Amerikának vége van, Lana Del Rey táncol a sírján
A popzenének Morrissey óta nem volt olyan menthetetlen, vigasztalhatatlan szomorkodója, mint Lana Del Rey. A nagyszabású, semmiféle giccstől vissza nem riadó, de a fölényeskedő unalom pózából egy pillanatnyi szünetet sem engedő popzenéjét furcsa módon éppen a színpadiassága teszi vonzóvá.
Ezeket láttad már?
A 2012-es Born To Die albummal az énekesnő letarolta a világot, annak a lemeznek minden egyes pillanata lenyűgöző. Lana Del Rey azóta sem változtatott érdemben a nyerő recepten, ugyan sem az Ultraviolence, sem a Honeymoon nem tudta megközelíteni a debütálás színvonalát, de azért megbízhatóan szállította a betevő letargia-adagunkat. A legújabb Lust for Life című lemezétől sem várhattuk, hogy hirtelen irányváltással fogja meglepni a rajongókat. Nem is így történt, sőt zeneileg mintha sokkal közelebb került volna a kiindulóponthoz, hiszen a hip-hop elemek az első lemezre sokkal jellemzőbbek voltak, mint a későbbi albumokra, Lana Del Rey ebben a tekintetben mindenképpen visszakanyarodott a kezdetekhez.
A Lust for Life azonban csak ennyiben hasonlítható a Born To Die-hoz, egyébként a nyomába se ér, habár a melankolikus megaslágerből most sincs hiány, hiszen már a nyitódal, a Love is pontosan ilyen. Azonban összességében a rendkívül hosszú, 16 dalos, 72 perces lemezen nagyon sok az üresjárat. Feltűnő, hogy valahogy a vendégek jelenléte nem sokat képes hozzáadni Lana Del Rey világához, a The Weeknd-del közösen írt címadó dalban éppen Tesfaye falzettje nem passzol igazán a képbe, ugyanez igaz ASAP Rocky beugrására, a Summer Bummer egyenesen mélypontja a lemeznek, bár sikerül valamit javítaniuk a következő közös dallal a Groupie Love-val. A legendás Fleetwood Mac énekesnő, Stevie Nicks jön még ki a legjobban a kollaborációból, de például hiába a The Beatles áthallások a John Lennon fiával, Seannel felvett Tomorrow Never Came-ben, nem sikerült maradandót alkotni. Nagyon úgy tűnik, hogy Lana Del Rey ezzel a lemezzel nem fog belezavarni a poptörténetbe, mert Iggy Pop éppen 40 évvel ezelőtt megjelent Lust for Life című albuma marad az igazi Lust for Life. Az ugyanis a mai napig hibátlan lemez, ezen meg vannak jó pillanatok, de semmi több, bár egy darabig valószínűleg sokat fognak azért róla beszélni, ennek viszont politikai okai vannak.
Lana Del Rey a reménytelen szerelem, a kiüresedett sztárélet, a generációs kétségbeesés, a személyes drámák énekesnője volt, most azonban néhány dalban a maga módján nagyon kemény politikai állásfoglalást tesz. Amikor a God Bless America - And All The Beautiful Women In It refrénje alatt pisztolylövések hallatszanak, akkor egyértelműen érezzük, hogy az énekesnő a maga gúnyos módján az éppen regnáló Trump-kormánynak üzen, akik a fegyvertartás szigorítása ügyében nem akarnak lépni, az elnök gondolatait a nőkről pedig jól ismerjük. Ugyanilyen egyértelmű üzenet a következő dal (When The World Was At War We Kept Dancing), amelyben Lana Del Rey azt kérdezgeti, hogy ez most akkor itt Amerika vége-e már. A rengeteg, igaz ezeknél kevésbé direkt, de egyértelműen érthető politikai kiszólása miatt nyilván a Lust for Life egyfajta Trump ellenes prostest-lemez lesz. Valószínűleg az aktuális megítélésben ez többet nyom majd a latba, mint a dalok minősége.
Ennél a multinál bátran szólhatunk a HR-nek vagy a főnöknek, ha a menopauza megnehezíti a munkavégzésünket