Mozivászon az Európai Parlament: átadták a Lux közönségdíjat
Az Európai Parlament ezennel nem gazdaságpolitikai és jogi kérdések fölött vitatkozott a június 7-ei plenáris ülésen. A képviselők művészfilmeket néztek, rendezőkkel beszélgettek, és bátran vállalták könnyeiket is az ülésteremben. Átadták az idei LUX közönségdíjat.
Ezeket láttad már?
Mi köze a nemzetközi politikának a filmművészethez? Hogy áll Roberta Metsola, az Európai Parlament elnökének a kezében egy filmtekercs? Mitől szorul ökölbe a gyomor a mai Európában? Ezekre kerestük a választ, miközben személyesen követtük a híres LUX – a legjobb filmnek járó európai közönségdíj átadóünnepségét.
Társadalmi kérdések, elgondolkodtató filmek
A filmes rendezvény különlegessége, hogy a döntős alkotásokat minden Uniós ország nyelvén feliratozva vetítik. Ezt a hagyományt 15 éve őrzi a LUX, ami az idei eseménnyel tökéletes mintája volt annak, milyen új fordulatot vett az Európai Parlament a világjárvány hatására: megtartotta alapelveit, de rugalmasabb lett, mint valaha. A filmfesztivált idén második alkalommal szervezték meg az új köntösben. A művészeti esemény 2020-ban vett új fordulatot, amikor az Európai Parlament és az Európai Filmakadémia úgy döntött, hogy a közönségdíjjal tovább erősítik a nyertes film presztízsét és még többekhez juttatja el az aktuális társadalmi kérdéseket boncolgató műveket. Mert azok az alkotások, amik bekerülnek a LUX döntőjébe, olyan dolgokról mesélnek, amiről valóban az egész kontinensnek hallania kell. Idén három aktuális téma került a zsűri elé.
A sorban első Menekülés (Jonas Poher Rasmussen) című produkció a dán filmek jó hírét erősítette, miközben arra a kérdésre is válaszolt, amit mindannyian feltettünk magunknak az elmúlt két évben: mi a felemelő az újrakezdésben? Az alkotás idén három Oscar-díj jelölést is kapott. A második döntős munka az osztrák Nagy szabadság (Sebastian Meise) a homoszexualitást járja körbe, méghozzá szívfacsaró módon egy börtön rácsai mögött. Nem csoda, hogy az elmúlt hónapokban elnyerte a Cannes-i a zsűri díját.
Európa nem kér többet az erőszakból!
Mégis a harmadik munka érdemli a legnagyobb figyelmet. A Quo vadis, Aida? (Jasmila Žbanić) hat évet várt arra, hogy közönség elé kerüljön, hiszen egy friss történelmi emléket ábrázol, a srebrenicai mészárlást, a boszniai háború egyik legvéresebb eseményét. A mű azonnal bezsebelte a 34. Európai Filmdíjat, és a Parlamentben is felborzolta a kedélyeket. A film kapcsán a zsűri, az alkotók és a politikusok mellett ott ült a véres kivégzések egyik túlélője is. Munira Subašić a képviselők díszvendégeként szólalt fel a strasbourgi ülésen.
Az idős asszony egyszerű ruhájában és feltűzött ősz hajával egy személyben képviselte a mai Európa történelmét. Nyersen és röviden mesélt arról, hogy a filmben látható kegyetlen emberirtás a valóságban sem volt más. Megdöbbentő története alatt akkor lett néma csend az Európai Parlament üléstermében, amikor előkerült az orosz-ukrán háború. „Ukrajnában sírnak az anyák, fiaik csontjait keresve. Könyörgök Önöknek, állítsák meg az ukrajnai háborút, hogy minél kevesebb anyának kelljen ezt a szenvedést átélnie.” A beszéd közben nem csak Munira szeme lett fátyolos, hanem Raffaella De Martéjé is. Az EP Kommunikációs vezetője minden profizmus ellenére csak könnyes szemmel tudta folytatni a moderálást. Ezzel a 2022-es LUX filmdíj és Európa egyértelműen üzente a világnak: nem kér többet az erőszakból.
A LUX, ahogy a neve is utal rá, fényt gyújtott azokon a napokon, amikor a háború és a gazdasági kérdések elsötétítik a médiát. Holott nem történt más, mint néhány maréknyi brüsszeli képviselő, filmkritikus és számtalan néző mérlegelt három darab filmet, míg a döntős rendezők a történetek kapcsán mondanak beszédet a házban. Így érthető, hogyan kerültek művészek egy plenáris ülésre, miért szerepelt a politikusok fontos teendői között az elmúlt hetekben a mozizás, és miért kell nekünk erről tudomást vennünk. A kortárs európai filmek talán sosem lesznek olyan híresek, mint a hollywoodi produkciók, és csak a kicsi művész mozikba láthatjuk a LUX döntős alkotásait, de megéri rákeresni a művekre, hiszen a filmek után érzékenyebben léphetünk utcára. Ha ettől egy emberben kevesebb lesz a gyűlölet, az Európai Parlament minden erőfeszítése megérte, amit a kultúra területén tett. Így kapcsolódik össze a politika és a filmművészet.
Az ezüst filmtekercset ábrázoló díjat Jasmila Žbanić, a Quo Vadis, Aida? rendezője vette át másnap, június 8-án Roberta Metsolatól, az Európai Parlament elnökétől. Az újonnan kinevezett vezető első alkalommal kapott ilyen nagy szerepet a fesztiválon. „A LUX közönségdíj összekapcsolja politikai tevékenységünket az európai filmesek munkájával. A LUX-filmek az állampolgári jogok, az emberi jogok, az igazság, a demokrácia és a szabadság melletti kiállást mutatják be a művészet eszközeivel”– mondta az elnök, majd a rendező is felszólalt, és ahelyett, hogy hosszú köszönetnyilvánítások mellett szorongatta volna a díjat, újra hangot emelt az erőszak ellen. „Amikor a srebrenicai népirtásról szóló filmet csináltam, arra gondoltam, hogy Európában a boszniai, horvátországi, a régiónkban dúló háború volt az utolsó. Megdöbbentett, hogy mi, európaiak, hagytuk, hogy megtörténjen az ukrajnai háború. Mindannyiuktól azt kérem, hogy találják meg a módját, hogy vége legyen az ukrajnai háborúnak.” A rendező a 2022-es LUX közönségdíjával az elismerés mellé természetbeni juttatást nyert, így a győztes produkció hamarosan mind a 24 uniós nyelven, valamint jelnyelvvel látható lesz az európai mozikban.
Nyáron tehát a habkönnyű alkotások mellett minket is vár egy film, ami az európai értékek egyetemességéről, az európaiak életéről és identitásáról beszél.
Szöveg: Vermes Nikolett
A meg nem értett addikció, ami épp annyira alattomos és veszélyes, mint a drog, vagy az alkohol: a társfüggőség