"Érdekes volt látni, milyen kihívásokkal kell ma megküzdenie egy pedagógusnak”- Interjú Zsigmond Emőke színésznővel
Zsigmond Emőke játssza az egyik főszerepet, egy tanító nénit a Tiszeker Dániel rendezte Nagykarácsony című romantikus vígjátékban, mely november 25-től lesz látható a hazai mozikban. A fiatal színésznő huszonöt évesen már főszerepet kapott a Nemzeti Színházban, a János vitézben, szerepelt többek között az Egynyári kalandban, a #Sohavégetnemérős vígjátékban, s egy rövid szabadúszó periódust követően leszerződött az Örkény Színházhoz, ahol időről időre találják meg kihívásokkal teli szerepek. A nemsokára debütáló filmről, marosvásárhelyi „örökségről” és a maximalizmus megzabolázásáról is beszélgettünk vele.
Ezeket láttad már?
Meglehetősen hosszúra nyúlt a Nagykarácsony forgatása, de még ennek ellenére is tudtátok magatokat tartani a tervekhez – advent első hetében a mozikba kerül a film.
December 29-én kezdődött a munka, februárban a Várkert Bazárban forgattunk, márciustól viszont le kellett állnunk a pandémia miatt. Tavasz végétől kezdtünk újra dolgozni, és június 20-án volt az utolsó forgatási nap. Jó kihívás volt akkor az Erzsébet téren téli cuccban forralt bort szorongatni. Az operatőrnek, Pataki Ádámnak, úgy kellett kitalálnia a kameramozgást, hogy ne bukjunk le a zöld fákkal a háttérben.
Úgy tűnik, Tiszeker Dániel rendező ezzel a karácsony témájú alkotással megtalálta a rést a hazai filmipar pajzsán.
Valóban hiánycikk itthon a karácsonyi film. Szerettünk volna olyan mozit csinálni, amit az ünnepek közeledtével minden évben szívesen néznek meg az emberek, s ami felhívja a figyelmet arra, hogy, ha baj van, megéri segítséget kérni.
Mit szabad tudni a történetről?
A főszereplő Lantos Arnold (Ötvös András) egy kiváló tűzoltó. Azzal telik majdnem minden napja, hogy életeket ment, másokon segít, de egy este kicsúszik a lába alól a talaj. Hogyan hozza le az öngyilkosjelöltet, (Mészáros Máté) a Citadelláról úgy, hogy tériszonyos lett?! A „segítséget” a karácsonyi vásárban találja huszonkét gyerek és a tanító nénijük, Bárány Eszter személyében.
Milyen a te Esztered?
Ő egy rendkívül lelkes kezdő tanító néni, aki először rendezi az éves iskolai betlehemes játékot a Budapesti Karácsonyi Vásárban. Alapvetően nagyon segítőkész, de nehezen kapcsolódik a férfiakhoz, vagyis amilyen magabiztos pedagógusként, annyira bizonytalan saját maga életének menedzselésében. Mindent egymaga próbál megoldani: mindent beszerez, és mégis retteg a kudarctól. Nagyon kevés önbizalma van.
Édesanyád valóban pedagógus Vácott a Földváry Károly Általános Iskolában. Fordulhattál hozzá a felkészülés során tanácsért, segítségért?
Hogyne, sőt, amikor megkaptam a forgatókönyvet, egyértelmű volt, hogy segítséget kérek tőle, mert szerettem volna szuper tanító néni lenni a kamerák előtt. Be is ülhettem néhány órájára, hogy megfigyeljem a gyerekeket, a reakcióikat, a köztük lévő viszonyrendszereket. Szerettem volna tudni, mi fogja meg őket, mivel lehet egy osztályt lekötni. Érdekes volt látni, milyen kihívásokkal kell ma megküzdenie egy pedagógusnak, illetve, hogyan tartja fenn a különféle habitussal és személyiséggel megáldott gyerekek figyelmét.
Aztán Tiszeker Dani, a film rendezője segített megismerkedni a 22 fiatal kollégámmal. Kaptunk pár napot a forgatás előtt, sokat játszottunk. A gyerekek sokkal gyorsabban egymásra hangolódtak, szinte azonnal megjegyezték egymás nevét, míg nekem tepernem kellett, hogy mindegyikőjüknek megtanuljam a valódi nevét, a szerepnevét, illetve a betlehemes játékban használt nevét (nevet). Szerencsére a személyiségük megkönnyítette a memorizálást.
