Koncertélmény áprilisra: színpadon a Quimby zongoristája és kedvenc énekesnőid!

2018. március 27.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristája sok év után ismét színpadra áll szólóprodukciójával, ráadásul három olyan énekesnő kíséretében, mint Schoblocher Barbara, Galambos Dorina és Kiss Flóra. Előbbi kettővel már egy live session klipet is forgattak a Várni rád című dalhoz, amit a rajongók élőben is hallhatnak Szilárd visszatérő koncertjén április 26-án, a Kuplungban.

SZILÁRD 2002-ben jelentette meg első szólólemezét, és bár szólóprodukciójával hosszú évek óta nem koncertezett, ez idő alatt is sorra jelentek meg újabb és újabb dalai. Most azonban eljött az ideje, hogy ismét élőben is megszólaljanak ezek a dalok, egy teljesen megújult zenekarral, melynek Szilárdon és a három énekesnőn túl Bátor Bence (dob), Gudics Martin (basszusgitár) és Tóth Ádám (gitár) a tagjai.

SZILÁRD egyébként legutóbb novemberben hallatott magáról az újrakevert dalokat és a vadiúj, Fejemben kiabálsz című számot is tartalmazó Zajsugár EP-vel. Most, a Várni rád mellett végre ezek a számok is megszólalnak nagyközönség előtt, április 26-án a Kuplungban.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)