Exkluzív interjú: Lola levetkőzött - testileg és lelkileg egyaránt

Nem is kell, hiszen vonzóbb vagy, mint valaha.
Így látod? Köszönöm! Későn érő típus vagyok, a régi önmagamhoz képest valóban sokat változtam, bár ezt nem érzem túl nagy érdemnek, mert igazából én ezért különösebben nem teszek semmit. Nincs benne elismerést érdemlő munkám. Visszatérve, ha teljesen őszinte akarok lenni, egy ideje kacérkodtam azzal, hogy hasonló képek készüljenek rólam, persze arra mindenképpen figyeltem, hogy a végeredmény a jó ízlés határán belül maradjon. Azt hiszem, annak ellenére sincs semmi szégyenkezni valóm, hogy a fotózás hirtelen ötletből fakadt és akad kép, amin egyáltalán nem viselek fehérneműt.

Tényleg nincs mit szégyellned, sőt kicsit mutathattál volna többet. (nevet) Hol húzódik egyébként nálad a jó ízlés határa? Miley Cyrus például elég bevállalós lett…
Nem tudom elképzelni magam közönséges, lábtárogatós, behajolós, mindent megmutatós képeken. De azt hiszem, erről a kérdésről a legtöbb nőtársam hasonlóképpen gondolkozik.

A művészi akt azért beleférne?
Úgy tűnik, hogy nagyon szeretnéd… (nevet) Egyébként azt hiszem, hogy igen, az beleférne. Kíváncsiságból én is gyakran nézegetek férfimagazinokat, láttam már olyan magyar anyagot, amelyhez hasonlóban én is el tudnám magamat képzelni. De ehhez arra van szükség, hogy a művészet valóban összetalálkozzon a meztelenséggel. Szóval csak azért, hogy szerepelhessek, mutogathassam a testemet valamelyik jó nevű férfimagazinban, nem fogok kamera elé állni, mert ez egyáltalán nem motivál. Nincs szükségem referenciára… (nevet)

Azt mondtad, nem teszel különösebben a külsődért. Nem is edzel például?
Mozgok én eleget az edzőtermen kívül is! (nevet) Jó, igazából néha-néha letévedek az edzőterembe, de nem töltöm ott minden délutánomat. Inkább az étkezésre figyelek. Régebben, amikor gyakrabban jártam edzésre, az okosok azt mondták, ehetek bármit, majd lemozgom, aminek eredményeképpen egy csomót felszedtem. Beláttam, az én genetikámmal muszáj megválogatnom, mit eszem.

Mennyire bírod a diétát? Soha nem csábulsz el? Egy kis csoki… Egy kis péksüti… Egy kis pizza…

Dehogynem. Hétköznap jobban odafigyelek az étkezésre, hétvégén viszont gyakran elszabadul a pokol. Nem kínzom magamat, próbálok egyensúlyt tartani. A koplalásom egyébként a környezetemre is kifejezetten rossz hatással volna, éhesen ugyanis rettentő rossz fej vagyok.

Örültem volna, ha magadtól hozod szóba, de akkor férfi létemre illetlen leszek, és rákérdezek: mi igaz a pletykából, miszerint plasztikáztattál?
Mindig jót derülök, amikor ez a feltételezés elhangzik. Egyébként mostanában tényleg gyakran felmerül velem kapcsolatban ez a téma, sőt, az egyik televíziós csatorna weboldalán megszavaztatták az olvasókkal, hogy mi történhetett velem, amiért állítólag megváltoztam. A legtöbben a plasztikára voksoltak, pedig semmiféle szépészeti beavatkozáson nem estem át.

Soha nem is gondoltál rá?

Egy időben nagyon zavart, hogy nem vagyok címlaplány alkat, amin az adottságaim miatt csak a plasztikázás segíthetett volna. Az említett körberajongott lányok között nőttem fel, gyakran hozzájuk mértem magamat, és eléggé rosszul érintett, hogy míg őket jó csajnak látták, engem csak cukinak tartottak. Időről-időre rám tört, hogy rájuk akarok hasonlítani, de szerencsére még azelőtt kinőttem ezt a vágyamat, hogy bármilyen visszavonhatatlan döntést hoztam volna. Amondó vagyok, hogy ha az ember szükségét is érzi, ne azért döntsön a plasztika mellett, mert a divat afelé tereli.

