Ha a klasszikus filmek szerelmese vagy, ismerned kell Ingmar Bergmant

Bergman elsősorban színházi rendező volt, filmrendezői munkásságával párhuzamosan folyamatosan dolgozott a színházban is, így minden filmje nyáron forgott. A színházias jelleg filmjeire is jellemző: általában zárt szituációkat és kevés szereplős lélektani drámákat jelenített meg a vásznon, amelyekre leginkább Henrik Ibsen norvég, és August Strindberg svéd drámaírók voltak hatással.

Bergman astruci és truffaut-i értelemben is az első igazi filmszerző, ami azt jelenti, hogy nemcsak egyedüli írója és rendezője filmjeinek, de saját lelki folyamataiból merít és jellemző rá egy könnyen felismerhető, sajátos stílus. Alkotásaiban olyan állandó tematikus motívumokkal dolgozott, mint a családon belüli és párkapcsolati dinamikák, a művész és a polgári társadalom viszonya, a testi és lelki betegségek és a halálfélelem.

Az első teljes mértékben szerzői filmje a Börtön (1948), amelyben már az összes Bergmanra jellemző elem megtalálható. Témája a földi pokol, az önreflexív alapkérdés pedig, hogy vajon lehetséges-e a szerzői film megvalósulása? Bergman sok tekintetben megalapozta a francia újhullámot. A film, amellyel betört a francia piacra az Egy nyár Mónikával (1953), amely a női egyenjogúság és szexuális szabadság előhírnöke, és amelyben a hősnő – a filmtörténetben ugyan nem elsőként, de Jean-Paul Belmondót bőven megelőzve – cinkosan belenéz a néző szemébe, megtörve a valóság illúzióját.

Első nemzetközileg díjazott filmje az Egy nyáréj mosolya (1955) volt, világszerte ismertté pedig A hetedik pecséttel (1957) vált. Legendás trilógiáját a Tükör által homályosan (1960), az Úrvacsora (1963) és A csend (1963) című filmek alkotják, amelyek a magány, a végtelen szeretethiány, az Istentől való eltávolodás és az egymás közötti kommunikáció lehetetlenségének témaköreit ölelik körül. A maximális elidegenedettséget a Persona (1966) testesíti meg, míg a szintén nagysikerű Suttogások és sikolyok (1972) felkavaróan festői képei ugyancsak mély nyomot hagynak a nézőben.

Ingmar Bergman elképesztő mennyiségű nagyszerű film szerzője volt, amelyek egytől-egyig mesterien ábrázolják a rendező belső küzdelmeit és látomásait. 2007. július 30-án hunyt el – egy napon az olasz modern filmművészet mesterével, Michelangelo Antonionival –, lenyűgöző munkássága és a filmművészetre tett hatása azonban halhatatlan.

Bergman 2018-ban lett volna 100 éves, amelynek tiszteletére többek között megjelent a Bergman 100 - Régi és új írások Ingmar Bergman művészetéről című esszégyűjtemény Gelencsér Gábor és Murai András szerkesztésében, valamint elkészült Jane Magnusson Bergman: A Year in a Life (Bergman 100) című dokumentumfilmje is, amely az ikonikus művész 1957-es évéről számol be.