Jogod van a biztonsághoz: Szinte nincs is olyan nő, aki ne tapasztalta volna meg életében az utcai zaklatás valamilyen formáját

Amikor Tekla utánakiabált, hogy mit képzel magáról, a párja igyekezett magára vállalni az atrocitást. Némi szóváltás után az ügy vége az lett, hogy Tekla rendőrt hívott, aki segítőkésznek mutatkozott, és a férfi ellen eljárás indult. Tekla a szexuális zaklatás enyhébbnek számító, utcai formáját szenvedte el. Ennek sajátossága, hogy idegen követi el, egy alkalommal, de lelki következményei így sem elhanyagolhatók.

Munkahelyi szexuális zaklatás elleni küzdelem

Szintén július elején olvashattunk arról, hogy a magyar honvédség egyik alezredese szexuálisan zaklatta valószínűleg több beosztottját. A feljelentést tevő személyzeti ügyintéző elmondása szerint az alezredes közölte, hogy szexuális kapcsolatot szeretne a sértettel, aki ezt visszautasította. A férfi eleinte azzal győzködte, hogy hálásnak kell lennie, amiért ott dolgozhat, majd, hatalmát fitogtatva, előléptetéssel kecsegtette. A nő megadta magát, és több alkalommal eltűrte, hogy a felettese szexuális aktus céljából (sérülést is okozva) használja a testét. Amikor a nő ezt a „viszonyt” (többek közt, mert a férfi a lányára is szemet vetett) be akarta fejezni, az alezredes megfenyegette, hogy kirúgatja. Az eljárás ugyan a sértett feljelentése nyomán elindult, de a vizsgálat lassan halad, és az alezredes semmiképp sem számíthat súlyos büntetésre. Ez a szexuális zaklatás súlyosabb formája: a munkahelyi szexuális zaklatás, ahol a sértett napi kapcsolatban van az elkövetővel, aki rendszeres atrocitásokat követ el vele szemben, és adott esetben az állását, a megélhetését is fenyegetheti. Mielőtt elítéljük a honvédségnél dolgozó nőt, inkább tegyük fel a kérdést: vajon milyen munkahelyi környezet, milyen szervezeti kultúra kell ahhoz, hogy a zaklatás áldozata úgy érezze, nincs más lehetősége, mint engedni a nem kívánt közeledésnek? Török Sophie életrajzában (Koháry Sarolta: Flóra és Ilonka) olvastam, hogy az írónővel hasonló történt a Külügyminisztériumban - 1920-ban! Az, hogy egy nő 2020-ban is úgy érezte, nem tehet mást, mint hogy megadja magát a (gyakorlatilag) nemi erőszaknak, arra enged következtetni, hogy a munkahelyi szexuális zaklatás elleni küzdelemben Magyarországon száz év alatt semmi nem változott.

A nemi alapú diszkrimináció egy formája

A szexuális zaklatás az ENSZ Nőjogi Bizottsága szerint (1992) „magában foglalja az olyan szexuálisan meghatározott nemkívánatos viselkedést, mint például a testi kontaktus és közeledés, a szexuális színezetű megjegyzések, pornográf képek mutatása, szexuális jellegű követelések akár szóban, akár tettekkel. Az ilyen viselkedés megalázó lehet, egészségügyi problémákat okozhat; diszkriminatív, amennyiben a nő okkal feltételezheti, hogy ha visszautasítja, akkor hátrányos helyzetbe kerül foglalkoztatása, felvétele, vagy előmenetele szempontjából, vagy, hogy emiatt ellenséges munkahelyi légkör alakul ki körülötte.” A szakirodalom egységesen kimondja: a szexuális zaklatás a nemi alapú diszkrimináció egy formája. Tekinthetjük backlash-nek (a feminizmus sikereit rendre követő visszacsapásnak), a patriarchátus egyfajta bosszújának, amiért a nők elhagyták a számukra kijelölt magánszférát, és kimerészkedtek a nyilvánosságba, ellepték az utcát, a munkahelyeket, az egyetemet, a hadsereget és a többi. Az utcai füttyögés, bekiabálás, taperolás azt fejezi ki, hogy a nők még mindig nem egyenrangú használói a nyilvánosság tereinek; utcai jelenlétük, pláne egyedül sokaknak még mindig nem természetes. Nem mint egyenrangú állampolgárok, városlakók vannak jelen az utcán és a tömegközlekedésben, nem mint autonóm emberek, akik mennek az ügyes-bajos dolgaik után, hanem a férfiak szórakoztatására jelen levő dekorációs tárgyak. Szinte nincs is olyan nő, aki ne tapasztalta volna meg életében az utcai zaklatás valamilyen formáját.

