A tiszalúci amatőr színjátszó csoporttól az Örkény Színházig - Interjú Józsa Bettina színésznővel

Már gyerekként is szerettél szerepelni?

Gyerekként sokkal jobban szerettem. Nem volt súlya, csak a játék öröme volt. Már általános iskolában kitaláltam magamnak, hogy színésznő szeretnék lenni. Tiszalúcon, ahol felnőttem, indult egy amatőr színjátszó csoport, amihez örömmel csatlakoztam. Musicaleket és ünnepi műsorokat csináltunk, ének- és szavalóversenyekre jártunk. Szerettem ezeket a megmérettetéseket. Ma már sokkal görcsösebb vagyok.

A színészet iránti rajongásod nem hagyott alább, és rögtön az érettségi után a Színház- és Filmművészeti egyetemre felvételiztél.

Elsőre nem vettek fel, amit nem is csodáltam, ugyanis borzasztóan sikerült az első rosta. Nem ismertem senkit, nem volt önbizalmam, még az is problémát jelentett, hogy hangosabban beszéljek. Persze nem adtam fel, és jelentkeztem a Pesti Magyar Színiakadémiára, ahová felvettek. Az itt töltött három év alatt sok tudással gazdagodtam, és sokkal bátrabban indultam neki a felvételinek. Novák Eszter és Selmeczi György lettek az osztályfőnökeim.

A diploma megszerzése után egy év szabadúszás következett, majd 2020 augusztusában az Örkény Színházhoz szerződtél. Hogy érzed magad itt? Hamar befogadott a társulat?

A társulat nagyon befogadó, a légkör megnyugtató, és mikor az ember belép, azt érzi, hogy biztonságban van. Csendes, szorongóbb személyiség vagyok, aki munka közben tud leginkább felszabadulni, úgyhogy számomra a beilleszkedést nagyban megnehezítette a sok leállás, amire a Covid miatt kényszerült a színház. De ami késik, nem múlik.

Andromakhé című előadás, Örkény Színház

Fotó: Puskel Zsolt

Mi volt a leghasznosabb tanács, amit a mestereidtől kaptál?

Nehéz egyet kiemelni, de amiből sokszor merítek erőt nem csak a szakmában, hanem az életben is, az Novák Eszter gondolata: ha nem megy valami, az önsajnálat nem visz előre, el kell érni azt az állapotot, hogy dühös legyek magamra, mert akkortól kezdve tudok majd építkezni is.

Volt emlékezetes bakid?

Az egyik Kiváló dolgozók előadás alatt elfelejtettem levenni a flamingós maszkomat, mielőtt színpadra léptem, de sokáig egyáltalán nem tűnt fel, csak mikor megláttam magam egy plexi falban visszatükröződni. Szerencsére keveset hibázom, és az is kimerül kisebb nyelvbotlásokban.

Hogyan küzdöd le a lámpalázat?

Az előadás előtti két óra teljes feszültségben telik, ilyenkor szeretek egyedül lenni és elvonulni valahova, vagy az öltözőben ülni. Sajnos gyakran mondom magamban a szövegem, amit tudom, hogy nem lenne szabad, de erről még nem sikerült leszoknom. Aztán az izgalom általában színpadra lépéskor elmúlik, ekkor már csak a feladatomra és a partnereimre koncentrálok.

Van bevált módszered szövegtanulásra?

Valamiért ragaszkodom a rózsaszín szövegkiemelőhöz. Olyan, mintha csak így tudnám megtanulni a szöveget. Hál’ istennek gyorsan tanulok, van, hogy egyszer elolvasok valamit, és vissza tudom mondani. Emiatt sokat hecceltek az osztálytársaim.

Párod, Tasnádi Bence szintén színész, a Katona József Színház társulatának a tagja. Voltatok valaha féltékenyek egymás szakmai sikerére?

Nem, és ezt Bence nevében is nyugodtan mondhatom. Nem érzem hátránynak, hogy mindketten szakmabeliek vagyunk, sőt! Amiben csak tudjuk, támogatjuk egymást, és figyelemmel kísérjük a másikat, ha kell, kritikát is élesen tudunk megfogalmazni egymással szemben.

Meggyeskert című előadás, Ódry Színpad

Fotó: Éder Vera

Úgy tudom, egy időben estetek át a koronavíruson.

A járvány első hullámát, pontosabban azt, hogy sok szabadidőm lett, nagyon élveztem. Mindenbe belekaptam: horgoltam, makraméztam, sokat voltunk vidéken, folyton kirándultunk. A második hullámnál már jóval türelmetlenebb voltam, meguntam mindent. Most végre újra beindult az élet, elkezdődtek a próbák. Felemelő a kollégákkal, barátokkal találkozni, és egy-egy pillanatra megfeledkezni erről az elmúlt egy évről.

Jónás Ági