Furcsa, hogy ezt mondod, mert régen sem éreztem azt, hogy különösebb problémád lenne önmagaddal.
Nézd, egy nő azért elég ritkán elégedett a külsejével, mindig van valami, amit korrigálna. Akár egy-két kósza kiló, vagy a hajszínének az árnyalata, ilyesmik… Ezek jobb esetben nem depressziót okozó problémák, de azért ott vannak a tudatunkban és néha előtüremkednek. Egyébként soha nem voltam olyan típus, aki kétségbe esik, mert mondjuk kócos a haja. Igaz, mostanában a korábbinál talán nőiesebben öltözködöm, de ez sem szándékos döntés, egyszerűen tisztult az ízlésem. Talán benőtt a fejem lágya.

Azt mondják az okosok, ahhoz, hogy kiegyensúlyozott legyél, a külsőnek és a belsőnek harmonizálnia kell egymással. Eszerint, ha külsődben értél, muszáj volt lelkileg is alakulgatnod. Így történt?
Igen, rengeteg változáson estem át az elmúlt közel egy évben. Nem csak hogy én értem, hanem a környezetem is alaposan megváltozott, ami még egy lapáttal rádobott az egyébként is formálódó személyiségemre. A munkát tekintve a saját lábamra álltam, nincs már klasszikus értelemben vett producerem, önmagam főnöke lettem, bár nagyon sok kérdésben átengedem a döntést a menedzseremnek. Ez a fejlemény sokkal tudatosabbá tett, mondhatjuk úgy, hogy maximalista lettem. Most már tudom, hogy mi az enyém, meddig nyújtózkodhatok, illetve milyen lehetőségekkel élhetek. Érzem a súlyokat. Imádom ezt a szabadságot, és nem csak a munkában, hanem lelkileg is felszabadultam. Sokáig például csak azért bólintottam kérésekre, mert kötődtem az illetőhöz, valamint elhittem, hogy akikkel együtt dolgozom, mind szeretnek és egy nagy közös célért küzdünk. Ma már tudom, a világ ennél sokkal árnyaltabb, mindenkit a saját érdeke vezérel, ezzel a látásmóddal pedig kevesebb támadási felületet hagyok magamon.

Van olyan történet, vagy esemény az elmúlt tíz évedben, amit megbántál, vagy másképpen döntenél?
Az a típus vagyok, aki tud önmagán mosolyogni. Karrier szempontjából éppen az előbb említett végtelen hitemen és jóhiszeműségemen mosolygok a legtöbbet.

És magánéletileg?
Igen, Levente, akad egy-két fiú, akivel, ha ma sodorna össze az élet, már nem bonyolódnék kapcsolatba. (nevet) Magánéletileg egyébként sokkal őszintébb vagyok magammal, régen rendre beleestem abba a hibába, hogy hagytam, játszanak velem, pedig egy nő a szíve mélyén pontosan tudja, mit akar tőle az adott férfi. Igyekszem hallgatni a megérzéseimre, ha ezt lehet egyáltalán megérzésnek nevezni. A józan eszemet követem.

Gyanítom, ez a felismerés azért alakított az ízléseden is.
Bőven. Régen imádtam a kocka hasú, szőrtelen szépfiúkat, de ma már egyáltalán nem értem, hogy miért. (nevet) Ezen például elég sokat gúnyolódom magamon. Most már a férfiasabb jelenségek keltik fel a figyelmemet, viccesen fogalmazva azt szoktam mondani, hogy kislányból nővé érve nem ijedek meg a szőrös férfiállatoktól. Ami esetemben nagyon fontos, hogy egy férfi tudjon felelősséget vállalni. Megesett velem olyan, hogy a fiú, akit a páromnak hittem, a legnagyobb bajban hagyott faképnél, gyakorlatilag elmenekült a probléma elől. Ilyen férfi biztosan nem kerül mellém még egyszer. Továbbá fontos, hogy ne a szórakozás legyen az első, és tudjon nekem főzni egy teát, ha esetleg én betegszem meg… Mielőtt megkérdeznéd, ez nem jelenti azt, hogy most akarok férjhez menni, vagy gyereket szülnék.

Akkor nem kérdezek rá. Viszont azt jó, ha tudod, hogy amiket felsoroltál, azért nem elérhetetlen elvárások. Ha szeret egy férfi, akkor ezek a világ legtermészetesebb dolgai.
Nincsenek is nagy elvárásaim, sőt kifejezetten kompromisszumképes vagyok, de nem hagyom magam összetörni. Nincs az a szerelem, ami megérné, hogy például zokogva utazzak egy fellépésére, vagy egy-egy veszekedés a munkám rovására menjen. És már az a nő sem én vagyok, aki leveszi a cipőjét, mert a kedvesének egy másik pár tetszik.

Fotó: Csányi István
Smink: Kustos Orsolya

A jövőben tervezem más, hasonló interjúk készítését, kérlek benneteket, hogy vagy a szerzői oldalamon, vagy itt, a kommenteknél írjátok meg, kire volnátok kíváncsiak! :)