Ez a fotós Tinderen ismerkedik, hogy aztán lefotózza partnereit a legintimebb helyzetekben

2018. február 9.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Különös projektre adta a fejét egy dán fotóművész, Maria Hyld: sok év Tinderezés után úgy döntött, ezúttal nem ismerkedésre használja az applikációt, hanem egy rendhagyó fotósorozatot alkot meg a segítségével.

Ez a fotós Tinderen ismerkedik, hogy aztán lefotózza partnereit a legintimebb helyzetekben
Fotó: Maria Hyld

A 24 éves művész szerint veszélyes a közösségi média világa, hiszen míg az interneten a legjobb oldalunkat mutatjuk meg, a valóságban kiderül, milyenek is vagyunk igazából. Ez különösen igaz a Tinderre, ahol néhány jól beállított fotó elég ahhoz, hogy megítéljük egymást - ez a gondolat indította el a Lifecontruction ötletét is, ahol teljesen idegen emberekkel készít olyan intim felvételeket, mintha már évek óta ismernék egymást.

Fotó: Maria Hyld

A koncepció megszületése után már direkt ezzel a céllal kereste a match-eket Maria: bemutatkozásában felvázolta a projekt ötletét, így minden párja pontosan tudta, mire vállalkozik.

Fotó: Maria Hyld

A fotók érdekessége, hogy a bal alsó sarokban látható felirat jelzi, hány perce ismerik egymást, mielőtt elkattant a kamera. A leghosszabb idő 35 perc volt, de néhány alkalomkor még így is őrült csókcsatába kezdtek annak ellenére, hogy mindössze 10 perce látták meg először egymást.

Fotó: Maria Hyld

Láttad már? A hét kreatívja: az olasz fotós, akinél a női test a szépség legfőbb kifejezője

Hyld azt is elárutla, hogy nem csak a partner kiválasztása, de a szituáció és a környezet megjelelölése is spontán módon történt. Általában olyan helyen készültek el a fotók, ahol életében először járt, és tervek nélkül, a pillanatnyi érzés inspirációjából építette fel az elképzelését, ez a legtöbb esetben az illető otthona volt.

Fotó: Maria Hyld
Fotó: Maria Hyld

A sorozat egyik legkülönlegesebb darabján a fotós és egy latex ruhába öltözött férfi láthatóak. A srác Mr. BDSM néven jelentkezett be hozzá, majd a találkozásukkor a teljes gardróbját megmutatta Mariának: a férfi cseppet sem volt erőszakos, egyszerűen csak betekintést engedett a BDSM-élet rejtelmeibe, hogy végül együtt pózolhassanak latex ruhákban.

Fotó: Maria Hyld

Persze valójában bármelyik projektet kiemelhetnénk: Maria eszméletlen tehetséggel varázsolt kémiát a fotóin maga és egy vadidegen közé, és igazi szerelmesekké váltak pár perc törekedéke alatt. Már csak arra lennénk kíváncsiak, mi lett a projekt utóélete, és vajon tartja-e a kapcsolatot bármelyikőjükkel.

data-instgrm-permalink="https://www.instagram.com/p/Be2jBxqjYxU/" data-instgrm-version="8" style=" background:#FFF; border:0; border-radius:3px; box-shadow:0 0 1px 0 rgba(0,0,0,0.5),0 1px 10px 0 rgba(0,0,0,0.15); margin: 1px; max-width:658px; padding:0; width:99.375%; width:-webkit-calc(100% - 2px); width:calc(100% - 2px);"> A little sneak peak behind the scenes of my meeting with Jonathan #127929;#127932;#10024; this was a pure hurricane-meeting (15 minutes in total!) I remember his shadow rushing to the door when I knocked. He mumbled something about a doctor appointment and being in a hurry while panickly and hospitably trying to squeeze in boiling water and making me some tea. I laughed silently - thinking about all the wonderfully different colors of worlds there was and that I had yet to explore. I really, really enjoyed the diversity of every meeting - welcoming whatever might occur. In this case it was creating deep intimacy quickly. But I mean - how much time do you really need to create something beautiful with that piano-corner of his? It was already stunning - it was just all up to this stress-circus of us to complete it. Firstly we sat down in the chair in front of the piano, my heart against his back. Slowing down. Using some of the precious minutes to find each other in this blurry stress-hurricane of ours. From there on, I moved to the top of the piano and it just normally took It's form. After 8 briefly minutes, a sincere intimate situation found place - we found It's core. That was it. I grabbed my stuff, hugged him and got a glimpse of the steaming tea on the kitchen counter before he closed the door. I laughed all the way from his little cabin to my car. What was his name again?#pretend #intimacy #love #vibes #tinder #piano #playing #leg #cuddles #photographer #photoshoot #shooting #photooftheday #tinder #couple #happy #laughing #excited #strangers #unknown #vice #broadlydk mariehyld (@mariehyld) által megosztott bejegyzés, Febr 6., 2018, időpont: 2:43 (PST időzóna szerint)

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)