Interjú:˝Nyissuk meg a szívünk és szeressük egymást˝- Rihanna, Beyoncé és Michael Jackson táncosa, LaVelle Smith Jr. a pop királyáról árul el titkokat

LaVelle Budapestre látogatásának apropójáról, az itt megrendezésre kerülő első Dance Campről és természetesen a pop királyához, Michael Jacksonhoz fűződő mély barátságáról beszélgettünk.

Mi hozott Budapestre? Először szálltál meg a Rum Hotelben is, mik a tapasztalataid?
Nagyon szeretem Budapestet, úgy néz ki, mint egy meséskönyv, de ez a város mindig is fontos volt számomra, itt forgattuk Michael HIStory előzetesét is például 1994-ben. Korábban Budán laktam azt hiszem, de ez a szálloda egy New York-i butikhotelre emlékeztet, úgyhogy nagyon szeretem, csodálatos itt lenni. Most meg már van egy fontosabb okom is, hogy ide jöjjek, itt megtaláltam a második családomat Karcsi személyében. (Darvai Károly, színpadi nevén Prince Majesty - a szerk.) Az egyik legcsodálatosabb dolog az utazásaim során az volt, hogy őt megismerhettem, nagyon keményen dolgozik, ami abszolút Michael Jacksonra vall, persze, hogy jó barátok is lettünk. Ritkán jön össze, hogy ilyen közel kerülj azokhoz az emberekhez, akikkel együtt dolgozol, sokszor egyenesen utálod őket, de mi barátok vagyunk, olyan, mint az öcsém, és ez csodás.

Áruld el, mi is ez a Dance Camp pontosan?
Michael sok mindenre megtanított, például arra, hogy gondoskodnunk kell a rajongókról, ez a Dance Camp is pontosan erről szól. Nincs rá egy konkrét szó, hogy mi is ez, de a lényege a tánc. A résztvevőket úgy fogom én is tanítani táncolni, ahogy engem is annak idején Michael, szeretettel és odafigyeléssel. Remélem, hogy jövőre vissza tudok majd jönni, szeretnék egy szemináriumot is tartani, aminek a keretében mesélhetnék Michaelről, megmutatnám a személyes videóimat. Sokszor azon gondolkodom, vajon helyes-e, amit csinálok, de próbálom a legjobbat kihozni belőle. Nem kell rá jelentkezni, mindenki meg van hívva! Ha szereted Michael Jacksont, a zenéjét, ha szeretsz táncolni, akkor ott a helyed. (Még több infót itt találsz

- a szerk.)

Nyilván mindenki arra kíváncsi, hogy milyen volt Michael Jacksonnal együtt dolgozni, tudnál erről kicsit beszélni?
Hú, megint el fogom sírni magam… Megváltoztatta az életemet. Vettem édesanyámnak egy házat, de nem csak a pénzről szólt, annyira jó volt olyan valakivel együtt dolgozni, aki ugyanannyira szeret táncolni, mint én. Ez az életem. Megismerkedtünk, de sokkal több lett belőle. Azt hiszem, nincs az egész univerzumban elég szó ahhoz, hogy kifejezzem, mit jelentett és még mindig mit jelent ő nekem. Annyira áldottnak érzem magam, mert járhatom a világot és megoszthatom mindazt, amit ő adott nekem. Életmegváltó, csodálatos, és fantasztikus érzés látni, hogy bármerre megyek, az emberek mindenhol szeretik őt. Azt kívánom, hogy bárcsak vele együtt élhetném át mindezt, mert annyira boldoggá tenné. De az emberek mindig csak várnak, ameddig egyszer valaki már nincs velünk, és csak akkor osztozunk a szeretetben. Együtt dolgoztam Whitney-vel, Prince-cel, már ők sincsenek köztünk, és bárcsak ők is mind átélhetnék ezt a szeretet velem együtt. Próbálok nem túl sokat gondolni erre, mert nagyon szomorúvá tesz, de igen, az egész életemet és a családomét is megváltoztatta.

Mik a legjobb közös emlékeid vele?
Egyszer láttam a fellépések listáját, és köztük szerepelt a szülővárosom is, és úgy örültem neki, de aztán később mégis kivették. Kérdeztem Michaeltől, hogy miért mondták le a koncertet, és ő szó nélkül azonnal ment és visszarakatta. Ilyen ember volt. Ez volt a legcsodásabb koncertünk, 53 jegyet kaptam tőle a családom számára, ami ugyebár nagyon sok pénzt jelentett, de Michael nem engedte, hogy kifizessem. Olyan sok boldog emlékem van vele, de talán ez az egyik legfontosabb.

