Kovács Patrícia: „Sosem merült fel, mi lesz, ha jönnek a fiatalabbak és elveszik a szerepeimet"
Idén ősszel debütált a Vígszínházban egy rendkívül szórakoztató, de ugyanakkor elgondolkodtató, egyáltalán nem szokványos darab. Nick Payne Inkognitó című drámájában Kovács Patrícia és Márkus Luca alakítja a két női főszerepet. A közös munkáról és a kihívásokról beszélgettünk velük.
Ezeket láttad már?
Egy izgalmas időutazós történetben lehet részünk, mely az emberi agy titkait és az élet legnagyobb kérdéseit járja körbe. A színpadon egyszerre húsz karakter jelenik meg, amit mindössze négyen, Kovács Patrícia és Márkus Luca mellett Horváth Szabolcs és Nagy Ervin alakít.
Nem egy szokványos darabban játszotok először együtt.
Kovács Patrícia: Azt gondolom, rendkívüli és nagyon ritka lehetőség, ha az embert ekkora feladattal bízzák meg. Az első perctől óriási kihívásként tekintettem rá, hiszen a darabban végig ugrálni kell a szerepek között, és megmutatni, hányféle arca van egy embernek, illetve egy színésznek.
Márkus Luca: Rengeteg karakter elevenedik meg az előadásban, kellett némi idő, mire kikristályosodott számunkra a darab egésze, és rendet tudtunk tenni a saját fejünkben.
Kovács Patrícia: A harmincas és a negyvenes korosztály elevenedik meg a színpadon. Nagyon fontos ennél a darabnál a rendező, Szőcs Artur személyét is kiemelni, akivel még nagyon régen játszottam együtt színészként, korábban a Vígben is rendezett, de mostanában többnyire Miskolcon dolgozik. Az első pillanattól nagy bizalmat kaptunk tőle, ami sajnos nem szokványos jelenség. Sokszor a színésznek a próbafolyamat alatt kell bebizonyítania a rendezőnek, hogy alkalmas a szerepre, de Artur az első perctől bizalmat szavazott, ez nagyon sokat jelentett nekünk.
Márkus Luca: Csodálatos volt Arturral együtt dolgozni, mert amellett, hogy elképesztően felkészült volt, és az elején lefektette az alappilléreket, teljes szabadságot adott nekünk. Olyan volt minden próba, mintha beszabadultunk volna egy játszótérre. A bizalom és a következetesség tökéletes arányban volt egymás mellett.
Korábban még nem dolgoztatok együtt, de biztos vagyok benne, hogy azért követtétek egymás munkásságát. Mit gondoltatok a másikról?
Márkus Luca: Én nagyon örültem, amikor meghallottam az új és visszatérő társulati tagok névsorát. Így a Pacit is izgatottan vártam, kíváncsi voltam, milyen lesz majd vele dolgozni. Láttam már őt sokszor színpadon, filmekben, és láttam őt sokszor jónak, de számomra most derült ki igazán, hogy milyen nagyszerű színésznő, és hogy mennyi arca van még, amit eddig nem ismertem, és szerintem a nézők sem. Inspiráló volt vele próbálni, figyelni, hogy mennyire fegyelmezetten és mekkora alázattal dolgozik. Nincsenek kifogások, és nyűgös napok. Szeretném, ha majd én is ilyen tudnék lenni az egyetemről frissen kikerülő kollégák szemében.
Kovács Patrícia: Bevallom, én nem sok mindent tudtam Lucáról, hiszen nemrég végzett az egyetemen. Amikor elkezdtük a próbát, eszembe jutott, mennyi gátlás, félelem volt bennem fiatal színésznőként. Felszabadító volt azzal szembesülni, hogy Luca ennek a szöges ellentéte. Olyan, mint egy nagy gyerek, aki minden szélsőségre képes, nincs benne szemérem, megvan benne a legjobb értelemben vett színészi gátlástalanság, ezt egy rendkívül jó tulajdonságnak tartom. Hamar egy hullámhosszra kerültünk a színpadon és az öltözőben is.
A GLAMOUR egyik fő missziója, hogy lerombolja a hidakat a különböző generációk között. A színházi berkekben mennyire tud érvényesülni ez a teória?
Márkus Luca: Ez nagyrészt személyfüggő, a fiatalabb és az idősebb generáció esetében is. Van olyan, aki kitárja a karját és az első perctől kollégaként kezel, és ott van a másik véglet is, amikor bármit is teszel le az asztalra, soha nem tudsz a három lépés távolságnál közelebb kerülni a másikhoz. Utóbbi elég bénító tud lenni, nagyrészt a női kollégáknál van ilyen tapasztalatom. Ez valószínűleg a nemünk általános szorongásaiból, frusztrációiból adódik. Úgy látom, hogy aki rendben van magával, aki tudja szeretni a saját korát, és ki tud teljesedni abban, sokkal nyitottabban viszonyul a fiatalabb kollégákhoz.
