Élt 26 évet, és halálra ítélték, mert megvédte magát, miután megpróbálták megerőszakolni
A szexuális zaklatás globális jelenség. Az, hogy a hatóságok nem hisznek a nőknek, szintén. Így a sértetteknek az állam nem hogy igazságot nem szolgáltat, de sokszor még ellenük indul eljárás. A nyugati világban ez többnyire rágalmazási, becsületsértési perek formáját ölti, Iránban azonban az áldozat az életét is kockáztatja, ha megpróbálja magát megvédeni, és kiáll az igaza mellett. Egy ilyen esetet mutat be a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) Hét tél Teheránban c. versenyfilmje január 30-án és 31-én.
Ezeket láttad már?
Irán a női jogok szempontjából jelenleg a világ egyik legelmaradottabb országa: a Világgazdasági Fórum 2023-as Global Gender Gap jelentése 146 ország közül a 143. helyre sorolta. (Algéria, Csád és Afganisztán foglalja el az utolsó három helyet. A rangsort Izland vezeti, nyomában a skandináv országok. Magyarország a 99. helyen áll.) 2023-ban a Nobel-békedíjat Nargesz Mohammadi iráni emberi jogi aktivista kapta, aki jelenleg is börtönben sínylődik. Mohammadi a kilencvenes évek óta kampányol a nők jogaiért és a halálbüntetés eltörléséért.
Jogvédő szervezetek szerint az ismertté vált halálbüntetések 90 százalékáért jelenleg három ország, Irán, Szaúd-Arábia és Egyiptom felelős. (Kínában kerül sor valószínűleg a legtöbb kivégzésre, de onnan nem tudnak a szervezetek pontos adatokat nyerni.) Iránban 2022-ben 576 olyan kivégzés történt, mely a jogvédő szervezetek tudomására jutott. Az Amnesty International adataiból azt láthatjuk, hogy az évek múlásával a számok nem csökkennek, sokszor inkább még nőnek.
Pedig nem volt mindig ilyen lesújtó a helyzet Iránban: az 1925 és 1979 közt hatalmon levő Pahlavi dinasztia igyekezett modernizálni az országot. A nők munkát vállalhattak, és 1935-től egyetemre járhattak. 1936-ban nemhogy megszüntették a kötelező hidzsáb és a csador viselését, de – a ló másik oldalára átesve – egyenesen betiltották ezek használatát. 1963-ban törvénybe iktatták a nők szavazati jogát, pár évvel később pedig azzal büszkélkedett az ország, hogy atomfizikusainak egynegyede nő.
Verés egy zenekaros pólóért
1979-ben viszont – sajnos sok nő támogatásával, akik csadorviseléssel fejezték ki szimpátiájukat – hatalomra jutott Homeini ajatollah. Az új vezető igyekezett visszavinni az országot a középkorba, korlátozta a nők munkavállalását és továbbtanulását, bezáratta a családtervezési központokat és óvodákat, és a nők szerepét egyedül az anyaságban jelölte ki. 1979. március 8-án a nők tömegtüntetést tartottak a kötelező hidzsábviselés ellen, de a rezsim a következő években erőszakkal szerzett érvényt a rendelkezésnek.
Az ellenszegülők 74 korbácsütést kapnak, és az utcán folyamatosan járőrözik az erkölcsrendészet – lelkes női tagokkal is. Marján Szatrapi író, képregényrajzoló egyik művében elmeséli, hogy gyerekként egy zenekaros pólóért be akarta vinni egy női erkölcsrendész, de sírás, könyörgés hatására nagy nehezen elengedte. Mahsza Amini 2022 decemberében nem volt ilyen szerencsés: az erkölcsrendészek megverték, és belehalt sérüléseibe. Ennek nyomán országszerte tüntetések kezdődtek, melyeket kegyetlenül levertek, eddig legalább ötven halálos áldozatról lehet tudni.
Ellenállók persze mindig felbukkantak (illetve akadtak rövidebb, némileg enyhülős időszakok is), és a nők igyekeztek a körülmények dacára is érvényesülni különböző szakmákban, a tudományban, a művészetben, a politikában és a sportban. Az erkölcsökkel összefüggő törvények azonban mindvégig nagyon szigorúak maradtak, például a házasságon kívüli szexért 100 korbácsütés jár, többszöri elkövetés után pedig akár halálbüntetés.
Ha nem a hatóságok büntetnek a kihágásért, akkor a saját családtagok: 2019-ben az összes gyilkosság 30 százaléka úgynevezett becsületgyilkosság volt az országban. Becsületgyilkosság áldozata lehet egy nő, ha áthágja az öltözködési, viselkedési vagy a szexualitásra vonatkozó szabályokat, és ezzel „szégyent hoz” a családjára. Elvileg a nemi erőszak elkövetéséért is halál jár, ugyanakkor a bizonyításhoz négy férfi tanúvallomása szükséges.
Reyhaneh megrázó története
Reyhaneh Dzsabári egy szeretetteljes, támogató, felvilágosult családba született: apja idejekorán elhatározta, hogy fiú és lány gyerekeivel egyformán fog bánni. 2007-ben Reyhaneh 19 éves volt, egyetemre járt. Belsőépítészetet tanult, és már kapott megbízásokat is. Egy férfi (akiről később kiderült, hogy a titkosszolgálatnak dolgozott) munka ürügyén egy (állítólag) rendelőnek átalakítandó lakásba csalta, és ott megpróbálta megerőszakolni.
Reyhaneh a helyszínen talált késsel önvédelemből megszúrta a támadót, majd elrohant – távozóban látta, hogy a férfinak egy ismerőse lép be a lakásba. A fiatal nő mindezt elmondta a rendőrségen, miután letartóztatták, de testi és lelki kínzás révén arra kényszerítették, hogy olyat is valljon be, ami nem felelt meg a valóságnak, például, hogy előre megvette a kést. A bírót, akinek feltűntek a nyomozás hiányosságai, lecserélték, az új bíró pedig halálos ítéletet szabott ki. Ilyen esetekben az ország törvényei szerint csak az mentheti meg az elítéltet, ha az áldozat családja megbocsát. A szülők és a jogvédők minden követ megmozgattak; Reyhaneh édesanyja jelenleg is a halálbüntetés eltörléséért küzd.
Hét évig húzódó fogvatartása alatt Reyhaneh leírta a vele történteket – a Hét tél Teheránban c. film ezek segítségével, valamint családtagok és egykori rabtársak megszólaltatásával igyekszik rekonstruálni 97 percben az eseményeket. Egy másik világba pillanthatunk be, amely mégsem teljesen idegen: az elnyomóknak itt egyszerűen több lehetőségük van. Az európai feministákat gyakran igyekeznek azzal leszerelni, hogy örüljenek, hogy nem élnek hasonló helyen – azok, akik, ha tehetnék, hasonló körülményeket teremtenének a nők számára.
Reyhaneh egyetlen bűne az volt, hogy létezett, egy férfi szemet vetett rá, ő nemet mondott, védekezett, aztán pedig nem volt hajlandó megmásítani a szavát. Ezt a „bűnt” sokan elkövetjük, csak mi vagyunk olyan szerencsések, hogy élünk. Éppen ezért kötelességünk az áldozatok történetét megismerni és elmondani – hangjuk helyett hangjuk lenni.