Tudom, hogy nehéz, de meg kell kérdeznem: mi történt a halála után? Hogyan tetted túl magad rajta?
Az ágyamon ültem, és azt gondoltam, nem, ez nem lehet. A CNN-t néztem, "Michael Jackson kórházba került", oh, "Michael Jackson kómában van", uh, ez nem jó, majd végül bejelentették, hogy meghalt. Nem hittem el. Akkor jöttem el éppen LA-ből, tőle, és azt gondoltam, ez nem igaz. Vannak olyan napjaim, amikor még mindig úgy érzem, ez nem a valóság, mert még mindig vannak olyan kreatív pillanataim, amikor fel akarom hívni, hogy elmondjam neki… Már eltelt pár év, de azt hiszem, sosem fog ez elmúlni nálam. Sokszor fel akarom kapni a telefont és mondani neki, hogy haver, képzeld el, mi történt. De nem tehetem meg. Ekkor érzem valódinak, ilyenkor fáj. De arra kell gondolnom, hogy mennyi mindent tanultam tőle, hogy mennyire szerettem, és még mindig szeretem. Nehéz volt, csak ültem, azt hiszem, négy hónapig le voltam bénulva, de nem sírtam nagyon sokáig. Egy dokumentumfilmet forgattam akkor Londonban, majd ugyanazt Hollandiában, és rám szóltak, "Mr. Smith, azt kell mondania, hogy Michael Jackson volt…", én meg, oké, persze, és folytattam "Michael Jackson most", és akkor megint, "azt kell mondani, hogy volt". Abban a pillanatban, amikor kimondtam, elkezdtem sírni, és nem tudtam abbahagyni percekig. Mérges voltam, mert tudtam, hogy ennek nem kellett volna megtörténnie, ugyanezt éreztem Whitney-nél, Prince-nél is. Azért, mert valaki valamit állít, attól még ennek nem kell igaznak lennie - ezt éreztem.

Térjünk át kicsit vidámabb témára! Janet Jacksonnal is együtt dolgoztál, sőt a Michaelel közös klipjüket, a Screamet is te koreografáltad, ami ugye minden idők legdrágább videoklipje. Milyen volt a forgatás?
12,5 millió dollárba került az egész, és 12 napig forgattunk – napi egy millió. Senki nem csinált ilyet még akkor, és már ma sem. Ma már csak egy napig forgatnak, és kész! De Michael értette, hogy a művészet sokba kerül, ha valami maradandót akarsz alkotni, akkor pénzt kell rá költened. A Ghost is nagyon drága volt, a lemezkiadó nem is akarta kifizetni, Michael a saját zsebéből finanszírozta az egészet. A Thriller ugyanez, azt is ő fizette. Janet, Beyoncé, bizonyos emberek érti, hogy pénzt kell költeni a jó művészetre.

Mesélj Beyoncéról!
Egyszerűen csodálatos ember, tehetséges, igen, ezt tudjuk róla, de egy tényleg nagyon jó ember. Annyira kedves, és nincs benne semmi megjátszás. Azt hiszem, hogy Hollywoodban nagyon sok a "hollywoodi" ember, de ugyanakkor vannak "normális hollywoodiak" is, és ő teljesen normális. Emlékszem egyszer vett nekem sushit, mert tudja, hogy nagyon szeretem, és akkor is azt gondoltam, hogy ez a legaranyosabb dolog a világon, de nem? Nem kellett volna ezt tennie, de ő ilyen ember. Ő egyike azoknak, akiket nagyon örülök, hogy ismerhetek. Akárhányszor találkozunk, mindig ugyanolyan, már messziről kiált, hogy "LaVeeeeelle!" Egyszer együtt voltunk a World Music Awardson, és ott volt Michael is, megkértem rá, hogy adja át Michaelnek a díját, és ő egyből, "Persze, hogyne!". Jó művészek, jó emberek, áldva érzem magam, hogy velük dolgozhattam. Valóján a legnagyobb legendákkal mind együtt dolgoztam, Mick Jaggerrel is. Emlékszem 23 éves voltam, amikor együtt turnéztunk, és nem hitte el, hogy nem fogom cserbenhagyni. Mondtam is neki, ha úgy látod, hogy nem végzem jól a munkám, akkor kirúghatsz. Persze, hogy nem rúgott ki. Sokáig vele maradtam, a következő turnéra is elvittek. Nem mondanám, hogy ő volt a kedvencem, de nagyon szeretem Micket, sőt Prince-et, Michaelt és Beyoncét is, mind olyan csodásak, és nagyon keményen dolgoznak. Mindegyikük megváltoztatta az életemet. Csak így visszagondolok mindezekre, hallom ahogy beszélek róla, és be kell látnom, hogy csodálatos karrierem volt, pedig közben tényleg egy teljesen normális, átlagos ember vagyok.

