"A barátaim szerint már nem is látszom japánnak" - interjú Daichi Uematsu táncművésszel

A balett nagyon sokáig ‘fehér’ táncműfajnak számított, mert az európai kultúrában fejlődött és fekete bőrű vagy ázsiai táncosokat csak elvétve lehetett látni a világ színpadain. Szerencsére ez az elmúlt egy-két évtizedben sokat változott, de mégis, mi vezetett egy fiatal japán táncost Győrbe?

Balettművészként végeztem a Fukuoka Kanako Balettiskolában, Sagaban, majd Hyogoi Ais Ballet-ben képeztem magam tovább. Ezután elnyertem egy ösztöndíjat Bécsbe és ekkor már egészen közel voltam Győrhöz. A Wiener Staatsoper Balettiskola hallgatója voltam és a vezető tanárom, ifj. Harangozó Gyula, magyar volt. Ő nagyon jó barátságban állt Kiss Jánossal, a Győri Balett akkori igazgatójával és beajánlott hozzá. A táncegyüttesek általában évente hirdetnek meg táncos válogatásokat, de nekem nem kellett ezen részt vennem, mert Kiss János megnézett, megtetszett neki a munkám és azonnal meghívott az együtteshez.

Ennek lassan tizenegy éve és te még mindig Győrben vagy, pedig nem jellemző, hogy fiatal táncosok ennyi időt töltsenek el ugyanannál az együttesnél…

Ez így van, többször is terveztem, hogy elmegyek, hogy kipróbáljam magam más társulatban is. Egyeztettem Jánossal, elmondtam neki, hogy nem amiatt tervezem a kilépést, mert nem vagyok elégedett a Győri Balettel - ellenkezőleg - csak vágyom az új kihívásokra. Szeretném magam kipróbálni más műfajokban, más országokban, más együttesben, más koreográfusok keze alatt. Be is válogattak más társulatba, de végül sosem írtunk alá szerződést, inkább maradtam. Egy belső hang mindig azt súgta, hogy lehet, hogy mégis inkább maradnom kellene Győrben. A Győri Balettben sok új stílust ki tudok próbálni és most azt érzem, jól döntöttem. Igazán boldog vagyok itt, nagyon sokat változtam az évek során.

Hogyan fogadták a japán barátaid, hogy Magyarországon telepedtél le?

A barátaim mindig azt mondják, amikor haza látogatok, hogy már nem is látszom japánnak! (Nevet) Olyan lettem, mint egy európai. Érdekes ezt hallanom, mert én nem így érzem. Az biztos, hogy magabiztosabb vagyok az emberi kapcsolatokban és helyzetekben. Észrevettem azt is, hogy amikor Japánban beszélgetni kezdek az emberekkel, eleinte mindig zárkózottak, visszahúzódóak, de amikor látják az “európai” személyiségemet, akkor jobban megnyílnak nekem.

Mit gondolnak a japánok a magyarokról a te benyomásod szerint?

Ne kérdezz ilyet, mert rosszul fog hangzani… (nevet) Sajnos a japánok nem tudnak sokat a magyarokról és a magyar kultúráról. A legtöbb japán nem tudja, hol van Magyarország. Sokszor el kell magyaráznom, hogy Európában van - Ausztriával határos ország. Még a telefonomat is elő szoktam venni, hogy megmutassam a térképen és fotókat keresek, hogy el tudják képzelni. A fényképek láttán mindig elámulnak és nagyon egzotikusnak találják Magyarországot. Akkor mindig azt mondom nekik, hogy ‘Most már el ne felejtsétek Magyarországot!’ (Nevet)

Mit szóltak a szüleid ahhoz, hogy ilyen fiatalon a ‘világ végére’ mentél, elszakadtál tőlük, Japántól és a kultúrádtól?

Anyukám már háromszor járt itt és mindig egy hónapot marad. Tudni akarja, hogy milyen az életem Európában. Belenéz a próbákba, megnézi, hogyan élek Győrben. Eddig még nem volt panasz, mindig elégedett volt. (nevet) Egyébként büszke rám. Nagyon közel állunk egymáshoz és sokat beszélünk telefonon is.

Számodra mit jelent Magyarország?

Nekem Győr jelenti Magyarországot első sorban, a társulat pedig olyan, mint egy nagy család. Nagyon jóban vagyunk egymással, ezért - mint egy igazi családban - sokat veszekszünk és civódunk is…(Nevet) De ez kell ahhoz, hogy megszülessen a minőségi munka. Jól tudok magyarul káromkodni is egyébként. Imádom a magyar káromkodásokat! Persze a japánoknak is megvannak a maguk káromkodásai és azokat is használom, ha szükséges! (Nevet)

Amikor hazautazol Japánba, akkor a civil vakációdat töltöd otthon vagy a szakmai tapasztalataidat is demonstrálod - mondjuk mester kurzusokat adsz vagy táncosként színpadra lépsz?

Egy táncos sohasem “csak” pihen, mert a testét nem hanyagolhatja el. A volt táncstúdiómban minden nap tréningezek. Ilyenkor látni szoktam, ahogy a fiatal növendékek csodálattal nézik a munkámat, de nagyon félszegek és nem jönnek oda hozzám, csak szégyellősen mosolyognak. Egyelőre nem érzem, hogy tanítanom kellene, de táncosként két-három meghívásnak már eleget tettem és léptem fel Japánban.

A japán kultúrában a tánc egészen más irányban fejlődött, mint az európai tánckultúrában. A gésáktól a ma is népszerű butoh-ig, valamint a progresszív kortárs táncig egészen más út vezetett. Mennyire népszerű a klasszikus balett Japánban?

