Girlpower-életérzés - exkluzív interjú Lábas Vikivel, a Margaret Island énekesnőjével

Nem kifejezetten zenész családból származol, mégsem volt soha kérdés, hogy a zenében találd meg önmagad.
Nem énekesnek készültem, valahogy a sors hozta, hogy ez lett az utam. Bár nem hivatásos zenész családból származom, a zene már gyerekkorom óta kíséri az életemet. Az első ezzel kapcsolatos élményem nagypapámhoz és a zongorájához kötődik. Szerette otthon szórakoztatni a családot. Hatéves koromtól klasszikus zenét tanultam, később a gimnáziumban kicsit beleszagolhattam a rockzenébe, majd a népzene műfajába is. Amikor felkerültem vidékről Budapestre, felvételt nyertem a Magyar Hajnal Énekstúdióba, illetve Szvorák Kati Kossuth-díjas népdalénekeshez. Rengeteg műfaj kipróbáltam, a zenekarok egymást váltották az életemben.

Mesélj a Margaret Islandről!
A zenekar megalakulása Balatonboglárhoz köthető, sok magyar zenekar kötődik egyébként ide. Egy tehetségkutató hozott össze a srácokkal, Füstös Bálinttal és Törőcsik Kristóffal. Mindhárman a saját zenekarunkkal indultunk és különdíjat kaptunk. Valahogy érzetük, hogy nekünk hármunknak még dolgunk lesz egymással. Nem sokkal később fel is kerestük egymást. Rengeteget lógtunk a srácokkal a Margitszigeten, ott írtuk a dalszövegeket. Miután sokat találkoztunk ezen az ikonikus helyen, így kézenfekvő volt, hogy ezt a nevet adjuk a zenekarnak. A nagy változást a Nagy Színpad című tehetségkutató hozta meg a banda életében.

A korábbi utcazenélés után szabályosan berobbantatok a hazai zenei életbe. Mennyire könnyű, vagy nehéz feldolgozni a sikert?
Világ életünkben a zene volt a legfontosabb, nem számít, hogy ezt az utcán vagy éppen több ezer ember előtt teszed. Nincs annál felemelőbb érzés, amikor megadhatod a közönségnek azt, amit szeret. Ha közben felkerülsz nagyobb színpadokra, az csak fokozza ezt a felemelő érzést. Korábban angolul kezdtük a dalokat írni, de később rájöttünk, az emberek vevők a magyar dalszövegre, melyeket a pozitív energia mozgat.

Mi adja az inspirációt a dalokhoz?
Nyolcéves koromtól írok dalszövegeket, egy egyszerű hétköznapi utazás vagy emberekkel való találkozás is inspirálóan tud hatni rám. Mindig is fontos volt, hogy kiírjam magamból a gondolataimat. Az első lemez készítésénél még nem igazán volt tapasztaltunk, így segítséget kértünk Hujber Szabolcstól, aki korábban a Magashegyi Undergroundnak is írt szövegeket. Manapság pedig mindenki hozzátesz a dalokhoz, amiben kicsit benne van a saját életünk is.

Minden perced leköti a zenekar?
A koncertek, a próbák és az egyéb zenével kapcsolatos elfoglaltságok mellett nagyon kevés idő jut a családomra, a barátokra. Egész évben folyamatosan dolgozunk, csupán két hét van az évben, amikor leállunk. A szabadság melletti időszakban igyekszem minden szabadidőmet a szeretteimmel tölteni. Az idei nyarat gyakorlatilag végig koncerteztük, szinte minden fesztiválon ott voltunk. Ősszel pedig elindítottuk az Engedd, hogy szabad legyek turnénkat, amivel év végéig járjuk a különböző helyszíneket. A fellépések mellett nagy hansúlyt fektetünk a jótékonykodásra is. Igyekszünk azoknak a felkéréseknek eleget tenni, amik nemes célt képviselnek. A mindennapjaimat is a jó szándék hatázozza meg: próbálok ökotudatosan élni, ha lehet elektromos taxit hívok, biciklivel járok.

Honnan van ennyi energiád?
Ez egy jó kérdés, mivel vashiányos, vérszegény és beteges vagyok. Amikor viszont felmegyek a színpadra, megváltozik minden. Sokan azt hiszik, előre megtanulom azokat a szövegeket, amit a koncerteken a közönség felé intézek. Előfordul, hogy készítek vázlatot, hogy nagyjából tudjam, hogyan épül fel az este, de a gondolatok létrejöttét az aktuális közönség befolyásolja, igazából improvizálok.

Egyedüli nőként nem érzed magad hátrányban a zenekarban?
Kellett egy kis idő mire összecsiszolódtunk, de soha nem éreztem magam hátrányban. Mindig is fiúsabb lány voltam, a fiúk pedig nagyon figyelmesek. Jól kiegészítjük egymást. Szeretek a srácokkal lógni, közben pedig van bennem egy girlpower-életérzés. Az Engedd, hogy szabad legyek című dal videoklipjét csak lányok készítették. Imádom a srácokat, de fontosnak érzem a női erőket egyesíteni. A női közönség is könnyebben elfogad, lehet, ez a kicsit fiúsabb énemnek köszönhető. Mindenesetre nem rivalizálnak velem, hanem barátnőként tekintenek rám. Időnként együtt sírunk, felszabadulunk. Nem vagyok feminista, de nagyon jó érzés nekik erőt adni.

A dalok mondanivalója, a pozitív energia és a közönséggel folytatott kommunikáció mellett a megjelenésedre is nagy hangsúlyt fektetsz.
Még a legelső klubkoncertünkre kértem fel az egyik gimis osztálytársamat Takács Márkot, hogy csináljon nekem a fellépésre egy papírhajó-ruhát. Kellett a balatoni energia, támogatás. Azóta nagyjából ötven ruhát tervezett nekem, amiket egytől egyig imádok. Szeretem más magyar tervezők ruháit is viselni, de nagyon megválogatom, mert fontos, hogy ne csak a ruha fogjon meg, hanem a tervező emberileg is rendben legyen. Sok tervező gyakran elfelejti, hogy még mindig itt van Magyarországon, hiányzik belőlük az alázat és a szerénység. Ezekkel a negatív dolgokkal nem nagyon tudok mit kezdeni.

Milyen ruhákat szeretsz hordani a hétköznapokon?
Általában a kényelmes darabokat preferálom, de néha képes vagyok fellépőruhában lemenni vásárolni a sarki közértbe.

A pillanatnak élsz vagy előre eltervezed a jövőt?
A magánélet vonatkozásában inkább a mában élek, mindig az adott pillanatot próbálom megélni, azt, ami éppen történik. Szakmai fronton viszont muszáj előre tervezni. Jövő májusban jön a harmadik lemezünk, készülünk egy tavaszi turnéval is. Emellett pedig szeretnénk ott lenni a legtöbb fesztiválon is és szuper lenne, ha az akusztikusabb oldalunkat is megismerhetné a közönség.

Stylist: Szkiba Irina, Smink és haj: Szepeshelyi Gabriella/JPDS, Ruha: Nubu, Cipő: Nike, Fülbevaló: AM