Megérkezett az év legjobb erotikus filmje - A Lady Chatterley szeretője a kedvenced lesz, ha már nagyon unod a gagyit
Azt hiszed, már mindent láttál. Már nincs semmi, ami súrolná az ingerküszöbödet, ha szexualitásról van szó. Talán azt gondolod, hogy a Bridgerton, a 365 nap vagy A szürke ötven árnyalata filmek verik a plafont a témában. Ha így gondolod, adj esélyt a műfajnak, mert a Lady Chatterley szeretője új életet lehelt az erotikus filmekbe.
Ezeket láttad már?
Emlékszem, mikor tizenhat éves koromban kikölcsönöztem a lakótelepi könyvtárból a kicsit már viseletes D. H. Lawrence Lady Chatterley szeretőjét. A könyvtáros rám mosolygott, hogy jó kis olvasmány, tanulságos, és eléggé pikáns. A történet főszereplője Connie Reid (ismerős lehet a Koronából, amiben Diana a walesi hercegnőt alakította), aki nagy reményektől fűtve hozzámegy Sir Clifford Chatterley-hez, ám a férfi megsérül a háborúban, és ennek következtében deréktól lefelé lebénul. A szerető feleség nem fordul sarkon, hanem mellette marad és ápolja, ilyen tekintetben jelesre vizsgázik feleségként. Ám egy idő után már sokkal inkább ápolónő lesz belőle, így végül a vadőr, Oliver Mellors karjaiban talál menedékre, aki mellett felfedezi nőiességét, saját szexualitását és persze a gyönyörök kertjét - ami a képi világot illeti: szó szerint.
De nem véletlenül lett az 1928-as megjelenését követően botránykönyv a Lady Chatterley szeretője, ami először magánkiadásban jelent meg Olaszországban - Nagy Britanniában kapásból be is tiltották és csak 1960-ban lehetett cenzúrázatlanul olvasni. Igen, ennyire szabadosra sikeredett a szóhasználat, ahogy a szexről szóló leírások is. És elhiheted, nemcsak akkor, de még most is bele lehet pirulni. Ám nem egy szimpla erotikus könyv ez, mivel elképesztő lélektani boncolgatások vannak benne amellett, hogy tele van érzelmekkel, mint egy igazán jó romantikus regény.
Rég volt már szexfilm ennyire igényes
Nem is emlékszem, mikor láttam utoljára igényes romantikus, kosztümös és egyben erotikus filmet. Nincs benne giccsparádé, felesleges dráma, direkt az arcunkba tolt mellek és péniszek, meg játékidőt kitöltő kufircoláshalmok, mint a 365 napban, amiben sokszor két percen belül öt különböző helyen szexelt Laura és Massimo. És örvendetes úgy nézni egy erotikus produkciót, hogy nem mellekkel hívják fel a néző figyelmét a pikantériára, mint például a Szösziben, amely életrajzi film ellenére elég pornósra sikeredett, és volt elég idő, hogy az elménkbe égjen a Marilynt megformázó Anna de Armas cicijei. Szóval vastaps jár a rendezőnek, a francia Laure de Clermont-Tonnerre-nek, aki képes volt úgy erotikus filmet rendezni, hogy egyszerre szemet gyönyörködtető, érzéki, és egyszerre tisztelettudó, mert végre nem a test tárgyiasítása a cél.
Ezekhez képest a Lady Chattereley szeretője olyan, mint egy jól megkomponált zene, mindennek értelme van, és tökéletesen összecseng az egész. Ez a történet szól valamiről! Constantine nem egy unatkozó, sekélyes, begerjedt nő. Feláldozta a saját testi és lelki vágyait azért, hogy gondoskodjon a férjéről, és mindezt úgy teszi, hogy nem panaszkodik közben, hanem méltóságteljessel, mosollyal az arcán viseli a sorsát. Mindez abban a jelentben csúcsosodik ki a leginkább, amikor a kezébe veszi a kikelt madárfiókát, és elsírja magát.
Ez a legcsodálatosabb ebben a filmben, hogy nem rág a szánkba semmit, hanem érzékeltet. Milyen sokkoló lehet a feltétlen szeretet egy meleg kis csipogó lénytől egy olyan nőnek, akinek a teste és lelke éhezik a szeretetre. Úgy érzi, elvesztette a férjét, gyermeke sincs, akit szeressen, és akkor igen, ott van egy jóképű férfi a közelében, akinek a karjaiban végre megtelhet a kiszáradt lelke, és mindez úgy történik, hogy még a nézőnek is jól esik nézni. Habár naturálisak, szaftosak a szexjelenetek, de mégis szépek, ugyanis tele vannak érzelmekkel, szenvedéllyel és szerelemmel.
Tökéletesen működik a kémia, a Lady Chatterley-t alakító Emma Corrin és az Oliver Mellorst megformáló Jack O’Connell között. Gyönyörűek az erdőben forgatott szeretkezések, akárcsak a meztelenül futkosás az esőben, ami ugyancsak nem egy elcsépelt töltelékjelenet akar lenni, hanem a főszereplő lelki és testi felszabadulásának szimbóluma, a szerelmesek önfeledt játszadozása, és mindezt a legnagyobb szégyenérzet nélkül teszi.
Ilyen téren dicséretet érdemel a karakterfejlődésük is, hogy a lady képes volt kilépni a toxikus körülményeiből, önmagát helyezte előtérbe, és ennek köszönhetően egy bátor és erős nő lett belőle, akinek fontosak a vágyai. Még a vadőr is levetkőzte mogorva, zárkózott, jéghegy stílusát, és megmutatta, milyen intelligens, érzékeny, és játékos tud lenni, valamint: mennyire tiszteli a nőt, akit szívből megbecsül.
Az egész sztori iskolapéldája az egészséges női léleknek
Connie nem attól lesz jó példája az erős nőnek, hogy tökösebb, mint egy férfi. Hanem mert szembe mer nézni az igazsággal, az érzéseivel, a démonaival. Felismeri, mi az, ami nem működik és meri vállalni a vágyait, és nemcsak a testi vágyairól van szó. Nem érdekli, mit gondolnak másoknak, mikor kiderül: arisztokrataként beleszeretett egy vadőrbe. A film ilyen tekintetben nagyon szépen prezentálja: létezik szerelem, ami magasról tesz a társadalmi osztálykérdésre, ahogy Connie-t sem érdekli az, amikor Velencében megbámulják és pletykálnak róla, mint egyedülálló terhes nőről. Vállalja, hogy búcsút int a rangnak, a jólétnek, és ha kell, szegénységben, de boldogságban éljen a szeretett férfi mellett. Képes bátran kilépni egy pocsék, nem működő kapcsolattól, mert ő így kívánja, és azt ma is nyugodtan felismerhetnék a nők, hogy van hatalmuk a saját életük felett. Szóval tényleg üdítő volt olyan filmet nézni, ami nem pusztán a szex látványáról élvezetéről szólt, hanem visszatértünk ahhoz, hogy a szeretkezésekben ott van a szív és a lélek is.