Nagyon. Rengeteg fiatal szeretne klasszikus balett táncos lenni, de nagyon nehéz az út és ami furcsa, hogy a balett népszerűsége ellenére Japánnak nincs nemzeti balett társulata… Nem kapunk semmilyen támogatást az államtól. Tokióban két-három nagyon magas színvonalú balett együttes működik, de a táncosok nagyon nehéz helyzetben vannak, mert a tánc nem biztosít számukra megélhetést és ezért más munkát is kell vállalniuk mellette. Ebben az értelem nem létezik professzionális tánc Japánban, csak a szakmai minőség tekintetében.

Ennek fényében kivételes, hogy egy komoly európai táncegyüttes szólistája lettél. Bizonyára sok ember elismerését vívtad ki ezzel otthon…

Sok gyerekkori barátom van, ők látják a fejlődésemet. Látták, hogy milyen ügyetlen balett növendék voltam (nevet) és látták az átalakulásomat. Mikor fellépek Japánban, akkor meg tudom mutatni, mivé fejlődtem, hol tartok most és ez sokat jelent számomra.

Ennek ellenére van klasszikus táncos képzési rendszer Japánban?

Igen van és kifejezetten erős a képzés, mi orosz és amerikai mesterekkel is dolgoztunk. A japán klasszikus balett képzés viszont a technikára koncentrál. Precízen megtanítják a pozíciókat, a lépéseket, a balett összes mozdulatát. De egy dolgot nem tanítanak meg: azt, hogy hogyan kell érzéseket kifejezni a művésznek a színpadon, a művészi előadásmódot. Nem akarok általánosítani, lehetséges, hogy azért élem így meg, mert viszonylag korán elkerültem otthonról és lehet, hogy a mestereim még túl fiatalnak ítéltek meg ahhoz, hogy mindezt megtanítsák. De ahogy megérkeztem Bécsbe, azonnal láttam, hogy hogyan kell a táncosnak játszania a színpadon és a bécsi mestereim azonnal korrigálni kezdtek. Az elején nem volt könnyű, új kihívást jelentett, de felismertem, hogy ez nagyon fontos része a táncnak, sőt, talán a legfontosabb adalék, hogy táncművészként ki tudd magad fejezni a színpadon és meg tudd formálni a karaktert, akit alakítasz. Japánban csak a technika érdekelt, hogy hányat tudok forogni, milyen magasra tudok ugrani. Nem foglalkoztam azzal, hogy megformáljam és átéljem a szerepet.

A való életben sem mutatják ki az érzéseiket a japánok?

A mi kultúránkban nagyon fontos szerepe van a mély lelkiségnek de a válasz igen, a felszínen nem mutatunk érzelmeket. Már kisgyerekkorban megtanuljuk, hogy el kell rejteni amit gondolunk és érzünk, például a haragunkat. De így van ez más érzelmekkel is. Az emberek talán félnek kinyilvánítani az érzéseiket, mert nagyon tartanak a visszautasítástól.

Akkor bizonyára hosszú út vezetett számodra odáig, hogy a GisL-ben még egy színpadi csók is elcsattanhasson…

Az én teóriában ma már először kell megszületnie érzelmileg egy karakternek és a technika onnantól kezdve magától működik. Ha megszületik bennem a szerep, mozgásba hozza a testemet is. A partnerek is sokat tudnak segíteni egymásnak. A GisL-ben Herkovics Adria a partnerem, akit 12 éves kora óta ismerek és emlékszem rá tehetséges fiatal növendék korából. Most együtt táncolunk és nagyon jó barátok is vagyunk a civil életben. Bízunk egymásban - a színpadon is, ezért a közelség nem okoz problémát. Velekei László koreográfus pedig szabad kezet adott nekem Albrecht érzelmi megformálásában. Azt hiszem, bízott bennem technikailag és a kifejezőerőmben is - és ez nagyon fontos dolog táncos és koreográfus között.

Lajkó Félix - Győri Balett: GisL, táncol: Herkovics Eszter Adria és Daichi Uematsu

Fotó: Kállai-Tóth Anett

Hogyan látod a jövődet? Útra kelsz, hogy beteljesíts szakmai szerepálmokat és elhagyod Győrt egy napon?

Változatos és nagyszerű szerepeket táncoltam végig mostanáig Győrben. A repertoár színes, alakítottam Rómeót a Rómeó és Júliában, volt gonosz szerepem, voltam japán és török(!) is (nevet) a színpadon. Nincsen igazán szerepálmom. Crytsal Pite koreográfussal viszont szívesen dolgoznék újra. Nagyon inspiráló volt számomra szakmailag és emberileg is. Időközben Velekei László vette át a Győri Balett vezetését és nagyon sok új izgalmas feladatot kaptunk. A nemzetközi szakma is felfigyelt ránk. Egy bécsi versenyen adtuk elő az ő koreográfiáját és a híres Vladimir Malakhov-nak annyira megtetszett a produkció, hogy meghívott bennünket egy berlini gálára. Ez komoly szakmai siker és fontos, hogy más országokban is megismerjenek minket. New York-ban is vendégszerepeltünk már. Ez egyelőre elég kitekintés a világba, mindenem megvan Győrben és most már nem is tervezem, hogy elhagyjam a várost és az együttest. Úgy érzem itthon vagyok.

És egy kis érdekesség, aki Győrben meg akarja kóstolni a GisL koktélokat a Botanica Caffe & Bar-ban:

Albrecht - Daici - koktélja

Skarlát - A japán indián

-Hendrick's Gin

-Matcha Tea

-Ananász

-Kwai Feh - Lychee

-Soda

Giselle - Adria - koktélja

GisL - A halott menyasszony:

- Havana aneyo 3 years rum

- Orgeat

- Lime

- Soda

- Creol Bitter

- Cabernet Franc topping

Vida Virág