Ez a magyar kisfilm 5 díjat zsebelt be a New York Film Awardson
Az állami támogatás nélkül, művészi elhivatottságból készült Kámán Albert Hazug című kisfilmje, mely tavasszal debütált a Cannes-i Filmfesztivál egyik kísérőeseményén, ahol a közönség vastapssal fogadta az alkotást.
Ezeket láttad már?
A premier óta pedig már számos sikert ért el a világ legkülönbözőbb pontjain; Los Angelesben, Olaszországban és Las Vegasban is több díjat zsebelhettek be az alkotók.
A hűtlenség és meghasonulás témáját feldolgozó kisfilm egy fiatal pár erdei házban töltött hétvégéjét mutatja be. A lány gyanús jeleket talál, melyekből arra következtet, hogy barátja megcsalja őt, és különböző tudatmódosító szerek hatására lassan elhatalmasodik rajta az őrület. Mindeközben legnagyobb félelmével kell szembenéznie: saját lelkiismeretével.
A sötét felvételekből megkomponált történet thrillerszerű keretek között kibontakozó lélektani dráma, amely szimbolikus képekkel mutatja be a bűntudat mardosó érzését.
Kámán Albert rendező, személyes élményeiből íródott kisfilmjéért negyedszerre nyerte el a legjobb elsőfilmes rendezőnek járó kitüntetést, illetve nemrég a European Cinematography Awards neki ítélte a legjobb operatőrnek járó díjat.
A főszerepben, Jordán Tamás egyik legtehetségesebb tanítványa, a pályakezdő színésznő Nagyistók Edit harmadik alkalommal kapta meg a legjobb színésznő díját.
A filmben hallható különleges elektroakusztikus aláfestő zenéért pedig, a legjobb filmzenének járó díjat az Erkel -és Bartók–Pásztory-díjas Bánkövi Gyulának ítélte a szakmai zsűri.
Az eddig mintegy 20 díjjal büszkélkedő szerzői filmet még számos külföldi nemzetközileg elismert fesztiválon indították az alkotók. Hosszú várakozás után a hazai közönség számára is látható lesz az alkotás: a Hazug magyarországi televíziós premierjét december 29-én 23:30-kor tartják az M2 Petőfi TV műsorán.