Ismerd meg jobban Sirokai Diánát, áprilisi címlaplányunkat

2020. április 2.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Rengeteg lánynak, nőnek mutat példát a Londonban élő magyar modell, Sirokai Diána, akinek Instagramon tavaly már több, mint egymillió követője volt. Ez is azt mutatja, hogy a világnak éppen olyan példaképekre van szüksége, mint ő!

Pár évvel ezelőtt megakadt a szemem az Instagramon egy lányon, aki pozitív szemléletével segít a nőknek ruhaméretüktől függetlenül elfogadni önmagukat, és megszeretni a testüket. Diána tudatosan építette fel a virágzó modellkarrierjét. Nála soha nincs B terv, a végsőkig küzd, hogy elérje a kitűzött céljait.

Ismerd meg jobban Sirokai Diánát, akit a GLAMOUR magazin áprilisi címlapján is láthatsz!

Rengeteget küzdöttél azért, hogy sikeres és boldog legyél. Honnan indult a történeted?
Hatéves koromtól ábrándoztam, hogy egyszer modell vagy divattervező leszek. Anyukám látta rajtam a szándékot, viszont azt is tudta, hogy több lehetőségem lesz az álmaimat külföldön megvalósítani, így Londonba költöztünk, ahol teljesen új életet kezdtünk. Már akkor is husi voltam, rengetegen bántottak, csúfoltak, de nem csak az alakom miatt ért atrocitásokkal kellett szembenéznem. A kerek melleimmel és popsimmal sokkal érettebbnek néztem ki a koromnál, különösen nagy feltűnést keltettem az iskolai egyen miniszoknyámban és térdzoknimban. Több alkalommal is inzultáltak férfiak, volt olyan, hogy egy férfi három napon át folyamatosan követett. Emlékszem, egyszer nem vittem magammal lakáskulcsot, míg vártam, hogy anyu kinyissa az ajtót, majdnem megtámadott. Itt volt az a pont, amikor anyukám, azt mondta, elég ebből. Összepakoltunk és két évre az egyik kedvenc nyaralóhelyünkre, Tenerifére költöztünk, ahol soha nem ért atrocitás, nem bántottak a súlyom miatt, imádtam ott élni. Ebben az időszakban fogytam harminc kilót, és mire tizenhat éves lettem, elértem az álomsúlyomat. Két év után mondtam anyukámnak, hogy most már készen állok visszamenni Londonba, ahol elkezdtem divattervezést és vállalkozást tanulni, mellette pedig modellkedtem, videoklippekben szerepeltem. Hiába fogytam rengeteget, utána két évig folyamatosan bántottak az iskolában. Volt, hogy utánam kiabáltak, hogy te hülye, kövér tehén, a fiúk pedig meg akartak verni. Azt mondták, azért teszik mindezt, mert kövérként próbálok modellkedni, és egy husi lány ne akarjon videoklippekben szerepelni. Soha nem kértem segítséget, végül annyira megutáltam az iskolát, hogy később ezért nem mentem egyetemre.

Ennyi sérelem után hogyan tudtad végül elfogadni és szépnek látni magadat?

Emlékszem, egyszer ültem a szobámban a tükör előtt, és sírtam. Nem értettem, miért bántanak, aztán jött egy pillanat, amikor rájöttem, hogy én bántom a legjobban magamat, ha hagyom, hogy mások bántsanak. Ott, abban a pillanatban történt valami, és képes voltam nézőpontot váltani. Azóta nem érdekel, ki mit mond, nem foglalkozom a bántásokkal, a rosszindulatú megjegyzésekkel. Persze hosszú folyamat volt, mire megtanultam nem foglalkozni az ilyen sértésekkel. Ha volna lehetőségem visszamenni az időben, nem változtatnék semmilyen negatív múltbéli élményen, mert hiszem, hogy ezek is kellettek ahhoz, hogy azzá váljak, aki vagyok. Ez tett erőssé és vitt előre a karrieremben.

Mi hozta meg a karrieredben a nagy áttörést?

Folyamatosan jártam a különböző castingokra, és miközben kerestem a lehetőségeket, iskola után általában anyukám szépségszalonjában dolgoztam. Egyszer besétált egy vendég, meglátott és megkérdezte, miért nem modellkedek. Elmeséltem neki, hogy próbálkozom, keresem a lehetőségeket. Kiderült, hogy ő egy fehérnemű cég marketingmenedzsere, lesz egy versenyük, keresik a márka új arcát. Addig nem hagyott békén, míg be nem adtam a jelentkezésemet. Kétezer lányból harmadik lettem, az volt a nyereményem, hogy leszerződhettem egy modellügynökséggel. Azt gondoltam, hogy ez egy szuper lehetőség, de igazából kilenc hónapig meg volt kötve a kezem. Három hónappal az együttműködés lejárta előtt végül felmondtam a szerződést, innentől magamat menedzseltem, és eldöntöttem, hogy elkezdem építeni az Instagramomat. Nagyon sok pénzt és energiát fektettem bele, és a mai napig tudatosan használom ezt a felületet. Sorra jöttek a lehetőségek, majd kaptam egy felkérést, hogy menjek ki egy versenyre Los Angelesbe, aminek a nyertese egy saját kollekciót kap. Bár győztem, végül mégsem úgy alakultak a dologok, ahogy azt korábban ígértek. Nagyon nehéz időszak volt, átvertek, bántottak, végül olyannyira megromlott a viszony, hogy a pereskedés mellett még a karrierem is veszélybe került. Szerencsére nem olyan fából faragtak, aki egy akadályba ütközve feladja az álmait. Soha nincs B verzióm, nekem ez az életem, mindig hittem benne, hogy elérem a céljaimat. Annak idején, amikor még Tenerifén éltem, csak álmodoztam róla, hogy egyszer a magyar GLAMOUR címlapján legyek, és felfigyeljenek rám a magyar emberek, és látod, ez most megtörténik!

