbé válik. Ezt a jellemfejlődést a Házibuli 2. részében is láthatjuk, de személyes véleményem, hogy az elsőt nem überelheti semmi. Ha egy doboz csoki társaságában szívesen odakucorodnál a tv elé, hogy felidézd az első szerelem semmihez sem fogható emlékeit, akkor a Házibulit neked ajánljuk!
Úton hazafelé (1993)
Mindig is fanatikus voltam, ha cicáról, kutyáról volt szó, de a film után az összes jövőbeni házikedvencemet az állatszereplőkről akartam elnevezni. Sokkal több ez a történet, mint egy kedves családi mozi, hiszen valójában a kitartásról és a szeretteinkért folytatott küzdelemről szól. Számos igaz történetet feldolgozó olvasmány vagy film van, ami azokról a hűséges állatokról szól, akik feltétel nélkül szerették és bárhová követték a gazdájukat.
A készítőknek nincs nehéz dolguk, hiszen az élet maga írja ezeket az életmeséket. Az egyik ilyen például egy kínai férfi és Golden retriever esete, amikor a gazdi lakásfelújítás miatt barátoknál helyezte el a kutyust. Az ebnek annyira hiányzott az otthona, hogy megszökött és útnak indult. Két hetébe telt, mire lefogyva, kisebesedett mancsokkal, de végül hazatalált. Sok-sok hasonló történeten alapuló mű készült az elmúlt évtizedekben, de az Úton hazafelé kimagasló alkotás, amit szeretettel ajánlunk, ha szereted a szívmelengető, megható történeteket és szívesen nosztalgiáznál.
