Exkluzív interjú: Michael Fassbender az új Macbeth-ről
Michael Fassbender minden kétséget kizáróan szereti munkájában a kihívásokat. Figyelemre méltó karriert épített olyan szerepek köré, mint bebörtönzött IRA tag az Éhségben, kegyetlen ültetvényes a 12 év rabszolgaságban és szexfüggő a Szégyentelenben. Mindhárom szerepet jó barátja, Steve McQueen rendező filmjeiben játszotta. Most azonban egy új rendezővel és egy új szerepben találta meg a kihívást: Shakespeare klasszikusát, a Macbeth-et vitték vászonra címszereplésével, és ez a film talán az Oscart is elhozza a brit fenegyereknek. A Magyarországon október 26-tól műsoron lévő filmet (forgalmazza a Mozinet szinkronos és feliratos verzióban) már az egekbe emelték a kritikusok. Exkluzív interjúnkból kiderül, Fassbender mit gondol a szerepről.
Ezeket láttad már?
Hogyan talált meg téged ez a szerep?
Iain Canning producer, akivel a Szégyentelenben dolgoztam együtt 4-5 évvel ezelőtt keresett meg az ötlettel. Nem mondhattam nemet. Shakespeare-t játszani hatalmas kiváltság egy színésznek, olyasmi, amit szerintem ebben a szakmában legalább egyszer az életben mindenki meg akar lépni. Ugyanakkor a hatalmas megtiszteltetés mellett rettenetesen zavarban is voltam, hogy bizonyítanom kell egy ilyen fontos szerepben!
A rendező, Justin Kurzel hogyan került a képbe?
Láttam A Snowtown-i gyilkosságok című filmjét, és teljesen el voltam ájulva tőle. Mondtam az ügynökömnek, hogy egyszer szeretnék vele dolgozni, mert szerintem rengeteget tanulhatnék tőle. Később aztán, amikor a Macbeth szóba került, a producer és én is úgy éreztük, Justin tökéletes lenne rendezőnek. Ismertem a darabot, hiszen az iskolában és a dráma suliban is foglalkoztunk vele, de Justin egészen mást hozott ki belőle. Képes volt az elvontat is egészen kézzelfoghatóvá, értelmezhetővé tenni. Például azt, hogy Macbethnek úgynevezett poszttraumás stresszzavara van, és ezért tűnik úgy, mintha megőrült volna. Erre soha nem gondoltam korábban, és döbbenetes, hogy Shakespeare ezt a pszichológiában ma már ismert állapotot, amely súlyos traumák után következik be, már jóval azelőtt leírta, hogy azonosították volna! Még az I. világháborúban sem tudták, mi ez az állapot. Ott vannak a történet elején azok a boszorkányok. Vajon tényleg léteznek? Ma már tudjuk például az Irakból hazatért katonák elmeséléseiből, hogy a poszttraumás stresszzavart gyakran kísérik hallucinációk. Mondjuk, sétálnak Londonban, és hirtelen a helyszín egy iraki várossá változik. Mindez pedig számukra teljesen valóságosnak tűnik. Ez a felfedezés a Macbeth-tel kapcsolatban hatalmas élmény volt számomra.
Ez segített, hogy jobban megértsd az általad alakított főszereplő jellemét?
Abszolút. Mindent segített megérteni! Szerintem ez a forradalmi értelmezés a kulcsa a karakternek. És aztán ott van Lady Macbeth, akit eddig mindi hataloméhes, őrült nőnek állítottak be – miközben szerintem ennek éppen az ellentéte. Lady Macbeth önfeláldozó. Föladja önmagát, hogy újra megtalálja a kapcsoltatot a férjével. Gyermekeik halála miatt a kapcsoltuk teljesen tönkre ment, ráadásul Macbeth egy évig nincs is otthon. Számomra felemelő volt a rendező magyarázata. Eddig mindig úgy értelmeztük a Macbeth-et, mint egy darabot a hatalomvágyról, a karrierizmusról, de a film felfogásában a veszteségekről szól. Arról, hogy a szereplők mennyi mindent elveszítettek az életükben, és hogy ezek a veszteségek milyen károkat okoztak a személyiségükben.
Ha egy tinédzsert kellene rábeszélned arra, hogy megnézze a filmet, mit mondanál neki?
Először is azt, hogy látnia kell, mert egy valódi klasszikusról van szó. Másodszor pedig, mert nagyon fontos, ma is érvényes dolgokról szól: a veszteségekről, az ambícióról, arról hogy megkapjuk, amiről álmodtunk, és amikor valóra válik, végig kell gondolni, hogy valójában mit is jelentettek nekünk. A természetfölötti részek pedig szerintem mindenki számára érdekesek. Egy olyan világban járunk (a XI. században – a szerk.), amikor a pogányságot kezdi fölváltani a kereszténység, de azért a pogány világ még minden ízében – a babonáival, rituáléival – jelen van. Szerintem ez mindenki számára izgalmas.
Hányszor olvastad végig a forgatókönyvet?
Annyiszor, ahányszor csak lehetőségem volt rá. Azt hiszem, összesen hétszer. Végül az egészet megtanultam, mintha egy színdarabra készülnék. Egyébként más filmszerepeimmel is így vagyok. Szeretem az egészet megtanulni. Különösen a párbeszédeknél érzem azt, hogy jót tesz, ha a szöveg egy kicsit érlelődik a fejemben, és amikor szükség van rá, már egy megváltozott formában hozhatom elő. Egyedül gyakorolni azonban rémes. Minden szakmának megvan az unalmas, irritáló része, és azt hiszem, a színészetnek az, amikor egyedül kell hangosan fölmondanom a szerepet. Itt a skót akcentust is kellet gyakorolnom egyébként.
Mit gondolsz Marion Cotillard alakításáról?
Én még nem láttam a filmet (az interjú még a hivatalos bemutató előtt készült – a szerk.), de a forgatás előtt is tudtam, hogy Marion lesz a tökéletes színésznő erre a szerepre. Van benne valami uralkodónői, rengeteget hozzá tesz a szerephez, a légkörhöz csupán a jelenléte által is. Öröm volt vele játszani.
Annyira, hogy rögtön bele is vágtatok, a rendezővel egyetemben, egy újabb közös projektbe…
Igen, az Assassin's Creed című népszerű videójátékból forgatott filmet szintén Justinnal és Marionnal csináljuk. Az ötlet, hogy szívesen dolgoznánk Justinnal újra, már a meghallgatásokon felmerült bennünk Marionnal. Mindketten azonnal a rajongói lettünk. Határtalanul boldog voltam, amikor kiderült, hogy ő rendezi majd az Assassin's Creedet.
Köszönet a Mozinetnek az interjúért!