Nyáron tartjuk meg a GLAMOUR-napokat! Az áprilisi számot Sirokai Dianával a címlapon keresd péntektől mindenhol

Nyáron tartjuk meg a GLAMOUR-napokat! Az áprilisi számot Sirokai Dianával a címlapon keresd péntektől mindenhol

Könnyű volt megszoknod az ismertséget?
Mindennek megvan a pozitív és a negatív oldala, így az ismertségnek is vannak előnyei és hátrányai. Csodálatos emberek vesznek körül, akikre mindig számíthatok, egyre sikeresebb vagyok, viszont tény, hogy közszereplőként rengeteg rosszindulatú, negatív támadás ér a virtuális világban és a valóságban is. Rengeteg követőm van, akik támogatnak, elismernek, és sajnos sok kötekedő, rosszindulatú kommentelő is akad, akik legtöbbször arc nélkül próbálnak belém kötni. Néha előfordul, hogy megpróbálnak követni az utcán, de szerencsére a sikerrel járó csillogás mellett megtanultam, hogy a biztonságra is mindig nagy hangsúlyt kell fektetni. Ha bejelentkezem egy helyről, azt mindig csak azután teszem, miután elhagytam, über vagy taxi rendeléskor pedig soha nem használom a saját nevemet. Az elmúlt években megtanultam kezelni, hogy az emberek beszélnek rólam, felismernek. Budapesten azért teljesen más a helyzet. Sokkal szabadabb lehetek, valószínűleg azért, mert nem ismernek annyian. Néha leszólítanak az utcán, vagy odajönnek hozzám bulikban, és persze olyanok is megtalálnak, akik ítélkeznek felettem, de nem zavar, szeretek hazajönni.

Mit tartasz a legnagyobb büszkeségnek?
Szerencsés vagyok, mert minden nap történik valami az életemben, amire nagyon büszke lehetek. Ez lehet csak egy üzenet egy követőtől, aki csak megköszöni, hogy mennyit segítettem neki. Rengeteg megkeresést kapok, büszke vagyok rá, hogy talán én is hozzájárulok ahhoz, hogy változzon a modellvilág, új szemlélet legyen és ne csak a 36-os méretű lányok mosolyogjanak vissza ránk a kifutókon és kampányokban. Minden nőnek kellene egy példakép a modellvilágban, akire fel tud nézni, bőrszín és méret tekintetében is sokkal színesebbnek kellene lennie ennek az iparágnak. Büszke vagyok rá, hogy a Kim Kardashian-Calvin Klein videó mintájára készült videónkat, amit a barátnőimmel készítettünk, annyira imádták az emberek, hogy egy évre rá a márka előrukkolt a kollekció plus size verziójával. Ilyen dolgokra van szükség, hogy változzon a világ és az emberek szemlélete.

Miért érezted fontosnak, hogy kiállj a nyilvánosság elé és hangsúlyozd az önelfogadás fontosságát?
Nemrég egy előadást tartottam a Pumának. Odajött, hozzám egy szőke, magas, kékszemű modell, egy tipikus szépség, akinek a szavai teljesen ledöbbentettek. Mindenki olyan külsőre vágyik, mint ő, holott ő utálja magát. Milyen érdekes, hogy a legtöbb nő arra vágyik, hogy úgy nézzen ki, mint egy modell, miközben lehet, hogy ők nem is érzik jól magukat a bőrükben. Miért kellene megváltoztatni magunkat és valami teljesen másra vágyni, mikor a sóvárgásra fordított energiát arra is használhatnánk, hogy kihozzuk magunkból a legjobbat? Sokan persze ezt félreértik, és azt hiszik, hogy én arra biztatom az embereket, hogy maradjanak kövérek. Ha vékony lennék, akkor is ugyanezt mondanám. Nem a súlyon van a hangsúly, hanem az önelfogadáson.

