„Hogy igazán gyerekek lehessenek” – ismerd meg a Fortély-sátor Alapítvány munkásságát!

Van személyes kötődésetek is a projekthez?

Sári: Amikor egyetemre jártam, egy szervezet egyetemistáknak rendezett egy társadalmi innovációs versenyt azzal a céllal, hogy megismerjenek egy bizonyos problémával küzdő célcsoportot, és az ő nehézségeikre találjanak ki egy megoldási tervet. A projekt tíz hónapig tartott, a fődíj pedig egy amerikai út volt. Csabival és Ákossal úgy voltunk vele, hogy induljunk el rajta és csináljuk végig.

Szegeden ismerkedtünk meg hátrányos helyzetű fiatalokkal a Motiváció Tanodában. Az első alkalom nehezen ment, nem tudtuk mibe sétáltunk bele; de később már ismerősként tekintettek ránk, elnyertük a bizalmukat. Elmesélték, hogy a mentoraik elvitték őket egy szabadulószobába, és a sokdiplomás mentorok csapata nem jutott ki, a srácoknak viszont sikerült! Ez hatalmas élmény volt számukra, így mi is ezzel kezdtünk el foglalkozni. Beazonosítottuk a problémát, hogy ennek a célcsoportnak nagyon kevés a sikerélménye, különösen tanulási szempontból, és önmaguk szempontjából is kevés a pozitív megerősítés. Ez hosszú távon rombolja a motivációjukat, viszont a szabadulószobában végre sikeresnek érezhették magukat. Elkezdtük tervezni, hogy az egész szabadulószoba-élményt hogyan lehetne elvinni azokhoz a gyerekekhez, akiknek a legnagyobb szüksége van rá. Ákos ötlete volt, hogy tegyük bele a szobát egy sátorba, amit mobilan lehet használni. Először nem értettük, egy kis kempingsátorban legyen a szabadulószoba? De aztán rájöttünk, hogy egy rendezvénysátorral még működhet is.

A verseny döntőjére már a Fortély-sátor ötletével mentünk, viszont még a legjobb négy közé sem kerültünk be. Mi mindenesetre elhatároztuk, hogy végigvisszük a projektet, és megmutatjuk, hogy ez egy fenntartható és jó ötlet. Rá fél évre pedig elkészültünk az első szobával.

Evelin, te mikor csatlakoztál be?

Evi: Mi Ákossal 2015 szeptemberében lettünk egy pár, akkor már működött a Fortély-sátor. Ha éppen Pesten volt kitelepülése a csapatnak, akkor mindig nálam aludtak a többiek, a lakás, ahol laktam, központi helyszínné vált. Nem tudjuk pontosan mikor váltam szállásadóból rendes taggá, de aztán szépen belefolytam a szervezet mindennapjaiba.

Meséljetek egy kicsit a sátrakról! Tematikusak vagy variálhatók?

Sári: Hamar rájöttünk, hogy ha igazán mobilisak szeretnénk lenni, akkor a rendezvénysátor sem a legpraktikusabb. Voltunk többször is sátras kitelepülésen, de alapvetően van egy szekrénykészletünk, ami meg van pakolva mindenféle felszereléssel.

Az elején picit általánosabb feladatokat találtunk ki, feszegettük a módszer határait, de azt látjuk, hogy önmagában a játék is nagyon jó fejlesztő eszköz, mert csapatban kell dolgozni, kommunikálni kell egymással. A végén pedig mindig van egy feldolgozó kör is, ahol közösen beszélgetünk az élményekről, tudatosítjuk, hogy miket tanultak a szobában.

Az E(co)scape volt az első konkrétan tematizált játékunk, amiben alapvető környezettudatossági tippeket mutattunk meg a gyerekeknek. A másik, az Erste Bankkal közösen létrehozott, pénzügyi tudatosságra nevelő szoba, aminek a pénzügyekkel kapcsolatos alapfogalmak megismerése a célja. Illetve van még egy Fortély-sátor Jr. is, ezt a kalózos játékot az egészen kicsiknek találtuk ki, mert nekik másféle feladatokra van szükségük, mint az idősebb korosztálynak.

Egyébként cégeknek is visszük for-profit alapon a játékot, hogy tudjuk az Alapítvány munkáját finanszírozni: nekik például IT-biztonságról, vonatos váltókról szóló szobákat készítettünk.

A városi tanodán kívül hova látogattok még el az országban? Inkább maradtok város közelében, ahol elérhető a szükséges infrastruktúra, vagy kitelepültetek már mélyszegénységben élő területekre is?

Evi: Voltunk vidéki tanodákban is, akik mélyszegénységben élő családokkal foglalkoznak. Az ott élők életkörülményei olyan nehezek, hogy gyakran nem valósulnak meg az egészséges fejlődéshez szükséges feltételek sem. Nincs csatorna, nincs csapvíz, nincs áram se, és egy szobában két-három generáció lakik együtt. A legnehezebb az, hogy az iskolában elvárják tőlük, hogy ugyanúgy teljesítsenek, mint a többiek. Sokszor nincsenek meg a szükséges elektronikai eszközök, a szülőknek sokat kell dolgozniuk, a nagyobb testvéreknek kell vigyázni a kisebbekre. Az amúgy is nélkülöző gyerekeknek ráadásul még az oktatásban sincs sikerélménye, mert számukra nem adottak a tanuláshoz szükséges. alapvető feltételek.