Kovács Patrícia: Én is úgy látom, hogy ez a kérdés egyénfüggő. Emlékszem, amikor először játszottam Törőcsik Marival, és elkezdtem magázni, hiszen nekem is egy két lábon járó legenda volt, rám förmedt, hogy ne szórakozzak vele, a színházban kollégák vagyunk. Bennem soha nem merült fel a kérdés, mi lesz, ha jönnek a fiatalabbak és elveszik a szerepeimet? Én jól elvagyok a sajátjaimban, nincsenek skrupulusaim, jót tesz, ha fiatal emberek között lehetek. Úgy látom ehhez hozzájárul az is, hogy a pályám kiegyenlített, ahol nagyon sokszínű és sokféle szerepeket osztottak rám. Kicsit azt is gondolom, nekem könnyű jófejnek lenni, mert nem érzem, hogy lemaradtam volna valamilyen szerepről. Ehhez a pályához tehetség, szorgalom és szerencse kell, én szerencsésnek és szorgalmasnak tartom magamat, a tehetséges jelzőt döntsék el a nézők, megértőbbnek kell lennünk azokkal az idősebb kollégákkal, akik nem így gondolkodnak magukról, kielégítetlenek szakmailag, és talán emiatt nem nyitnak a fiatalabbak felé.
Az Inkognitón túl milyen darabokban láthatnak a nézők a közeljövőben titeket?
Márkus Luca: Nemrég mutattuk be a Szeget Szeggel című darabot, egy csodálatos szerepet, Izabella karakterét játszom. Sokféle kérdést vet fel ez mű, de elsősorban a hatalom személyiségformáló hatását, az emberi gyarlóságot, a szerelem öntörvényűségét és erejét próbálja meg felfesteni. Fontos állomás az életemben a tavaly bemutatott Sirály is, és a gondolatébresztő találkozás David Doiasvilivel, a darab rendezőjével. Neki köszönhetem, hogy ma már merek igazán szabadon próbálni, és nem félek attól, hogy valami rossz lesz, mert ezzel nem szabad útközben foglalkozni. Érdekes, hogy egy találkozás alapjaiban meg tudja változtatni, amit addig gondoltál magadról vagy a képességeidről. A Házi Színpadon, A rendes lányok csendben sírnak című darabban is láthatnak a nézők, ami szintén nagyon fontos számomra, sokat tanulok belőle. Szerencsés vagyok, mert a nagyszerű színházi évadom mellett szerepet kaptam a Besúgó című sorozatban, majd a Blokád című filmben. Utóbbinál Nagy András operatőr volt rám a legkiemelkedőbb hatással. Megtapasztaltam, milyen megérezni azt, amikor a kamera túloldalán van valaki, aki néha egy félmosollyal, vagy egy nagyon finom gesztussal jelzi, hogy rendben vagy, ez nagy biztonságot adott.
Kovács Patrícia: Még főiskolásként forgattam a Szerelemtől sújtva című filmet Ragályi Elemér operatőrrel, ő mondta nekem, az a legfontosabb egy forgatás alatt, hogy kialakuljon egy igazán erős bizalom az operatőr és a színész között, mert ő látja legközelebbről munka közben a színész rezdüléseit. És ha jó a kapcsolat, akkor a legfőbb bizalmasa lehet.
Márkus Luca: Fontosak ezek az apró megerősítések, hiszen a díszvetítésig nem szembesülsz azzal, hogy milyen a képernyőn, amit csinálsz.
Kovács Patrícia: Bár visszajöttem a Vígszínházba, de megmaradtak a darabjaim a Centrálban, az Orlainál és a Játékszínben. Az elmúlt tíz év szabadúszásából több színházban is találkozhatnak velem a nézők. Azért adtam fel viszont a szabadúszó életemet, mert szerettem volna új arcomat is megmutatni, hálás vagyok, hogy a Vígszínház erre lehetőséget ad, például az Inkognitó című darabban. Sok lehetőséget kaptam a szabadúszó tíz évem alatt, de talán kicsit több volt az olyan darab, ami kevésbé kockázatos. Szerettem volna visszatérni nagyobb műhelymunkát igénylő darabokban. Az Inkognitó mellett játszok a Dzsungel könyvében, a Kastélyban, a Partyban és a Bella Figurában. Ezek közül is az Inkognitó az, ami a legnagyobb feladat, ami azért különleges számomra, mert azon kívül, hogy kihívás a sok alakváltás, különösen Martha karaktere inspirál, akit olyan összefüggések mozgatnak, amik jelen pillanatban engem is foglalkoztatnak.
Miért ajánljátok ezt a darabot a nézőknek?
Kovács Patrícia: Elsősorban azért jöjjenek el megnézni, hogy lássák, mi mindenre képes négy színész, és mennyire elég az ő személyük, hogy lekössék az emberek figyelmét. Egy nagyon intenzív másfél óra, amiben nem fognak unatkozni, és biztos vagyok benne, hogy utána is órákig beszélgetnek majd róla. Olyan kérdésekre próbál választ adni, mint hogy mennyire befolyásolnak az érzelmeink, miket hordozunk transzgenerációsan vagy mekkora különbség van az elmebetegség és a zsenialitás között? Elrontott házasság, megcsalás, szerelem, generációs különbségek, melegszál, pszichiátriai kérdések, egyszerre szórakoztató, megrázó, elgondolkodtató, valamilyen formában mindenki tud hozzá kapcsolódni.
Olvass még több inspiráló interjút a GLAMOUR.hu-n:
- „Rendben van, hogy azzá váljunk, akik lenni szeretnénk” - Exkluzív interjú Sarah Fergusonnal
- „Megterhelő volt ilyen mélyen foglalkozni a háborúval" - Heather Morris írónővel beszélgettünk
- „Nem tudom, akarnék-e olyan világban élni, amiben az embereket nem érdekli, milyennek látszanak” - interjú Réz Annával