A túlsúlynak viszont rengeteg egészségügyi kockázata van.
Maximálisan egyetértek, de az is nagyon veszélyes, ha nincs rendben a lelki egészséged. Gondolj csak bele, hány nő lesz öngyilkos, azért, mert depressziós? Amíg a fejedben nem történik változás, hogy elfogadd és megszeresd a külsődet, addig hiába próbálsz életmódot váltani, nem lesznek sikerélményeid. Soha nem állítottam azt, hogy attól, hogy valaki husi, nem kell edzenie vagy törődni a testével. Heti négyszer járok személyi edzőhöz és megpróbálok egészségesen étkezni. Sőt, szeretnék fogyni, izmosodni is, és elérni azt az alakot, amit korábban egyszer már elértem. Akkor sem voltam nádszálvékony. Nem a drasztikus fogyásban, hanem az életmódváltásban hiszek, és ez nem azt jelenti, hogy ezután fel kellene adnom a karrieremet. Lehet úgy fogyni, hogy aztán tudj vele továbbra is modellkedni.

Mondhatni a végletek embere vagy, hol természetesen, hol pedig gyönyörű sminkben mutatkozol az Instagramon a követőidnek. Miért fontos, hogy minél több oldalad megmutasd?
Influenszerként felelős vagy azért, hogy mit mutatsz a követőidnek. Én nem akarok, hamis illúziókat kelteni, ezért mutatom meg minden oldalamat. Miért ne láthatnának smink nélkül, vagy éppen, amikor szomorú vagyok? Nem szeretnék egy olyan valaki lenni, akinek az oldalát görgetve rossz érzések kavarognak benned. Ugyanolyan hétköznapi lány vagyok, mint bárki más.

"Amíg a fejedben nem történik változás, hogy elfogadd és megszeresd a külsődet, addig hiába próbálsz életmódot váltani, nem lesznek sikerélményeid."

Mire költötted az első komolyabb fizetésed?
Korábban még a modellkedés előtt manikűrösként dolgoztam anyukám szépségszalonjában, ő elég sok ismert és híres emberrel dolgozik együtt, egy nap felhívott, hogy ugorjak el helyette az egyik londoni szállodába, és csináljam meg Mariah Carey menedzserének a kezét. Annyira tetszett neki a munkám, hogy pár nap múlva újra visszahívtak, és az egész csapatot én manikűröztem. Később ebből a pénzből utaztam el a barátnőimmel New Yorkba, Miamiba és a Bahamákra. Alapvetően nem vonzanak a tárgyi javak, szeretem visszaforgatni, befektetni a pénzt valamibe, és imádok utazásra költeni, emellett rengeteget jótékonykodok, egyszer szeretnék egy saját alapítványt létrehozni. Volt olyan időszak az életemben, amikor anyukám nem tehette meg anyagilag, hogy egy pici szobánál nagyobb helyiséget béreljen. Néha csótányokkal, patkányokkal életünk, és gyakran azt sem tudtuk, hogy mit eszünk másnap, viszont mindig boldogok voltunk. Nekem nem a pénz, hanem a szeretet a legfontosabb.

Fotó: Szombat Éva / GLAMOUR

Nem csak felelősség, hanem komoly feladat is, hogy mindig újat mutass a követőidnek. Soha nem jelent ez terhet?
Amikor már azon a szinten vagy, hogy a közösségi médiában való jelenlét a munkádat, a megélhetésedet jelenti, nem teherként tekintesz rá, pláne, ha tudatosan megtervezed ezt a jelenlétet. Minden héten két délelőtt előre elkészítem azokat a fotókat, amiket az adott héten fel szeretnék tölteni. Napi egy órát foglalkozok az internetes dolgaimmal, ilyenkor posztolok és válaszolok a kommentelők kérdéseire.

Volt olyan, akiben csalódnod kellett, mert kiderült, hogy érdekből barátkozik veled?
Rengeteg férfi próbált emiatt kapcsolatba kerülni velem és néhány közeli barátban is csalódtam emiatt. De nem baj, mert mindenből tanulok, ma már nem tudnak megvezetni. Tudom kik a barátaim és kik a haverjaim. Óriási különbség van a kettő között.

"Nem a pénz, hanem a szeretet a legfontosabb."

Ha már a férfiakat említetted. Velük mi a helyzet?
A férfiak mindig is imádták az alkatomat, de bevallom, mióta ismert vagyok, nehezebben boldogulok velük. Volt olyan, aki szabályosan elmenekült, miután megtudta, mennyi követőm van. Most nagyon jól érzem magam egyedül, és csak magamra és a karrieremre koncentrálok. Az időmbeosztásom sem nagyon engedi, hogy párkapcsolatban legyek, de nem aggódom, fiatal vagyok, még ráérek.

Mi a terved a modellkedés után?
A modellkedés mellett a színészet is közel áll hozzám. Olyannyira, hogy idén elkezdek egy színésziskolát, pár év múlva pedig szeretném a színészi karrieremet is felépíteni.

Mit üzensz azoknak, akik olvassák ezt a cikket?
Fogadd el magad és az egész világ megnyílik előtted! Soha ne függj a partneredtől pézügyileg, mindig magadnak teremts meg mindent. Mindegy mi a célod, küzdj érte, menj utána, mert rajtad kívül senki nem tudja megvalósítani azokat.

Smink: Kovács Viki
Haj: Hevesi Krisztián

* Ez a cikk eredetileg a GLAMOUR 2020. áprilisi számában jelent meg.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)