A zaklatásért egyedül a zaklató hibás

Sokan sajnos még mindig bagatellizálják a problémát, és az áldozatot hibáztatják. Például többen úgy vélekedtek, hogy Teklának „ilyen hülyeségért” nem kellett volna rendőrt hívni, ők inkább egyszerűen felpofozták volna a taperolót. Ezzel több probléma is van. Egyrészt, miért lenne jobb az önbíráskodás a hivatalos útnál? Elvileg azért van a rendőrség, hogy ne nekünk kelljen ilyen esetben intézkednünk - és jobb is lenne, ha mind a rendőrség, mint a potenciális elkövetők hozzászoknának ahhoz, hogy a jövőben a nők zaklatás esetén feljelentést fognak tenni. Másrészt, az önbíráskodás veszélyes is lehet: egy jól irányzott tasli a zaklató feje búbjára legfeljebb egy régi, fekete-fehér burleszkben lehet komikus; a valóságban azonban még agresszívabbá teheti a nálunk valószínűleg fizikailag erősebb elkövetőt. Harmadrészt, a szexuális zaklatás egyik sajátossága, hogy teljesen váratlanul történik. Az utcán haladó, a tömött villamoson kapaszkodó vagy éppen az irodában ülő nő nem számít rá, hogy a mellette elhaladó idegen, vagy a hozzálépő főnök a helyzettől teljesen távol álló, indokolatlanul bizalmas megnyilvánulást fog tenni. Mi a szokványos, és teljesen érthető reakció erre? A lefagyás. Kommentben könnyű nagy mellénnyel eldicsekedni azzal, hogy bezzeg mi milyen talpraesettmódon csapnánk fejbe a szatyrunkkal, vagy küldenénk el melegebb égtájakra az elkövetőt – ez egyáltalán nem olyan egyszerű, ha már benne vagyunk az adott helyzetben. Továbbá, akármennyire is örülünk, ha egy nő megfelelő lélekjelenléttel bír, nem szabad a sértettre hárítanunk a felelősséget a helyzet alakulásáért. A zaklatásért egyedül a zaklató hibás; arról nem is beszélve, hogy a kevésbé nagyhangú, kevésbé határozott, kevésbé karakán nőknek is joguk van a biztonsághoz!

Érdemes bízni az érzéseinkben

A váratlanság mellett (ami önmagában sokkot okoz) további gátló tényező, hogy az elkövető fenyegető számunkra. A köztéren fizikailag (zsúfolt járműveken is gyakori, hogy senki nem siet az atrocitást elszenvedő nő segítségére), munkahelyi környezetben pedig a hatalmánál fogva, hiszen általában a felettes zaklatja a beosztottat. Még nehezebb a megoldás, ha a helyzet nem egyértelmű. A női szocializácó így is afelé hat, hogy a nők ne legyenek biztosak magukban, és a szofisztikáltabb zaklatók vissza is élnek ezzel: nem azonnal markolnak, illetve követelnek szexet, hanem fokozatosan lépik át az elfogadhatóság határát. „Mi van, ha csak véletlenül ért hozzám a tömegben? Olyan kicsi itt a hely” – tépelődik a sértett. „Mi van, ha csak egy barátságos, közvetlen gesztus, hogy a főnök ennyire közel hajol, a hátamra teszi a kezét, átkarolja a derekamat és a többi., és én vagyok túlérzékeny?” Pedig belül nagyon is tudjuk, hogy ami történik, az nem oké - érdemes bízni az érzéseinkben! A női szocializáció másik káros hatása, hogy a nők úgy érzik, mindenek felett kedvesnek kell lenniük. Senki sem akar az undok, károgó, kiállhatatlan, ellenszenves némber szerepében kikötni, jelenetet rendezni a villamoson, bajuszt akasztani a főnökkel és páriává, közröhej tárgyává (és adott esetben munkanélkülivé) válni. Mindez érthető, de sajnos egyben az elkövetőknek kedvez.

Az EU egy korábbi felmérése szerint a nőknek 30-50 százalékát, a férfiaknak 10 százalékát éri szexuális zaklatás a munkahelyén.

Magyarországon az egyenlő bánásmód törvény rendelkezik a szexuális zaklatás (mint nemi alapú diszkrimináció) tilalmáról, de a(z eddig sem túl gyakori) jogérvényesítést a jövőben jelentősen megnehezíti az Egyenlő Bánásmód Hatóság megszüntetése. A megoldásban az államra kevésbé számíthatunk, az áldozatra pedig nem háríthatjuk a felelősséget, így a munkaadóknak az eddiginél jóval nagyobb szerepet kell vállalniuk. Elengedhetetlenül fontos, hogy minden cégnek, intézménynek legyenek szexuális zaklatás elleni irányelvei (melyek összeállításába érdemes szakértőt is bevonni), és mindenhol jelöljenek ki a zaklatási ügyek kezeléséért felelős bizottságot, vagy referenst. Ezeket az irányelveket a belépő munkavállalóval előre meg kell ismertetni, és szükség esetén tréninget is érdemes tartani az állomány számára. A zaklatásra hajlamosak tudjanak róla, hogy ezt a fajta viselkedést a munkahely nem tolerálja, a sértettek pedig tudjanak róla, hogy atrocitás esetén hol tehetnek bejelentést, hol fognak segítséget kapni. A szexuális zaklatás következményei nem csak a sértett testi, lelki egészségkárosodásában mutatkoznak meg, de a munkahelyi morált, egyben a teljesítményt is rontják. Így ellene fellépni nem csak morális kötelesség, de gazdasági érdek is.

Szükség esetén ne félj segítséget kérni az alábbi szervezetek valamelyikétől!

NANE segélyvonal bántalmazott nőknek és gyerekeknek: nane.hu

PATENT jogsegély szolgálat bántalmazott nőknek: patent.org.hu

Szerző: Antoni Rita - Nőkért Egyesület