Olvastam valahol, hogy 2001-ben hazaköltöztél, felhagytál Los Angelesszel, hazamentél, és gyerekeket tanítottál. Miért?
Elegem volt LA-ből. Ott éltem, de sosem voltam fizikailag ott, mindig valahol turnéztam, vagy forgattam, úgyhogy azon tűnődtem, miért fizetek annyit ezért a lakásért, ha ott sem vagyok soha. De a fő ok, amiért hazamentem, édesanyám mellrákja volt. Még mindig életben van, februárban volt a legutóbbi vizsgálata, és nyoma sincs ráknak! Anyuka kicsi fia vagyok, a Karcsi édesanyja is most már az én anyukám is, imádom, meg kell őt ismerni. Azt hiszem, a családi érzés hívott vissza Kentuckyba. Hiányzott. 17 éves koromban költöztem el, akkor persze alig vártam, hogy elhagyjam ezeket az embereket. De a 30-as éveimre rájöttem, már mindent elértem az életemben, ideje hazamenni. Szeretek gyerekeket ingyen tanítani, minden országban akadnak olyanok, mint én - szegénységben nőttem fel, és hál' Istennek volt egy művészeti iskola Louisville-ben, ahova be tudtam iratkozni. Ha csak egy gyereket is taníthatok, inspirálhatok, már megérte. Azt szoktam mondani nekik, "lehet, hogy a tánc nem a te asztalod, de használhatod arra, hogy fegyelmezzen". Nagyon szeretek tanítani, most is amikor csak tudom, csinálom, augusztusban Németországba megyek. Nem tudom, ha meg fogják engedni, de szeretnék elmenni az egyik menekülttáborba, és szeretném az ottani gyerekeket tanítani, szórakoztatni. Remélem, lesz rá lehetőségem.

És neked van családod, gyereked?
Nincsenek gyerekeim, néha vágyom rá, de amikor ülök egy repülőn és hallom ahogy ordítanak, akkor arra gondolok, nekem ez nem kell. De van egy férjem, a gyerekkori szerelmem volt, újra egymásra találtunk, és most minden jó. Ő sem akar gyereket. Van, amikor az örökbefogadáson gondolkodom, az anyám mindig azt mondta, "ha valamit akarsz az életben, találsz rá módot", úgyhogy lehet majd talán. Szeretném, ha egyszer lenne gyerekünk, nagyon szeretem Brazíliát, ott sok gyerek van… de nem hiszem, hogy ez meg fog történni. Most úgy szeretem az életemet, ahogy van.

Amellett, hogy táncos vagy, nagyon sok videoklipnek a koreográfiáját is te készítetted, ezt hogy kell elképzelni, ezek mind a te ötleteid, vagy közösen állítjátok össze az egészet?
A legjobbakkal ez mindig egy kollaboráció. Vannak olyan művészek, akik azt mondják, mondd, hogy mit csináljak, és én megteszem, de a Michaelek és a Beyoncék veled együtt benne akarnak lenni, mindenki hozza a saját ötleteit. Michael mindig azt mondta, hogy "fogjuk meg az egónkat, és dobjuk ki az ablakon, mert a legjobb ötletek így születnek". Vele így működött, hol az én ötleteim, hol az övé. De a vele való munka teljesen más volt, ezt majd a szemináriumból is látni fogod, sok kulisszák mögötti videóm van, amikor Michael nevet, tanít, táncol. Nagyon sokan ismerik őt, de csak a színpadról, azt szeretném, ha az igazi Michaelt is megismerhetnék, erről fog majd szólni a szemináriumom. Normális, átlagos ember volt, együtt sushiztunk, együtt ettünk gyümölcsöt, kajával, vizes lufival dobálóztunk, az emberek ezeket nem is tudják róla. Annyit szórakoztunk Neverlandben, egy örök gyerek volt, egyszer mondtam is neki, nem akarok innen soha hazamenni, és azt válaszolta, "nem is kell, ha nem akarsz, nem kell elmenned". Ez az egyik dolog, ami a legjobban hiányzik belőle, a nagylelkűsége és ahogy tudott szeretni. Szeretnünk kell egymást, muszáj! Nem mindig könnyű, de meg kell próbálni, és erre ő tanított. Azt mondta, "LaVelle, akit nem szeretsz, öld meg a kedvességeddel", és ezt próbálom tenni, ha bármikor olyan emberrel találkozom, akit nem kedvelek, ezt mondogatom magamban. Szeretnünk kell egymást, bármi is legyen, szerintem ezt jelenti embernek lenni: szeretni egymást a csúnyaságokon, a gusztustalanságokon is túl. Nyissuk meg a szívünk, és szeressük egymást! Azt hiszem, a világ egy jobb hely lenne, ha mindannyian ezt tennénk. Őrültségnek hangzik, ugye? De hiszek benne, hogy lehetséges. 10 év múlva 60 éves leszek, és remélem addigra jobbá lesz ez a világ. Én meg fogom tenni az én részemet.

Interjú: Nagy-György Borbála