Te milyen voltál gyerekként?
A szüleim baráti társaságában sok volt a velem egykorú gyerek. Amikor együtt voltunk, előadásokat készítettünk a felnőtteknek. Emlékszem, hogy Vágó István show-t is rendeztünk: készültünk kérdésekkel, jegyeket szedtünk, volt benne reklám is, mint az igazi vetélkedő közben, és erőnek erejével tereltük a szüleinket a nappaliba. Ők voltak a versenyzők és a közönség. Iskolásként mindig nagyon meg akartam felelni, folyton edzésekre, versenyekre jártam, mindenből kitűnő voltam. Utólag úgy érzem, beleférhetett volna pár rossz jegy, bandázás a társakkal, vagy egy-két hiányzás. Egyetemen aztán elkezdtem lazábban felfogni a dolgokat, mert rájöttem, hogy lehetetlen mindenkinek megfelelni, és nem is szükséges. A lazább hozzáállás sokszor jobb dolgokat tud szülni.
Marosvásárhelyen születtél, egyéves voltál, amikor családoddal Budapestre, költöztetek. Mit ad hozzá a személyiségedhez, hogy Székelyföldről származol?
Amikor már volt annyi pénzünk, hogy nyaranta szedjük a sátorfánkat, akkor elutaztunk Marosvásárhelyre, a szüleim, az öcsém és én. Anyuék sok dolgot megmutattak, megismerhettünk néhány rokont is. Erdélyi és magyar hagyományok szövik át az életem, ez főleg a szókincsemben mutatkozik meg. Amikor Vácott elkezdtem az általános iskolát, rádöbbentem, hogy egy csomó olyan szót használok, melyek hallatán itthon csak pislognak. Az atlétatrikót otthon majónak hívjuk, a gogos a piros színű édes paprika, a lapító vágódeszka, a potyoló, a klopfoló, a dörgölő a konyharuha.
2015-ben végeztél a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Mi fogott meg ennyire a színészetben?
Eleinte a külsőségek: nagyon vonzottak a szép jelmezek, az abroncsos ruhák, és az a titokzatosság, ami a színészeket körbelengi. Ebből is látszik, hogy fogalmam sem volt, miről szól valójában a színészet. Egyetemen értettem meg a dolog esszenciáját, és egyre izgalmasabbnak találtam ezt a hivatást.
Nem vagy egy félős színésznő: te magad hívtad fel Mácsai Pált, az Örkény Színház igazgatóját, hogy szívesen dolgoznál a Madách téri teátrumban.
Ültem azért a telefonszáma felett két hónapot, mire fel mertem őt hívni. Elmondtam, hogy Zsigmond Emőke vagyok a Marton-osztályból és nagyon érdekel az Örkény társulata, boldog lennék, ha lenne lehetőségem velük dolgozni. Ezután Mácsai Pál és Bagossy László főrendező eljöttek megnézni egy előadásban, később pedig felajánlották a Mesél a bécsi erdő női főszerepét. Rendkívüli módon örültem, emellett kíváncsi voltam a társulatra – nagy vágyam volt, hogy figyeljem őket és tanulhassak tőlük. Az elmúlt években sok szép, kihívásokkal teli szerep talált meg, ott van például az Édes Anna, Az üvegbúra, a Secondhand, A legyek, vagy a ’84.
Talán egyetértesz azzal, hogy a színészet önismereti munka is. Mit tudtál meg magadról az évek során? A konfliktusokba például beleállsz?
Eleinte nagyon nehéznek éreztem elmondani a véleményem egy-egy darab kapcsán. Segítséget se nagyon kértem, igyekeztem mindent magam megoldani, mert nem akartam, hogy a többiek problémázósnak gondoljanak. Ma már sokkal bátrabban jelzem, ha valamit másképp gondolok, és könnyebben kérek segítséget. A Nagykarácsony Bárány Esztere is nehezen tud konfrontálódni, inkább kibújik az ilyen helyzetekből, és megpróbálja maga megoldani a problémákat. De ahogy ő, úgy én is fejlődőképes vagyok ebben.
Jónás Ágnes
Yohji Yamamoto: „Az igazi divat eltűnőben van, de amíg élek, harcolok érte”