Sári: De jártunk már gyermekotthonokban, városi tanodákban is. A tanodákban mentorok foglalkoztatják a gyerekeket, mi ezekbe a programokba csatlakozunk be. Vannak helyek, ahová többször is visszajárunk, ott, ha már meglátnak minket, egyből kérdezik, hogy ugye megint szabadulós játékot hoztunk.

Én tanárszakos hallgatóként az egyetemen tanultam először a mélyszegénységről, de amíg nem voltam ott és nem láttam, hogy ma Magyarországon milyen körülmények között élnek gyerekek, addig elképzelésem sem volt, hogy ez valójában mit jelent. Nekünk ez egy olyan tükör, ami motivál minket, hogy legalább abban a 45 percben, amíg a játék tart, ők is igazán gyerekek lehessenek.

Vissza tudtok emlékezni egy olyan pillanatra, amikor értelmet nyert, hogy miért csináljátok az alapítványt?

Evi: Nekem a kedvencem egy kisfiú volt, aki az elején nem is akart részt venni a játékban, aztán nem akarta megosztani a walkie-talkie-t (ezen keresztül kommunikálunk a gyerekekkel, ha kell nekik segítség) sem. De a játék közben egyre jobban feloldódott, elkezdett a többiekkel együtt játszani, és a feldolgozó kör alatt már az volt a konklúzió, hogy milyen jó érzés megosztani másokkal azt, amid van. Ebből is látszik, hogy nem csak a feladat megoldása a siker, hanem a bent eltöltött idő, a csapatmunka is ugyanolyan lényeges.

Sári: Számomra is mindig hihetetlen élmény, amikor látjuk, hogy mennyire beleélik magukat a játékba, és elfelejtkeznek róla, hogy mi kamerákon keresztül figyeljük őket. A végén minden egyes alkalommal ugyanaz a kérdés: „Ez nagyon jó volt, mehetünk még egyszer?”

A szabadulószobás élménynek azonnal látszik a pozitív hatása a kis csapatokon belül. Érkezett hozzátok visszajelzés, hogy hosszabb távon hogyan csapódott le a játék a gyerekekben?

Sári: Most dolgozunk azon, hogy egy rendes hatásvizsgálatot tudjunk készíteni. Ahova rendszeresen járunk vissza, ott az a visszajelzés, hogy a gyerekek is egyre rutinosabban állnak hozzá a feladatok megoldásához, nem ijednek meg az ismeretlentől.

A legújabb pénzügyes játékunkat elvittük az osztályomhoz is, onnan nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, hogy mennyi mindent tanultak.

Gondolkodtok olyan játékokon, ami társadalmi problémákkal foglalkozna, mint például a rasszizmus, a fogyatékkal élők hátrányos megkülönböztetése, vagy a mentális egészség?

Sári: Ezek a témák inkább a többségi társadalom számára kérdések, nekik kéne erről tanulni – az integrálás a másik irányból lenne szükséges. A gyerekeknek inkább olyan tematikákban gondolkodunk, amelyek az ő mindennapi életükre vannak ráhatással: a környezet- és pénzügyi tudatosság mellett az IT biztonság már régóta talonban van.

Evi: Nem zárkózunk el egy ilyen projekttől a jövőben, de az rengeteg elő- és utómunkát fog majd igénybe venni, hiszen a bullying, vagy a mentális egészség olyan témák, amelyek abszolút érintik a hátrányos helyzetű gyerekeket is. Viszont például a mentális zavarokkal kapcsolatos beszélgetés, több szakembert és hosszabb távú támogatást igényel, mint a mi egynapos programunk. Ha helyben feltépünk bárkiben egy sebet, azt utána kezelni kell, amire nem biztos, hogy fel vannak készülve a helyi segítők, vagy egyáltalán van rá lehetőségük, kapacitásuk, hogy kezeljék. A mi célunk pedig mégiscsak a segítés, nem a nehezítés.

A járvány lecsengésével, a gyerekek is visszatérhetnek az iskolákba, már könnyebben mehet a közös játékok szervezése is. Milyen terveitek vannak az elkövetkező időszakra?

Sári: Rettenetesen nagy szükség van a csapatépítő programokra a pandémia után. Az idei évre öt vagy hat helyszín még hátra van, de a nyár biztosan nagyon sűrű időszak lesz. Közben dolgozunk egy kialakulóban lévő projekten, ugyanezt a szabadulószoba-módszertan picit újragondolva, hogy még egyszerűbben még több gyerekhez eljuthasson a játék. Bővítjük a kapacitásunkat is, vannak új önkénteseink is, talán most már visszazökken valamilyen ritmusba a világ.

Számunkra kiemelkedően fontos az adó 1%-os kampányunk, hogy a következő időszakot is tudjuk finanszírozni. Amúgy is lényeges, hogy mindenki éljen azzal a jogával, hogy adója 1%-át annak a civilszervezetnek adja, akinek a törekvéseivel leginkább egyetért. Ha valaki még nem döntött és egy jó projektet keres, mi egy nagyon kedves kis szervezet vagyunk, és minden 1%-ot hálásan fogadunk.

Szerző: Csibra-Kaizler Tamara