A Harry Potteren nőttem fel, de Hermione volt az én igazi hősöm
Látszólag nem igazán erőltette meg magát, hogy szimpatikus legyen - adnék is 10 pontot a Griffendélnek. Viszont okos volt, magabiztos, és idővel azt is bebizonyította, hogy végtelenül lojális. Az 1997-ben megjelenő első Harry Potter könyvből készült mozit pont 21 éve mutatták be. Ezzel egyidőben pedig olyan komplex női hőst kaptunk Hermione Granger formájában, aki intellektuális nagykövetként hódította meg a világot úgy, ahogy korábban női hős nem: az eszével és az elszántságával.
Ezeket láttad már?
Kylie Jenner nem volt sehol, amikor Hermione Granger lefektette a self made alapjait. És hiába fiktív karakter, tette mindezt tűpontosan és ellenkezést nem tűrően, majd bebizonyította, hogy lehet neked a legjobb sztorid, állhat mögötted egy olyan mítosz, amitől leszakad a mennyezet, az intellektuális fölény behozhatatlan előny. Ha Hermione Granger nincs, mint valami okos kis deus ex machina, Harry valószínűleg az első regény végére hullazsákban végzi. A Harry Potter-generáció egy részének személyisége pedig egészen biztosan más popkulturális ikon befolyása alatt formálódik.
Miért akarnál Barbie lenni, ha lehetsz Hermione Granger is?
A karakter iskolapéldája a mindegy, hova születsz, csak az számít, mit kezdesz a képességeiddel szlogennek. A mugli szülőktől származó, varázsképességekkel bíró Hermione is pontosan tudta, mekkora hátránnyal indul aranyvérű társaihoz képest, éppen ezért nem derogál számára, hogy teljes elánnal álljon bele önmaga fejlesztésébe. Mondjuk más választása nagyon nincs is. Életem első nagy iskolai erőfeszítéseit is neki, pontosabban a hozzáállásának köszönhetem, mert kíváncsi voltam, mi történik az életemben, ha Hermione-üzemmódba kapcsolok. Tetszett, ahogy mindenkit lesöpör a pályáról az eszével, ahogy élményként éli meg a fejlődést, hogy pengébb és gyorsabb a társainál, hogy akkor is megoldásokat keres, amikor a többiek a klubbhelyiségben lazulnak vagy egyszerűen megadják magukat a hormonjaiknak, meg az elszabadult kamaszkori hullámvasútnak. De leginkább az tetszett, hogy megmutatta, nem kell zseniálisnak születned ahhoz, hogy szorgalommal, kitartással és idővel végül mégis azzá válj.
A Barbie-láz sosem kapott el, de Hermione, a határait örömmel feszegető, két lábon járó öntudatosság archetípusa a legelső találkozásunk után felébresztette bennem a vékony kis hangot: én is ilyen akarok lenni! Volt abban valami felszabadító, hogy a legnagyobb hercegnő csúcsforgalomban jött egy lány, átvágta a rózsaszín szmogot, amitől évek óta fulladoztam és nem találtam a helyem, majd bebizonyította, hogy nem kell mindenáron szépnek lenned ahhoz, hogy boldogulj, hogy magabiztos legyél. Ugyanakkor nem hajhássza a népszerűséget sem, és inkább olyan, mint valami spin doktor: jól elirányít a margóról, miközben Harry Potter imázsa éveken keresztül szántja szépen a történetet. De vajon mit gondol róla a pszichológia és a szociálpszichológia?
A perfekcionistákat lelövik, ugye?
Dr. Janina Scarlet okleveles klinikai pszichológus szerint Hermione OCD-s (kényszerbeteg), innen jöhet a mindent elárasztó perfekcionizmusa is. Fél attól, hogy tökéletlennek tűnjön, hogy hibázzon, és mindennél jobban retteg a kudarctól. Hogy mindezt elkerülje, vagy legalább csillapítsa magában kicsit az ebből fakadó félelmet, temérdek energiát pakol a tanulásba és a munkába. Ugyanakkor a szakember szerint is elképesztően reziliens, vagyis képes a gyors változásra, ha a helyzet úgy kívánja. Az elvei felülírják a megfelelni akarását, hiszen egy sor iskolai szabályt szeg meg már az első részben is.
Emellett lojális, és kész otthagyni a legnagyobb stabilitást adó teret az életében (a Roxfortot), hogy kövesse Harry Pottert a horcruxokat felkutató küldetésében, na meg a saját bőrén tapasztalja meg a diszkriminációt, és küzd ellene teljesen nyíltan. De ennél is többet tanulhatunk tőle arról, mit kezd az egész életén átívelő nagyfokú szorongással, amit a pszichológus szerint végül soha nem sikerül legyőznie: Nem hogy nem tartotta vissza attól, hogy hős legyen, de egyenesen ez tette azzá a hőssé, akivé vált.
A pszichológus szerint a szorongás teljes kiiktatására egyébként nincs szükség, hiszen pont arra szolgál, hogy figyelmeztessen minket a veszélyekre, vagy motiváljon, hogy keményebben dolgozzunk és jobb emberré váljunk.
Stréberek lázadása
Van egy pont, már rögtön az első Harry Potter-történetben, amikor Hermione Granger szabálykövető eminensből részmunkaidős lázadóvá válik, méghozzá a troll incidens – mutat rá egy szociálpszichológiai tanulmány. Hermione azért menekül sírva a mosdóba, ahol később találkozik a trollal, mert elcsíp egy félmondatot Rontól, aki szerint „rémálom ez a lány. Nem csoda, hogy mindenki utálja!”. Ez a rémes lány még aznap este úgy dönt: megváltozik, hogy beilleszkedjen. Kész hazudni a tanárainak is, hogy megvédje Harry Pottert és az egyébként őt ekéző Ron Weasley-t.
A látszólagos engedetlensége viszont pont a megfelelés eszköze, hogy integrálódjon a Harry-Ron csapatba. A Harry Potter könyveket és filmeket elemző szociálpszichológusok úgy vélik, a történetek egyik legfontosabb aspektusa és mozgatórugója a valahova tartozni akarás, a beilleszkedésre való igény, és az, hogy ez mennyire befolyásolja a sikereinket, a kudarcainkat, valamint azt, akivé válunk. Szerintük a sztori egyik legnagyobb érdeme, hogy sikerült némileg átformálnia bennünk, hogy az engedelmességet alapvetően pozitív értékként kezeljük.
Sőt: egyenesen rámutat, hogy bizonyos esetekben egyenesen etikusabb és felelősségteljesebb döntés születik az engedetlenségből – gondolj csak Dumbledore seregére mint a diákok egymás között tartott mágia workshopjára, amit a szabályoknak ellenszegülve, a legnagyobb titokban voltak kénytelenek megtartani. Hermione pedig úgy járja be ezt a meglehetősen bátor utat, hogy közben retteg a hibázás lehetőségétől és az elutasítástól. Viszont nem reked meg, tud, és mer is döntéseket hozni, és pályafutása alatt nem mellesleg átpozícionálja a könyvmolyokat, az okos lányt pedig az izgalmas kategóriába helyezi. Már csak ezért is rá emelem a nem létező vajsörömet, és állok le bárkivel bátran vitatkozni, aki szerint nem ő a Harry Potter-sztorik egyértelmű hőse.
